Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Sándor Pál: A Zárójelentés nagyon finoman szól arról, ahogyan ma élünk ebben az országban
Művház 2020. február 26. 20:32

Sándor Pál: A Zárójelentés nagyon finoman szól arról, ahogyan ma élünk ebben az országban

Interjú a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezővel, Szabó István új filmjének producerével.

Hirdetés

Február 13-án este mutatták be Szabó István legújabb, Zárójelentés című filmjét a szegedi Belvárosi Moziban, mindössze néhány méterrel attól az épülettől, ahol a film fontos jeleneteit rögzítették. A magyar nézők nyilvános vetítésen ekkor láthatták először az Oscar-díjas rendező új filmjét, aminek több különlegessége közül az egyik, hogy újra együtt dolgozott benne Szabó Istvánnal két régi alkotótársa, Koltai Lajos és Klaus Maria Brandauer, akikkel a rendező a Mephistót, majd a Redl ezredest, és a Hanussen című filmjét is készítette. Egy másik különlegesség, hogy a film egyik producere a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, Sándor Pál volt, olyan kultikus magyar filmek rendezője, mint a Régi idők focija vagy a Ripacsok. A Zárójelentés vetítése után közönségtalálkozót is rendeztek, ahol több mint egy órán keresztül beszélgettek az alkotók a filmről, és válaszoltak a nézők kérdéseire. Koltai Lajos sajnos betegség miatt nem lehetett jelen, Szabó István és Sándor Pál viszont ezt megelőzően még a Szeged Televízió Körút című műsorában is járt egy rövid beszélgetésre, és bár a 82. évét éppen a múlt héten betöltő Oscar-díjas rendező fáradtságra hivatkozva a szeged.hu interjúkérését már kedvesen visszautasította, a nála csak két évvel fiatalabb Sándor Pál félretette a kedvünkért a halászlevet a Roosevelt téri Halászcsárdában, és sziporkázó jókedvvel válaszolt a kérdéseinkre a filmről, ami neki is egy egészen új dolog volt az életében.

– Azt már jó ideje megszokhattuk, hogy Sándor Pál nem csak filmrendező, hanem producer is. Az elmúlt húsz évben sokkal több filmet készített producerként, mint amennyit rendezett. Úgy tudom, fiatalkoruk óta ismerik egymást Szabó Istvánnal, mégsem dolgoztak soha együtt. Hogy jött most a közös munka?

– Sorsszerű volt a dolog. Az egész úgy kezdődött, hogy egy cukrászdában ültünk. Szoktunk időnként egymással beszélgetni, még ha soha nem is dolgoztunk korábban együtt. Pista felesége is ott volt, ő kérte tőle, hogy mondja el nekem, milyen filmre készül. Pista zárkózottabb ember nálam, hogy finoman fogalmazzak, ezért biztos voltam benne, hogy ez nem fog megtörténni. Aztán nagy meglepetésemre mégiscsak elkezdett mesélni. Elmesélt egy történetet, ami után megkérdeztem tőle, hogy nem sértődik-e meg, ha mondok rá valamiket. Kétszer is rákérdeztem, mert ismerem a Pistát, de mindkétszer azt mondta, hogy nem sértődik meg. Így aztán mondtam neki három-négy olyan dolgot, amit én alapvetőnek tekintettem ebben a történetben. Pár nap múlva aztán felhívott, és kérte, hogy legyek a dramaturgja a filmnek. Mondtam neki, hogy olyan már nincs, helyette forgatókönyvírói konzultáns van. Így kezdtünk el dolgozni a könyvön. Nem sokkal később sajnos meghalt a forgatókönyvíró, Szekér Andris, akit én is jól ismertem, mi meg ott maradtunk néhány oldallal, amit ő addig megírt. Próbáltunk írókat keresni, javasoltam is párat, de egy idő után azt mondtam, hogy „Pista, ezt úgyis csak te tudod megírni, ezt senki más nem fogja megírni!” Aztán megkérdezte, hogy forgatókönyvírói konzultáns mellett leszek-e a producere. Hát hogy a fenébe ne! Úgyhogy, hatvanévi ismeretség után így találtunk egymásra mint alkotótársak, mert annak tekintem magam ebben a filmben, többek között.

