Hirdetés
Művház 2020. március 6. 21:13

Szeged előbb összefüggő lápmező, majd a száz csöpörke városa volt

Képriport
Szalontai Csaba megfejtette a szegedi tájat a Szeged születése című könyvében, amit pénteken mutattak be a Somogyi-könyvtárban.

Hirdetés

– Évekig éltem a természetben az M5-ös autópálya nyomvonalának feltárásakor – adott magyarázatot Szalontai Csaba a könyvbemutatón arra, miért a tájrégészet módszerét választva írta meg a Szeged születése – Megtelepedés a szegedi tájban a város alakulásáig című könyvét. Elmondta, a hagyományos régészet a mit és mikor kérdésre, az új régészet – ilyen a tájrégészet is, ami a földtudománytól a biológiáig több tudományágat is magába sűrít – pedig a miért és hogyan kérdésre keresi a választ. A tájrégész nemcsak két négyzetméterre koncentrál, hanem komplexen nézi, elemzi a tájat.

Szalontai Csaba. Kattintson fönti képünkre, nézze meg Szabó Luca galériáját!

– Szeged organikus táj volt az 1879-es nagy árvízig. Addig folyamatosan pusztították az árvizek a várost, amely sokszor a puszta létéért küzdött. Utána lecsapolták a vizes területeket, gátakat emeltek, új élet kezdődött – mondta a régész. Szeged fordítva született, mint más városok, nem a városmag volt meg előbb, majd terbélyesedett ki a település, hanem a „körüllakók” szivárogtak be nyolc-tíz kilométerről és hozták létre a városmagot. Azok a „körüllakók”, akik a Maty-éri magaspartokon, az öthalmi dombokon, a Subasa-hegy keleti lejtőjén telepedtek le, mert a gyakori áradások miatt évszázadokig nem lehetett a Tisza mellett élni.

A szerzővel Tóth Csaba régész, a Martin Opitz Kiadó főszerkesztője beszélgetett

Szegedet mintegy harminc kilométer hosszan ölelte körbe egy összefüggő vízgyűrű. A Tisza és a tíz kilométerre lévő vízgyűrű között mocsaras, lápos, ingoványos táj volt, amelyen helyismeret nélkül lehetetlen volt átjutni. Csak meghatározott utakon lehetett ki- és bejutni. Az egyik ilyen volt a balkáni út. Elhangzott, amióta a népek vándorolnak, itt, Szeged mellett mentek el a balkáni úton. Ez évezredes útvonal.

Száz éve még vadkacsák úsztak a Dugonics téren

A XI. századtól lassan kezdett benépesülni a város. A középkori Szegedet három sziget – Alszeged, Felszeged és a Palánk – alkotta, amelyeket mocsarak, tavak, erek választottak el egymástól. Az önállóan fejlődő Alsóvárosnak, Felsővárosnak és a Palánknak saját kormánya, vagyona és bírósága volt. Az elszigeteltség évszázadokon át tartott, és csak a XV. században egyesült jogilag és közigazgatásilag a három városrész. Egységessé azonban csak a XVIII–XIX. század folyamán vált a városterület, miután az Alsóvároson, Felsővároson és a Palánkban élők fokozatosan feltöltötték a szigetek közötti mocsarakat, vizes morotvákat, tavakat, csöpörkéket. Szeged a száz csöpörke városa volt, hiszen még az 1920-as években is tó volt az Ady téren, a Bartók és Lechner téren, a Dugonics téren pedig mintegy száz éve még vadkacsák úsztak.

Szalontai Csaba térképeken mutatta be, hogy az egész város területe élő víz volt. Egy XVII. századi feljegyzés szerint nem tudták az erődítést stabilizálni, mert ha mélyebbre ástak le, víz fakadt fel. Számsorokat is mutatott, 1844–45-ben 540 napig, 1879-ben pedig 186 napig volt elöntött terület a városban. Arról is beszélt a régész-történész, hogy amikor Haynau Szeged felé közelített, Kossuthék sáncot építettek a vízrendszer mellett – éppen úgy, ahogyan az avarok is védekeztek a támadások ellen.

(Szeged születéséről, többek között arról, hogy miért volt őrült nagy szerencséje az időjárással Szegednek, és mi történt Ajtony vezérrel, aki gyakran megdézsmálta a szegedi sószállítmányokat, a Szegedi Tükör március 14-i számában olvashatnak.)

Sz. C. Sz.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: könyv könyvbemutató Somogyi-könyvtár Szalontai Csaba helytörténet régészet