Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. február 22. 14:56 Forrás: MTI

LMP: A szociális dolgozók alapbérét emeljék a pótlékok helyett!

Az ellenzéki párt üdvözli a szociális dolgozók pótlékának emelését, ugyanakkor szerintük a kormánynak ez a lépése is azt mutatja: nem értette meg, hogy az ágazatban az alapbér emelésére lenne igazán szükség.

Hirdetés
Hirdetés

Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón arról beszélt,

a szociális szféra a legkevésbé megfizetett állami szektor, ahonnan több mint 10 ezer munkavállaló hiányzik, ezen a helyzeten pedig alapvetően az segítene, ha a kabinet összehangolná a szociális és az egészségügyi bértáblát.

Szerinte a kormánynak emellett, az elégséges szolgáltatás mértékének meghatározásával lehetőséget kellene adnia a szociális ágazat szakszervezeteinek a sztrájkra, valamint az itt dolgozóknak is engedélyeznie kellene a kollektív szerződések létrejöttét.

Ungár Péter, a Demokratikus Koalícóba átváltó szocialista polgármesterek ügyére vonatkozó kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, ezek az esetek is bebizonyítják, hogy Gyurcsány Ferenc az ellenzéki összefogás „mantrázása” mögé bújva a „lehető legnagyobb politikai teret” kívánja betölteni az ellenzéki oldalon.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: béremelés bérrendezés fizetés fizetésemelés LMP