(fotók: Szabó Luca)

– Több volt tehát, mint producer.

– Producerként is helyt kellett állnom, ezt most idézőjelben mondom. Egy sor beszélgetés, közös gondolkodás folytán jött létre a forgatókönyv, és aztán a forgatás alatt is voltak bizonyos beszélgetéseink, hogy mit hogyan kellene csinálni. Nem is alkotótársnak, inkább filmsegítőnek hívom magamat. Egy kicsit én is benne vagyok.

– Ön volt az egyetlen producere a filmnek, vagy voltak társproducerek?

– Voltak. Tőzsér Attila, aki elsősorban a Brandauer körüli dolgokat intézte, és volt egy line producer, Pék Csaba. Hárman próbáltunk Pista kedvében járni.

– Honnan ered a történet?

– A Pista találkozott egy orvossal, akinek az volt a sorsa – hangsúlyozom, körülbelül –, mint ami ebben a filmben van. Ez elkezdte őt érdekelni, és aztán ebből lett egy olyan film, ami szerintem a Pista zárójelentése. Ő nem orvos, de a filmben elmesélt történetek egy jelentős részét ő vagy átélte, vagy látta, vagy hallotta, és ezeket úgy tudta egybegyúrni, hogy azt gondolom, hogy ez egy egyes szám első személyben szóló történet.

– Amikor ezt a beszélgetést rögzítjük, éppen tele van a Belvárosi Mozi a film premier előtti vetítésén, de ezen a pár száz szerencsés emberen kívül az olvasók nagy része nem láthatta még ezt a filmet. Mekkora költségvetésű, milyen léptékű filmet kell elképzelnünk?

– Valamivel az átlag fölött vagyunk. Egyrészt azért, mert a Brandauer elég sokba került. Pista úgy gondolta, és igaza is volt, hogy erre a szerepre ő a legalkalmasabb. Így aztán összejött a régi nagy csapat, a Pista, a Brandauer, meg a Koltai Sutyi, akik úgy örültek egymásnak, mint majom a farkának. Sok helyszín volt, műterem is volt, sok színész, sok forgatási nap, még azzal együtt is, hogy egy kicsit vissza kellett csökkenteni a forgatás napokat a Brandauer nem magyar szintű gázsija miatt.

– Az egyik forgatási helyszín a Szegedi Nemzeti Színház épülete volt. Csak a színház belső terei szerepelnek a filmben, vagy láthatunk mást is Szegedből?

Csak a belső a látható a színházból. Ez a filmben egy operaház, ahol a főszereplő felesége danol. Nem egészen pontosan emlékszem, de négy-öt-hat napot forgattunk itt, azt hiszem. Nagyon fontos szerepet kap a filmben ez a helyszín, hiszen nagyon sok minden zajlik itt a főszereplő felesége miatt, aki itt dolgozik, itt énekel, a film is itt kezdődik a Szegedi Nemzeti Színházban, és itt is fejeződik be, a finálét is itt vettük fel.

– Szabó István milyen forgatókönyvíró?

– Most csak erről a filmről beszélek, mert ezt végigcsináltam. Elképesztő dialógusok vannak benne. Állítom, hogy nagyon kevés magyar filmnek van ilyen jó dialógja, mint ennek. Ez az egyik része. A másik része pedig, hogy a színészeknek úgy tud szerepet írni, hogy olyan karaktereket ad nekik, hogy azokban a legjobb formájukat tudják mutatni. Ennek a filmnek meggyőződésem szerint alapvető tulajdonsága, hogy nagyon sok mély és igaz emberi alakítás van benne. Parádés ilyen szempontból, ebben biztos vagyok.

– Azt szokták mondani Szabó István filmjeiről, hogy azok általában az ember és a hatalom viszonyáról szólnak. Ez a film mennyire felel meg ennek?

