Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. március 19. 10:10 Forrás: mti

Félmilliárdos adócsalás miatt emeltek vádat Csongrád megyei autókereskedőkkel szemben

Több mint félmilliárd forintos adócsalás miatt emeltek vádat Csongrád megyei autókereskedőkkel szemben, akik az áfa megfizetése nélkül értékesítettek Nyugat-Európából importált gépkocsikat - mondta a megyei főügyészség szóvivője csütörtökön.

Hirdetés

Szanka Ferenc közölte, az öt embert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más ehhez kapcsolódó bűncselekményekkel vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint egy férfi és felesége 2013 és 2017 között két, használt autókkal kereskedő céget irányított. Az Európai Unió más országaiból adómentesen szereztek be használt autókat, de könyvelésükben úgy tüntették fel, mintha azokat általános forgalmi adóval növelt értéken vásárolták volna. A bűncselekmények leplezése érdekében csehországi gazdasági társaságokat is alapítottak, melyeken a jellemzően Németországból behozott gépjárműveket átszámlázták.

Az importált gépkocsik után a férfi és a felesége által vezetett gazdasági társaságoknak kellett volna az áfát bevallania és megfizetnie. A házaspárnak a bűncselekmény elkövetésében könyvelőjük, valamint a cseh társaságok ügyvezetését, illetőleg tényleges vezetését ellátó két másik vádlott nyújtott segítséget.

A vádlottak 563,5 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek - tudatta a csoportvezető ügyész.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: áfa csalás Szanka Ferenc Szegedi Törvényszék
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés