Hirdetés
Szegeden 2020. február 29. 09:20

Kötetben mutatták be Szegeden az Orbán-kormány tízéves rombolását

Független magyar értelmiségiek Háttal Európának címmel jelentést állítottak össze, hogy tájékoztassák a hazai és a nemzetközi közvéleményt, valamint az európai intézményeket arról, milyen súlyos károkat okozott Magyarországon a 2010 óta regnáló Orbán‐rendszer az oktatás, a tudomány, a kultúra és a média területén.
Hirdetés

A kötet szegedi bemutatóján elhangzott, hogy a jól érzékelhető központosítási törekvések mellett a legtöbb területen káosz uralkodik, ami a párthűség alapján kinevezett vezetők felelőssége.

Bár a tudomány és a művészet az a két terület, melyeken a kormány a legnagyobb ellenállásba ütközik, a célul kitűzött elitcserét a legtöbb helyen vezetőváltásokkal megvalósította

– állították a kötet szerzői közül azok, akik ott voltak a Grand Caféban csütörtök este. Jászay Tamás színikritikus, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója ehhez azt is hozzátette, hogy a kulturális intézmények vezetői posztjait sokszor teljesen alkalmatlan személyek foglalták el, ugyanakkor az érdekérvényesítés a hátsó ajtókon keresztül zajlik, vagyis az intézmények a Kádár-korszakhoz hasonlóan próbálják „kijárni maguknak” a fontosabb támogatásokat.

Jászay Tamás színikritikus szerint a félelem, a megvesztegetés jelen van a kutatóintézetek, egyetemi tanszékek irodáiban, így próbálja megosztani az értelmiséget az Orbán-rezsim.

Kenesei István nyelvész szintén a rendszerváltás előtti időkkel hozta párhuzamba napjaink történéseit.

Szerinte 2010-ben létezett egy Orbán–Simicska-terv, de ez kisiklott azzal, hogy utóbbiból Troczkij lett. A Fidesz egykor nagyhatalmú pénztárnokának emlékét is hasonló módon próbálja a kormánypárt kitörölni, mint azt Sztálin egykor tette pártbéli ellenlábasával.

Az egyetemek autonómiája egyébként még az úgynevezett „átkosban” is sok szempontból erősebb volt, mint napjainkban. A kancellári rendszer kialakításának célja elsősorban az volt, hogy a kormány emberei közvetlen közelről kontrollálják az egyetemi vezetést, és ez elsősorban ideológiai, és nem gazdasági szempontból értendő.

Pásztor Erzsébet biológus az Oktatói Hálózat (OHA) budapesti szervezetének tagjaként azt hangsúlyozta, hogy a hozzánemértés és erőszakosság olyan elhibázott döntéseket szül, melyek következményeit sokáig fogja cipelni a magyar társadalom.

Példaként a Természettudományi Múzeum elköltöztetésének tervét említette, ami olyan speciális tudással rendelkező embereket érint, akik ha nem hajlandók Debrecenbe költözni, akkor az értékes gyűjtemény kezelhetetlenné válik. Újra pártaparátcsikok döntik el íróasztalok mellett, hogy mi helyes, és mi nem, a hozzáértőket pedig kihagyják a döntésekből, mert ők valószínűleg nem osztanák a pártközpont véleményét.

Kiss Attila, Jászay Tamás, Pásztor Erzsébet és Kenesei István a kötet bemutatóján a Grand Caféban (fotók: Szabó Luca)

Az értelmiség épp azért veszélyes az Orbán-rezsim számára, mert tagjainak döntő része átélte a Kádár-korszak puha diktatúráját, és látja a párhuzamokat a Fidesz központosító törekvései és a szocializmus működése között. Ezért nincs sem szakmai, sem társadalmi párbeszéd, ezért önti le nemzeti mázzal a multicégeket kiszolgáló, a szociális problémákat eltussoló politikáját.

Sajti Enikő történész felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány militáns szóhasználata utal a legjobban a diktatúra kiépülésére.

Új nemzeti kánon kialakítása folyik, melyben csak a Fidesz képviselheti az igazságot, a nemzethez pedig csak az tartozhat, akiket a kormánypárt arra méltónak tart. A bemutatott tanulmány többek között azt hangsúlyozza, hogy a politikai nemzet fogalmát a Fidesz igyekszik felváltani az etnikai alapú nemzet fogalmával. Ennek egyik vadhajtása, hogy beleszólnak olyan tudományos diskurzusokba, mint a nyelvrokonság kérdése.

Kiss Attila, aki Szegedi Tudományegyetem oktatója, és a beszélgetés moderátora volt többször hangsúlyozta, hogy a kormány egyszerűen hülyének nézi a magyar embereket, amire az értelmiségnek kötelező minden platformon fel kell hívnia a figyelmet.

A most megjelent kiadvány is egy ilyen platform, melyet saját forrásból finanszírozott a 30 szerző és ennél is több háttérmunkatárs. A kötetet angolul is olvasható, és már bemutatták Brüsszelben az Európai Parlament tisztségviselői előtt. Ha ön is szeretné elolvasni az Orbán-rendszer kritikáját, ide kattintva megteheti.

Nézze meg a Szeged Televízió híradós anyagát

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Fidesz KDNP Orbán Viktor Orbán-kormány kormány kultúra média NER oktatás tudomány fideszmédia