Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Színes
  • Az 1848–49-es délvidéki háború Szegednél fordult meg: New Yorkban a szabadságharc idején hódított a szegedi paprika
Színes 2020. március 15. 09:27 Forrás: Szegedi Tükör

Az 1848–49-es délvidéki háború Szegednél fordult meg: New Yorkban a szabadságharc idején hódított a szegedi paprika

A soknemzetiségű Magyarországon a magyar kormány azt remélte 1848-ban, hogy a nemzetiségi ellentétek csillapodnak a szerbekkel, a románokkal és másokkal, ha megvalósul a polgári átalakulás, ha megszületik a törvény előtti egyenlőség, a közös teherviselés és a sajtószabadság. Hogy mennyire elszámították magukat, arról beszélt előadásában Zakar Péter történész. A Szegedi Tükör is meghallgatta.

Hirdetés

Kossuth Lajos és munkatársai érzékelték az 1840-es években, hogy élesedtek a nemzetiségi ellentétek, hiszen például német lapokban gyalázták egymást szlovák, magyar, szerb és más közéleti szereplők. Azt remélték azonban, hogy ha keresztül tudják vinni a polgári átalakulást, ha megszületik a törvény előtti egyenlőség, a közös teherviselés és a sajtószabadság, az feloldja a konfliktusokat. A románok, a szerbek és a szlovákok pedig a magyarok nyakába borulnak, és megköszönik, hogy megajándékoztuk őket a polgári szabadsággal. Egyetlen ember akadt, aki nem hitt ebben: Széchenyi István, ám ő kisebbségben maradt, mondta el A Délvidék 1848–49-ben című előadásában Zakar Péter. A szegedi történész a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége városi tagozatának és a Katolikus Ifjúsági Alapítványnak a sorozatában beszélt, amelyet a szegedi önkormányzat is támogat.

Zakar Péter (fotó: Szabó Luca)

Döntsön a kard!

– A márciusi pesti forradalom után a nemzeti megbékélés megvalósulni is látszott. Amikor azonban április elején az újvidéki jegyző és politikus, Aleksandar Kostič látogatást tett a pozsonyi országgyűlésben, azt a követelést, hogy a „szerbek nemzetisége is ismertessék meg”, visszautasította Kossuth, mert az azt a törekvést jelenítette meg, hogy önálló államot alapítanának – idézte fel a professzor. Vitatott ugyan, hogy Kossuth mondta-e: „döntsön közöttünk a kard!”, de Kostič hazatérése után a szerbek elkezdték szervezni önálló államukat. A radikalizálódó szerb nemzeti mozgalom hátterét részben a török megszállás alatt lévő Szerbia jelentette, részben pedig a szerb határőrezredek. A szerb nemzeti mozgalom nagyon gyorsan dinamizálódott, április közepén már szerb vajdaság felállítását követelték, amely a Bánságból, a Bácskából és a Szerémségből állt volna. Ezt egyesítették volna Horvátországgal, Szlavóniával és a Tengermellékkel. A magyar kormány szerb származású biztost nevezett ki, hogy megnyugtassa a szerbeket, ám kudarcot vallott. Május közepén Karlócán tartottak nemzetgyűlést, vajdát neveznek ki, a képviselő-testület vezetőjének pedig Stratimirovićot.

Szenttamás mítosza

1848 május-júniusában elindult a polgárháború. A szerb felkelésben gyalogság és tüzérség vett részt, lovasság nem volt, bár a gyalogság és a tüzérség is szekereken vonult. Központi táborokat állítottak fel, onnan rohantak le falvakat. Ebben az időszakban a császári-királyi katonaság a magyar kormánynak engedelmeskedett, de mire ők kiértek, rendre már csak az üszkösödött romokat találták.

A magyarok szintén központi táborokat hoztak létre, amiből patthelyzet alakult ki. A szerbek számára mégis legendás szenttamási táboruk, amelyet 1848-ban a magyar honvédség háromszor is megostromolt. Először július 14-én lőtték egymást, augusztus 19-én a magyarok komolyabb kísérletet tettek a tábor bevételére, de végül a szerbek kiszorították a támadókat. Szeptember 21-én a Mészáros Lázár vezette ostromsereg először nem találta a falut, majd amikor mégis, kiderült, hogy egy vízfolyás választja el őket tőle, erre hazamentek.

