Hirdetés
Túl a városon 2020. március 12. 08:34

Lakner Zoltán: A benyomáskeltés nem válságkezelés

Hirdetés

Brutális változást jövendölt a miniszterelnök az iparkamara rendezvényén a koronavírus terjedésére és ennek lehetséges gazdasági következményeire utalva.

A brutális jelző indokoltnak tűnik olyan időkben, amikor Olaszországot lényegében lezárták, a német kancellár pedig elképzelhetőnek tartja, hogy országában akár a lakosság hetven százaléka megfertőződjön.

Ami a magyar helyzetet illeti, a miniszterelnök szerint „a turisztikai szezon idén kampó”. A pénzügyminiszter pedig arról beszélt egy interjúban, hogy gazdasági visszaesésre kalibrált költségvetési verziót is készítenek a jövő évre vonatkozóan.

Nem, nem volt kormányváltás a múlt héten, ez ugyanaz a kabinet, amelynek a vezetője tíz nappal ezelőtt még a koronavírus és a migráció jelentőségének összevetéséből arra következtetett, hogy az előbbi a kevésbé fontos.

Magyarra fordítva ez annyit jelentett, hogy a kormány által javában épített újabb migráció- és idegenellenes-kampányt sajnálatosan kitakarja a koronavírus terjedése miatti aggodalom. Orbán akkor azt üzente, tessék arra figyelni, amire a félelmet épp ráirányítani készül. Persze, létrehozták az operatív törzset, aminek a vezetését Orbán inkább azért nem Kásler Miklósra, hanem Pintér Sándorra bízta. A cél ezzel e hét szerdáig főként az volt, hogy a vírusügyet a közbeszéd szélén tartsák – legalábbis ne engedjék a közepébe kerülni –, azt igyekezvén sugározni, hogy a kormány ura a helyzetnek.

A kormánykommunikátorok utóbb azonban egyrészt érzékelték, hogy a koronavírusra nem hatnak sem Kásler Miklós megrendítő eszmefuttatásai, sem Gulyás Gergely apparatcsik mondatszövése, sem az, hogy Müller Cecília hovatovább a járványügy Pálffy Ilonájává vált. Másrészt, rájöttek, hogy össze lehet kapcsolni a migrációt és a vírust mint politikai ügyet.

Orbán el is mondta az uniós állam- és kormányfők videókonferenciáján, hogy az illegális migráció összefügg a koronavírussal, hiszen Irán az egyik gócpont, Magyarországon pedig tudvalévően iráni fertőzöttek is vannak – csak éppen legálisan itt-tartózkodó egyetemisták.

Ami igazán feltűnő, az az, ahogyan a magyar kormány napok leforgása alatt, szinte élő közvetítésben felismerte: az elmúlt hetekben alábecsülte a koronavírus-járvány pszichológiai és gazdasági következményeit.

Nem olyan régen Kásler Miklós még arról beszélt, hogy az országhatárokon kérdőívekkel tesztelik a fertőzésgyanút. Ehhez képest kedden és szerdán fordulat ment végbe a kormányban, és egyszerre kilyukadtunk a veszélyhelyzet kihirdetésénél.

Szerepet játszhatott ebben, hogy a kormány még a jelenlegi médiakörülmények között sem tudja feltartóztatni a koronavírus terjedéséről szóló híreket, és a velük együtt járó aggodalmakat.

Az operatív törzs nyilvános produkciói nem keltették azt az érzetet, hogy miközben másutt tombol a járvány, nálunk béke és egészség honol, leszámítva néhány fegyelmezetlen külföldit. A napi sajtótájékoztatók komoly demokráciatöbblettel járnak, hiszen kérdezni lehet az illetékesektől, akiknek a válaszai nyugtalanságot keltettek. Nem azért, mert az újságírók destruálnak, hanem mert az elvileg legtájékozottabb és legoperatívabb krízismenedzserek hetek óta nem tudják hitelt érdemlően megválaszolni, hol a csudában vannak végre a szájmaszkok, vagy hogy miként fertőződhetett meg két olyan idős ember, akiknek a fia korábban maga jelentkezett fertőzésgyanúval a kórházban, de onnan vizsgálat nélkül elküldték.

A kormányzati kommunikáció átalakítására tett első próbálkozás volt az iráni egyetemisták bevádolása, hogy nem együttműködők. Megüzenték nekik, hogy a karanténból majd egyenesen kiutasítják őket. Pláne, ha székeket vagdosnak az egészségügyi személyzethez – egy olyan helyiségből, ahol egyébként az iráni fiatalok szerint még szék sincs. És még elég sok minden nincs, ami a normális életfeltételekhez szükséges lenne.

