Hirdetés
Szegeden 2020. március 29. 10:47 Forrás: Szegedi Tükör

Ceglédi Zoltán: Nekem Szegeden lesz vége

Hirdetés
Hirdetés

Ebben a cikkben eredetileg arról terveztem mesélni, hogy milyen volt szegedi fellépésünk a Duma Aktuállal március 16-án. Hetekkel előre elment az összes jegy, aztán meghirdettünk arra az estére még egy előadást, amely szintén telt házra futott.

Azt gondoltam elmesélni, miért fontos döntése az az embereknek, hogy összejönnek és a közös dolgaikat megbeszélik, sőt, ami fonák, azt ki is nevetik. Hogy hogyan tudok én ehhez hozzájárulni, és milyen megtisztelő a figyelem, az idő és pénz, amit erre áldoznak.

Ez a cikk nem az a cikk. Nem volt fellépés, ez lett az első, amit lemondtunk. Kitört egy világjárvány, az életünk nem egyszerűen felfordult, de gyorsuló ütemben robog a lejtőn. A vírus pont azt vette el tőlünk, ami a legfontosabb: az együttlétet. Hirtelen óriásira nőttek a távolságok, és mire ez a cikk megjelenik, talán olyan intézkedések születnek, amelyek ezt tovább fokozzák. Elvette tőlünk a gondtalanságot, a szó minden értelmében bejön az ajtón. Tragikus számsorokat látunk, nincs más címlap, más hír, ébredéstől elalvásig járvány van. Aki most is jobban látható, az folyamatosan azzal a dilemmával szembesül, hogy meddig őszinte és mikortól terhes az aggodalmát megosztani, hogy hol a határ az optimizmus és a bűnös könnyelműség között.

Hogyan viccelünk, ha csak ez lesz hónapokig? Mit elemzünk, ha csak ez lesz évekig? Lehet-e úgy élni, élet-e az, hogy az ajtó mögött lapulva várjuk, hogy végre ne növekedjenek, hanem csökkenjenek a számok?

A civilizáció aktuális állapotát mindig két jellemző határozza meg. Egyrészt apró lépések, amelyek a hétköznapi működés során valahova lassan, de hosszan elvittek. Másrészt óriási változások, robbanások, amelyek teljesen új irányt szabnak a történelemnek, és onnantól arrafelé lépdelünk.

Most egy robbanássorozat kezdő fázisában vagyunk. Őszinte leszek: engem megijeszt az a sztoikus beletörődés, amellyel bizonygatjuk, hogy igen, bizony, még sokkal rosszabb lesz. Nem tudom megítélni, kik reagáltak jól a járványra. Vannak hőseink, vannak áldozataink és vannak, akik kárt okoznak rosszindulatból vagy könnyelműségből. Akárhogy is, amikor ez lezárul, egy másik világban fogunk ébredni, és a lejtő alján. Kérdés, hogy ugyanoda akarunk és tudunk-e felmászni, ahonnan pár hete zuhanni kezdtünk. Ami ezekben a hetekben, a fene egye meg, hónapokban velünk történik, annak a nyoma örökre rajtunk marad. Az egyénen, a családon, Szegeden, Magyarországon. Újra kell gondolni az Európai Unió szerepét és működését, világos stratégia kell az egész emberiséget érintő ügyekre. Egyet emelek csak ki, mert ez most vizsgázik: mi, emberek, így együtt, rohadtul meg kell fogadnunk, hogy ha ennek vége, akkor rendes egészségügyet építünk. Nem pusztán a magyar viszonyokról beszélek. Az emberi fajnak kell képesnek lennie arra, hogy amolyan tudományos-digitális evolúció keretében magasabb szintre lépjen és megvédje magát a járványoktól. Ahol Kínától Kővágószőlősig el tud pattanni egy vírus, ott nincs helye egyéni vagy akár nemzeti szintű akciózásnak. Minden ember kell.

A legnyomasztóbb kérdésünk pedig az, hogy mikor jutunk el egyáltalán idáig? Mikor kezdhetünk el azzal foglalkozni, hogy ez többet ne fordulhasson elő? Nincs prognózisom, csakis visszafelé tudok gondolkodni. Azt tudom, mikor fogom kimondani, hogy a nehezén túljutottunk.

Akkor, amikor Szegeden ezt az előadást megcsináljuk. Amikor felmegyünk a színpadra, önök ott ülnek majd a széksorokban, tapsolnak, én pedig rögzítem, hogy legyőztük.

Jöjjenek el mindenképpen, hát úgyse láttak még nyilvánosan bőgni.

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ceglédi Zoltán jegyzet Szegedi Tükör vélemény