• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Koronavírus-veszély a Szegedi Tudományegyetemen: rektori utasítás a síelés után?
Szegeden 2020. március 22. 10:51

Koronavírus-veszély a Szegedi Tudományegyetemen: rektori utasítás a síelés után?

A magas rangú egyetemi vezető a Magyar Hang szerint minden bizonnyal Rovó László rektor, aki körlevelekben utasított mindenkit, maradjon itthon.

Hirdetés
Hirdetés

Március 11-én nálunk is megjelent, körlevélben írta meg Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora,

„hogy az új koronavírus okozta fertőzés terjedésével kapcsolatban – a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a fenntartó aktuális felhívására figyelemmel – további hatósági intézkedésig vagy felsővezetői utasításig
– az egészségügyi szakterületen, így különösen a betegellátásban résztvevők,
– a műszaki-gazdasági területeken dolgozók,
– az igazgatási területen dolgozók
a járványhelyzet idejére a magánjellegű külföldi utazásaikat is – személyes biztonságuk, a betegellátás biztonságának, illetve az intézmények zavartalan működésének fenntartása érdekében – függesszék fel, illetve halasszák a járványhelyzet megszűnését követő időpontra.”

Ekkor már itthon volt Rovó László rektor, aki síelni ment Ausztriába, és ott minden bizonnyal koronavírussal fertőződött meg – az egyetem nem reagált egyelőre, az operatív törzs sem, először erről óvatosan az RTL Híradó számolt be, ahogy ők, mi sem nevesítettük első híradásunkban a rektort. Ez a fönti idézett volt a negyedik körlevele, amelyet a koronavírus-járvány alatt kiadott.

Az első három elérhető az egyetem honlapján, az elsőből és a harmadikból idézünk, a második a hallgatóknak szól. A leveleket a mi oldalunkról is le tudják tölteni (1. levél, 2. levél, 3. levél).

Február 26.

„Az Egyetemmel munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók esetében a közvetlen munkahelyi vezetők az alábbiakban járjanak el:

  • az érintett veszélyeztetett területekre kiküldetés nem rendelhető el, illetve nem engedélyezhető,
  • aki az érintett veszélyeztetett területről 2020. február 12. napja után érkezett vissza, azok részére haladéktalanul a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 146.§ (1)-(2) bekezdései alapján távolléti díj fizetése mellett munkavégzés alóli mentesítést (állásidőt) kell elrendelni jelen körlevél kiadásának napjától – azon munkavállalók esetén, akik a körlevél kiadását követően érkeznek haza, a hazaérkezésüket követő naptól – 14 napra,
  • kérjük a közvetlen munkahelyi vezetőket, hogy tájékoztassák a munkatársakat arról, hogy az érintett területekre történő utazásokat lehetőség szerint függesszék fel, kerüljék el mindaddig, amíg az adott terület a Nemzeti Népegészségügyi Központ által olyan területként minősített, amelyen az új koronavírus folyamatos közösségi terjedése feltételezhető.”

Március 5.

„Hivatkozva a coronavírus fertőzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség teljesítési rendjéről szóló 4/2020. (II.27.) sz. JIHF főigazgatói körlevélben foglaltakra, azonnali hatállyal elrendeljük a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság által kiadott intézkedések, utasítások kötelező betartását, betartatását.

Nyomatékosan felhívjuk a figyelmét, hogy a fenti kötelezettség megszegése a legsúlyosabb munkajogi következményeket, esetleges büntetőjogi felelősségrevonást von maga után valamennyi egyetemi polgár vonatkozásában.”

Így, erre kérte az egyetem polgárait Rovó László rektor.

Garai Szakács László

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: járvány koronavírus pandémia rektor Rovó László Szegedi Tudományegyetem SZTE világjárvány