  • Ez azonban, úgy tűnt, még mindig kevés volt a közvélemény meggyőzéséhez, hogy a kormány kézben tartja a dolgokat. Így tehát jött a kormányzati válságkezelő üzemmód, a veszélyhelyzet.
  • Nehéz szabadulni azonban a gondolattól, hogy a kormány továbbra sem jött le a politikai kommunikációs vágányról, még mindig másodlagosak számára a tényleges járványügyi intézkedések.
  • Bezárják az egyetemeket, arra hivatkozva, hogy ott sok a külföldi – ahelyett, hogy a pontosan azonosítható vendéghallgatókat megvizsgálnák és letesztelnék a vírusra. Sokuk ráadásul a tavaszi félév kezdete óta itt van, hetek óta, lappangási időn túl.
  • De, rendben, legyen intézménylátogatási tilalom, hiszen ily módon csökken a kontaktus esélye, ezzel a fertőzésveszély. Csakhogy a nagyságrenddel többeket érintő közoktatás meg folytatódik.

A hivatalos indok, hogy az idősek az igazán veszélyeztetettek, nem a gyerekek. Viszont ettől még gyerekek is megbetegedhetnek és fertőzhetnek, azon kívül az iskolákban nem csak gyerekek tartózkodnak. Az iskolába járás fenntartásával a tömegközlekedés során bekövetkező érintkezések száma sem csökken lényegesen.

Feltehetően azt mérlegelte a kormány, hogy ha a gyerekek otthon maradnak, akkor a szülőknek is otthon kellene maradni, akkor pedig tényleg szinte leáll a gazdaság. Csak éppen kérdés, hogy a felemás intézkedés nyomán a szükséges mértékben lefékeződik-e a vírus terjedése? Ha nem ér véget hamar a járvány, annak ugyancsak negatív a gazdasági hatása.

Mindezek a felvetések azonban csak abban az esetben érvényesek, ha a kormány valóban a koronavírus-veszély hatékony kezelésére koncentrál, nem pedig a koronavírus-veszély hatékony kezelésének benyomását kívánja kelteni. Mert a kettő nem ugyanaz.

Mindaddig, amíg az orvosi kamara arról számol be, hogy továbbra sincs elegendő védőfelszerelés az egészségügyi intézményekben, és nincs elég egészségügyi dolgozó sem, akár például a sokat emlegetett lélegeztetőgépek mellett, addig a köznyugalom nehezen lesz helyreállítható.

A miniszterelnök az iparkamarai beszédében a várható gazdasági károkat ellensúlyozó élénkítő csomagról beszélt. Meg arról, hogy ennek ára lesz, amiből mindenkinek ki kell venni – vagyis inkább be kell tenni – majd a részét, például az önkormányzatoknak is. Orbán tehát lényegében megszorításokat jelentett be. Ezzel szemben a parlament leszavazta a héten azt a javaslatot – amit a múlt héten Ceglédi Zoltán fogalmazott meg elsőként a nyilvánosságban –, hogy akkor talán most ne adjunk 150 milliárd forintot Rogán Antalnak propagandára, fordítsuk a pénzt inkább a járvánnyal szembeni védekezésre. A nagy gazdaságpolitikai fogadkozás azért így nem túl meggyőző.

És ha már kommunikáció: a kormány tényleg nem akar pánikot, hiszen akkor nem tudná a magabiztos válságkezelőt előadni. De vajon nem az kelthet-e igazából pánikot, ha a kormány nem ad világos tájékoztatást? Ha, mondjuk, nem tudni a szerdai bejelentés pillanatában, hogy az azonnali egyetembezárás csütörtököt vagy hétfőt jelent? Nem az vált-e ki nyugtalanságot, hogy a napok óta folytatásos színműként hömpölygő operatív sajtótájékoztatók után egyszer csak rántanak egyet a kormányon, és nagy hirtelen veszélyhelyzetet rendelnek el – egy járványügyi szempontból következetlen intézkedéscsomaggal együtt?

S vajon a miniszterelnöknek nem az volna-e a dolga, hogy a kampót emlegető nyegle bemondás, meg a kisinyovi út helyett tegyen inkább egy tárgyszerű, komoly, a valós veszélyekkel számot vető, a kormányzati kompetencia prezentálása révén megnyugtató, egyúttal a társadalmi szolidaritásra felhívó nyilatkozatot?

A koronavírus visszaszorításához nem lesz elég a ráolvasás, ehhez tényleg, de igazán felelősen kormányozni kellene.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: járvány koronavírus Lakner Zoltán Orbán Viktor