– Nagyon ritka az olyan film a mai magyar filmgyártásban, ami igazán a máról szól. Ez egy olyan film. A leglényegesebb benne, hogy mit tesz az emberrel a hatalom. Hogy az emberi sorsok alakulásába, a magánéletbe, az egymással való viszonyunkba hogyan szól bele óhatatlanul a hatalom. Az emberi sorsok bugyraiban rejtőzik a hatalom és az ember viszonya ebben a filmben.

– Konkrét aktualitások is megjelennek a filmben a hatalommal kapcsolatosan?

– Inkább a hatalomnak az emberekre, az egymás közötti kapcsolatokra, a sorsok alakulására, a kiszolgáltatottságra gyakorolt hatása jelenik meg. Nem áttételesen, de nagyon finoman, nagyon emberszabásúan szól arról, ahogy ma vagyunk ebben az országban.

– Sándor Pál filmjeiről pedig azt szokták mondani, hogy az egyik legfontosabb elemük általában a komikum. Producerként hogyan tudott viszonyulni egy olyan filmhez, amit valószínűleg nem a komikus mivolta miatt fognak kedvelni?

– Én imádok élni. És úgy szeretném kiengedni a nézőt a moziból, aki meggyötörten, fáradtan, összezavarodva, és nem is tudom, még mi minden módon ül be a filmre, hogy megpróbálok adni neki egy kis hitet. Mert én tele vagyok az életbe vetett hittel, és ezt próbálom bizonyos formában, így, úgy, amúgy átadni. Ebben a filmben tiszteletben tartottam a Szabót, mert ő az alkotó. Én tulajdonképpen egy utánfutó vagyok ebben a dologban. Amit ő filmkészítőként gondol, azzal én nagyon egyetértek, ahogyan ő filmet csinál, az persze egészen más, de én ilyenkor a Sándor Pált félre teszem, és több-kevesebb sikerrel próbálok úgy elhelyezkedni a vele való kapcsolatban, hogy ne zavarjam, de tudjam segíteni, és ha kérdez, akkor őszinte választ mondjak az én aspektusomból. Amikor először egyben volt a forgatókönyv, én úgy kijegyzeteltem, hogy három órán keresztül nyomtam, és meg voltam róla győződve, hogy mennyire igazam van az egyes dolgokban. Ő pedig gondosan végignézte, kiszemezgette azt az öt dolgot, vagy tízet, ami az egészből kellett neki, én pedig boldog voltam, hogy volt pár dolog, amivel tudtam segíteni az ő gondolkodását, az ő filmcsinálását.

– A produceri életművében hol helyezi el ezt a filmet?

– Abszolút az első helyen. És nem azért, mert a Szabó Oscar-díjas, hanem azért, mert ez volt számomra a legmélyebb és legigazabb beszéd arról, hogy milyenek vagyunk ebben az életben most, mi, emberek.

– Önnek mi lenne a legnagyobb elismerés ezzel a filmmel kapcsolatosan?

– Ha rengeteg ember özönlene be rá a mozikba. Nem érdekelnek a díjak, már mindent megkaptunk, pláne a Pista már bőven túl van minden ilyenen. Azt szeretném, ha szeretnék az emberek, ha sokan néznék meg, és azt mondanák, hogy szeretik. Mert ez a legfontosabb, ha szeretnek a nézők valamit, ami ő, vagy másik esetben én elmondok.

– Sok filmkészítő igyekszik meggyőzni arról a nézőket, hogy a filmjét feltétlenül moziban nézzék meg, mert kifejezetten nagy vászonra készült, és egyébként is úgy az igazi. Mit gondol, a Zárójelentés egy olyan film, amit feltétlenül moziban kell látni?

– Szerintem ez tökmindegy. Én imádom a mozit, de a Netflix korában én is rengeteg filmet ott nézek meg. Engem nem az érdekel, hogy milyen felületen jelenik meg a film, hanem az, hogy eljusson az emberek szívéhez, lelkéhez a dolog, és aztán ezen el lehessen kezdeni gondolkodni. Mert ha eljutok az emberekhez valamin keresztül, és szeretik a filmet, abban a pillanatban azt gondolom, hogy értelme van mindennek.

– Közben viszont folyamatosan támadják a Netflixet, Spielberg kisebb háborút indított ellene, azért kampányolt, hogy ne lehessen Oscarra jelölni a filmjeiket.

