Hirdetés
Szegeden 2020. március 14. 13:27 Forrás: Szegedi Tükör

Szabó C. Szilárd: Időcsapdában

Hirdetés

A rendszerváltás hajnalán olyan sokan voltak március idusán a Móra-múzeum előtt és más szegedi helyszíneken, hogy egy tűt sem lehetett leejteni. Akkor még mindenki reménykedett, hogy ez a kicsiny ország lesz, lehet majd a lehetséges világok legjobbika, de minimum olyan friss levegőjű, nyitott, szabad és nyugatias ország, mint Ausztria – magas fizetésekkel, jó utakkal, takaros falvakkal, tiszta, modern városokkal.

Nagyon hittek ebben a szónokok is, akik természetesen a rendszerváltáskori állapotokról is beszéltek. Egyikük például arról, hogy

„a mai Magyarország politikai közélete légüres térben zajlik. Legitimációs vákuum keletkezett. Ez jellemzi a mai parlament munkáját is. (...) Közös célunk csak egy lehet: a valóságos és minél teljesebb demokrácia megteremtése. Képviseleti demokrácia, parlamentarizmus a pártok szabad működésével, ahol az állampolgárok közössége időközönként felülvizsgálhatja saját véleményét. Demokrácia a gazdaságban, demokrácia, ahol az állam polgára szabadon fejtheti ki véleményét szóban, a sajtóban, szabadon alakíthat pártot, egyesületet, szabadon bírálhatja a hatalmat és az érvényben levő rendelkezéseket.”

Más olyan óriási társadalmi problémákról beszélt harminc éve ünnepi szónoklatában, mint a szegénység és a kisnyugdíjasok helyzete. A szabadságértelmezések sorában egy újonnan alakult politikai szerveződés képviselője azt mondta: a szabadság az, amit csorbítatlanul mindenkor érvényesíteni kell a törvények megalkotásakor és végrehajtásakor.

Volt, aki azzal biztatta az egybegyűlteket, hogy minden pokolból létezik kiút, de az is elhangzott harminc éve, hogy elég volt Ázsiából, csatlakozzunk Európához, és legyünk reformerek, amilyenek a reformkor nagyjai voltak, mert a nemzet nem veszítheti el önbizalmát, önérzetét. Azzal is lelkesítették az embereket a rétorok, hogy mi mindannyian hozzájárultunk ahhoz, hogy az állampárt lemondani kényszerült hatalmi monopóliumáról, és hogy a fönnálló rend megváltoztatására irányuló tömegkonszenzus már hosszabb idő óta megvolt Magyarországon, még akkor is, ha a pártállamhoz kötődő szűk hatalmi elit nem ennek tudta be a változást.

„A diktatúra omladozik, még nincs demokrácia, új mozgalmak alakulnak, még nincs igazi ellenzék, a képviselők interpellálnak, még nincs parlament. Együtt kell átvészelnünk ezt az átmeneti korszakot, legyünk hát türelmesek. De a türelem nem lehet csalás. A magyar népet nem lehet tovább ámítani” – hangzott el Szegeden a rendszerváltás hajnalán.

Vétkesen optimisták voltunk harminc éve egykori mesterem szerint.

Illúzió volt, hogy a rendszerváltás a nyugati életszínvonalat is magával hozza. Mint ahogy a vágyott igazságosabb rendszer is csak álom maradt, hiszen a szemünk előtt építették ki a közjavakon élősködő és a közjavakból meggazdagodó haveri rendszert. Hittünk a vélemény-, sajtó- és tanszabadságban is. Ma a kritika megfogalmazóit megfélemlítik, ellehetetlenítik, megsemmisítik, a sajtó már nem szabad, hanem központból vezérelt, militarista kormánypropaganda, az államosított iskolákban egyentankönyvből tanulnak, zsúfolt tananyagot nyomnak le a diákok torkán, kreativitás kizárva, nem is kell, hiszen kimondták: az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény. És ami a legnagyobb csalódás a rendszerváltásban: ma is több mint hárommillió szegény ember él az országban, akiknek esélyük sincs a kitörésre.

Meddig tart a türelem?

Szabó C. Szilárd

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Szabó C. Szilárd Szegedi Tükör vélemény