Damjanich gatyában

A délvidéki kisháború 1848 nyarán és őszén zajlott váltakozó sikerrel. Damjanich november elején végül egy szuronyrohammal elfoglalja Strázsát. Itt még Rózsa Sándor szabadcsapata is közreműködött, ostorral estek neki a menekülő atyafiaknak. Csakhogy a betyárvezér visszatért eredeti mesterségéhez, és kirabolt egy román falut, amit a magyar hadvezetés nem tűrt, ezért feloszlatta a szabadcsapatot. Tomaševacnál és a Titeli-fennsíkon zajlottak nagy összecsapások, ennek az egyik kiemelkedő ütközete a jarkováci éjjeli harc volt Damjanich János vezetésével. Csapatai Jarkovácon várták a sereg másik felének érkezését, de a szerbek megelőző csapást mértek rájuk. A lakosság leitatta a honvédeket, a szerb felkelőket a templomban bújtatták, így hajnalban meglepetésszerűen rohanták le a magyarokat. Annyi ideje sem maradt a tábornoknak, hogy felhúzza a nadrágját, gatyaszárban ragadott kardot, és úgy rohant, hogy legalább az ágyút megmentse. Reménytelen helyzet alakult ki, mert a szerbek elvágták egymástól a magyar sereg két szárnyát. Végül Damjanich összeszedte a tüzérséget, és kartácslövésektől támogatva házról házra visszafoglalták a falut. Nagy győzelmet arattak. A szerbek ennek nyomán otthagyták Tomaševacot, és kiszorultak a Délvidék szélére.

A Bácskában, ahol a tömbmagyarság élt, elég hamar összeomlott az ellenállás, a Bánátban viszont, ahol szórványban éltek, nagyon hősiesen küzdöttek a szerbek ellen. Csak akkor foglalták el a szerbek a területet, amikor a magyar hadvezetés kiürítette 1849 januárjában. Akkor ugyanis a fő hadszíntereken, azaz a Dunántúlon, Pesten és Budán olyan rosszul alakultak a dolgok, hogy a magyar hadvezetés visszavonta erőit a Baja−Szabadka−Szeged−Arad vonalig. A bácska-bánsági hadtest Damjanichcsal az élén Arad érintésével a Tisza középső folyásáig ment. A szerb császári haderő ezzel egy időben északabbra húzódott, a Szeged−Makó vonalig, a lakosság pedig menekült előlük. Az exodus azzal járt, hogy a szerbek megpróbáltak elfoglalni olyan kulcspontokat, mint Arad, Szeged, Szabadka. Egyiket sem sikerült.

Szegedi nemzetőrök a jégen

– 1849. február 11-én a szerb csapatok elfoglalták Újszegedet, és azt a szemtelenséget követték el, hogy elkezdték ágyúzni a mai Széchenyi teret. Ezen a szegediek annyira felháborodtak, hogy noha a parancsnok, Hadik Gusztáv ezredes megtiltotta az átkelést a Tiszán, a nemzetőrök rá se hederítettek a parancsra – tette hozzá a történész. – Összeálltak, Tápénál a zajló jégtáblákon átugrálnak a túlpartra, és egy szuronyrohammal kiverték a szerbeket Újszegedről és Szőregről. Gyakorlatilag ez volt a délvidéki ellentámadás első lépése. Március közepén vette át az autodidakta és kissé heves vérmérsékletű Perczel Mór a negyedik hadtest parancsnokságát. Rövid hadjáratban felmentette Péterváradot, Szenttamást és az egész Délvidéket a Titeli-fennsík kivételével.

Plébánosból szivargyáros

A Szegedre menekült bocsári dohánykertészek helyettes plébánosuk vezetésével, aki különben a nemzetőrség századosa is volt, Szegeden megalakították az első torontáli önkéntes zászlóaljat. Addig vállalták a szolgálatot, amíg a Bánság fel nem szabadul. Nem lehettek rossz katonák, mert a szenttamási szerb táborba az elsők között törtek be. Miután a magyarok visszafoglalták a Bánságot, a nemzetőrök visszatértek kertészkedni. A papjuk, Kovács István ott marad Guyon Richárd mellett parancsőrtisztnek, azaz ő vitte ki az utasításokat az alegységeknek.

A szabadságharc után a falujában még nem épült fel a plébánia, a földesúr házában lakott, és beleszeretett a nevelőnőbe, Winter (Ottoványi) Fanniba. Az emigrációban áttért a református hitre, és elvette feleségül szíve választottját. Kovács Istvánék 1850 decemberében Kossuthtal együtt érkeztek az Egyesült Államokba. Harcolt az amerikai polgárháborúban, majd New Yorkban telepedett le, és a szegedi származású Kelemen Attila gyógyszertárossal üzletelt. Kelemen 1847-ben hajózott át, vitt magával néhány paprikapalántát, azok túlélték az utazást, majd csodaszerként árulta a belőlük készített tincturus papricust.

Vették, mint a cukrot, hatalmas vagyonra tett szert Az ő vállalkozásához kapcsolódott Kovács István a maga szivargyárával és -kereskedésével.

Dombai Tünde

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: 1848–49-es forradalom és szabadságharc Szegedi Tükör történelem Zakar Péter