– Én azt gondolom erről, hogy minden olyan hely az életben, ahol engem el lehet érni, ahol engem meg lehet belül mozgatni, ahol hozzám lehet szólni, az szóljon nyugodtan.

– Ez egy viszonylag modern hozzáállás, nem?

– Dehogy modern! Nem modernről van szó, hanem arról, hogy én nem pipiskedek. Zenét hallgatni is lehet bármin, hogy ha az nekem megfelel, filmet nézni is lehet bármin. Jó, mondjuk okostelefonon azért talán nem, mert az nagyon kicsi. De különben, ha van egy olyan felület, akkor én boldogan megyek a filmmel. Nincs nekem ezzel semmi bajom. A mozi az úgyis megmarad, mert az egy nagyon fontos közösségi élmény. Most is bementem a film elején, és tele volt a mozi. Rögtön tele lett a lelkem gyönyörűséggel. Ezt nem kapom meg otthon. És biztos sok ember van, aki úgy gondolkozik, hogy hiába pattog a kukorica, hiába csámcsognak ott mellettem, mégiscsak egy csomó ember között együtt sírni, együtt nevetni az a legfantasztikusabb, az egy plusz élmény.

– Hogyan találták meg film színészeit?

– Az nagyon egyszerű volt, mert a Pista úgy ír forgatókönyvet, hogy ő már tudja, hogy kivel akarja játszatni. Ő pontosan tudta a Stohlt, az Eperjest is, mert úgy írta. És azt is, hogy a Brandauer lesz a főszereplő. Csak nekem nem mondta el, mert tudta, hogy az anyagi problémát fog jelenteni, de végül meg tudtuk oldani.

– Mikor tudta meg, hogy ő lesz a főszereplő?

– Akkor már a Brandauer rég olvasta a könyvet, amikor én megtudtam.

– Ezek szerint ön sokáig úgy vett részt a munkában, hogy nem tudta ki lesz a főszereplő?

– Hát, mondtam mindenféle magyar nevet, és a Pista mindig azt mondta, teljes joggal, hogy az nem jó, és más kéne, de akkor már a Brandauer feleségénél rég ott volt a forgatókönyv. Úgyhogy kicselezett, de hál’ istennek. Megmondom őszintén, el nem tudtam volna képzelni, hogy a Brandauer egy magyar orvost alakít, és most nézem a filmet, és azt mondom, hogy igen, ő egy magyar orvos, aki Budapesten él, aztán lemegy vidékre, tehát semmi probléma nincs.

– Milyen hangulatú volt a forgatás?

– Háh, az jó volt! Én azt szoktam mondani, hogy a Pista úgy forgat, hogy mindenki, még a világosítók is légpárnán járnak. Én meg egy hangos pasi vagyok forgatáson is, úgyhogy egy hét után odamentem a Pistához, és mondtam neki, hogy „Pista, nem bírom ki ezt a csendet, engedd, hogy egyet hadd ordítsak legalább!” Úgyhogy ilyen volt.

– A Vándorszínészek volt az utolsó film, amit ön rendezőként készített, nem is olyan régen. Láthatunk-e még a mozikban Sándor Pál-filmet a jövőben, vannak-e tervek?

– Persze, persze, ezt nem lehet abbahagyni, ebbe csak bele lehet halni. Majd, húsz év múlva. Én most készülök, gondolkodom, és az a jópofaság, hogy miután befejeztük a filmet, a Pista azt mondta, „Te segítettél nekem, most én segítek neked”. Úgyhogy elkezdtünk közösen gondolkodni egy általam rendezett filmen, de abban ő nem lesz producer, mert ahhoz nem ért.

– Akkor abban ő mi lesz?

– A társam.

A Zárójelentést országosan február 27-étől, holnaptól vetítik a magyar mozik, így kedvencünk, a Belvárosi Mozi is. A filmről a két héttel ezelőtti szegedi vetítés után itt írtunk.

Kovács M. Norbert

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Belvárosi Mozi film interjú mozi Sándor Pál Szabó István Zárójelentés