Hirdetés
Túl a városon 2020. február 20. 10:36

Lakner Zoltán: Az állam a könyvpiacra tart


Hirdetés

„Majd megkapom, hogy Aczél György vagyok”, válaszolja a Pesti Hírlap újságírójának Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, amikor a kérdező azt firtatja, mégis kik lennének szerinte azok az írók, akik, bár magyarul írnak, valójában exportra dolgoznak?

Ezt a különös magyarságdefiníciót ugyanis Demeter maga hozza be néhány sorral feljebb, mondván, „az a magyar író, aki magyar olvasónak magyarul ír művet, és azt szeretné, hogy száz év múlva magyarul olvassák ugyanazt a művet, az az én számomra nemzeti kultúrában gondolkodik, nem exportban”.

Azt is mondja, hogy az a könyv nem érdemel állami támogatást, „ami azt célozza, hogy száz év múlva ne legyen nemzeti kultúra”.

Igazán fondorlatos útjai vannak tehát a nemzetrontásnak, állapíthatjuk meg ennek alapján, hiszen eszerint vannak, akik előre megfontolt szándékkal lefordíttatják magukat különböző nyelvekre, direkt ezért írnak előzőleg magyarul irodalmat. Mert, ki ne tudná, mi sem egyszerűbb, mint magyar irodalmi alkotásokkal befutni más nyelvterületeken, márpedig a magyar nyelv jellegéből adódóan a világon csak és kizárólag más nyelvterületek léteznek.

Arról nem beszélve, hogy eszerint olyan vers vagy regény is létezik, amely kifejezetten pusztítja a magyar kultúrát százéves távlatban. Viszont létezik valahol egy olyan laboratórium is, ahol megállapítják a nemzeti kultúrához való hozzájárulás egy évszázadra vetített súlyszámát, ami, ha negatív értéket vesz fel, a nemzetietlen tartományba kerül.

Akkor pedig ugrik az állami támogatás.

Az effajta agymenések tényleg nem lennének önmagukban érdekesek, ha a Petőfi Irodalmi Múzeumot nem éppen mostanában próbálnák átgyúrni valamiféle kultúrkombináttá, ahol összpontosulni fognak mindenféle erőforrások, amelyek az irodalmi művek létrehozását, kiadását és marketingjét segítik. A főigazgató még azt is beharangozza, hogy könyvtörvény készül majd, legyen az bármi, de mindig üzenetértékű, amikor az Orbán-rendszer valamit elszántan szabályozni akar.

Demeter arról is vall egyébként, hogy szerinte az irodalmárok szervezetei saját magukat ásták bele politikai lövészárkaikba, amivel neki nincs dolga, a világnézeti vitáikat intézzék el egymással. A maga részéről azt vallja, hogy „a kedvenc világirodalmi szerzőim világnézetével nem értek egyet”. És ez még rokonszenves is lenne, ha nem éppen itt jönne a gondolatmenetben az imént idézett magyarságvizsga a maga átláthatatlan feltételrendszerével.

Nincsenek tehát az állam képviselője részéről világnézeti elvárások, „mindössze” annyit mond, hogy vannak, akik magyar íróként, költőként nem magyar irodalmat művelnek.

Itt azért elkezd kibontakozni az aczéli szerep, amelyet kissé önleleplező módon a főigazgató maga hoz szóba az interjúban. Mert lehet, hogy Demetert nem érdekli a szerzők világnézete, amikor privátim olvas, és ez üdvözlendő, de kultúrairányítóként nagyon is éles választóvonalat húz irodalom és irodalom közé, hogy tudniillik az egyik nemzeti, a másik meg nem. Mivel a tét a források odaítélése és felhasználása, ez többé szubjektív vélemény, amivel a főigazgató tökéletesen tisztában van, hiszen ezért mondja el mindezt nyilvánosan. Egyúttal azt is a tudtunkra adja, hogy érvei sincsenek igazán, mivel egyetlen példát sem mond a nem nemzeti magyar(ul) íróra, a levegőben lóg az egész konstrukció, amelyen a gondolkodásmódja és várható döntései alapulnak.

Az alapokkal van egyébként más gond is, ami akkor látszik, amikor Demeter az elitirodalomról értekezik. Most azt az ellentmondást engedjük is el, hogy szerinte nem a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott felolvasások döntik el egy alkotás értékét, majd aztán arról beszél, kiket hív majd meg felolvasni a Petőfi Irodalmi Múzeumba... Talán arról is értesült már a főigazgató, hogy az általa hiányolt vidéki felolvasások, író-olvasó találkozók nagyon is léteznek. Ilyenkor az emberek a csilláron is lógnak, hogy személyesen láthassák-hallhassák a szerzőket. Más kérdés, hogy például állami fenntartású intézményekben válogatnak-e az írók meghívásakor világnézeti vagy magyarságteljesítmény-alapon. Szerencsére több olyan esetet ismerek, amikor ez tényleg nem szempont.

Na, de ezen tényleg lépjünk túl, mert igazából ide szerettem volna kilyukadni: „A magyar könyvpiacot a lenézett ponyvairodalom tartja el. Az irodalmi elit – Nádas, Kertész, Esterházy, Konrád, Krasznahorkai – könyveit az átlagolvasó nem emeli le a polcról.”

Először is, az aztán óriási felfedezés, hogy a szórakoztató irodalmat többen olvassák, mint a „magaskultúrát”, legyen az bármi. Milyen érdekes, hogy mégis mindig az utóbbi definiálásáért és irányításáért zajlik politikai küzdelem. Másodszor viszont nem is teljesen igaz, amiről itt szó van. Bár a könyvkiadók – előttem nagyjából érthetetlen módon – nem teszik közzé az eladási adatokat, azt azért lehet tudni, hogy a klasszikus vagy azzá érő művek gyakran megtérülő befektetésnek bizonyulnak. Éppen azért, mert nem csak szezonális hatásuk van, tartalmuk nem kopik el, emiatt hosszú távon keresettek. Esterházy vagy Kertész nevét bizonyosan látnánk egy több évtizedet átfogó eladási toplistán.

Ám, ha jól értem, a mai kultúrviták pontosan arról folynak, mely szerzők mely művei kaphassanak egyáltalán esélyt arra az államtól, hogy megszülethessenek, illetve az olvasókhoz juthassanak, ezáltal lemérhetővé váljon a hosszú távú hatásuk.

Ez a vita – ahogyan a nemzeti alaptanterv körüli is – arról szól, hogy az állam meg akarja mondani, mit olvassunk a következő évtizedekben. Nem tiltanának be semmit. Pusztán, úgymond támogatási döntéseket hoznának. A rendszer az újságokkal és a tankönyvekkel már megcsinálta a központosítást. Most a könyvek felé venné az irányt.

Lakner Zoltán

Mi ez a cikk itt Laknertől?

Két ismert szerző, politikai elemző csatlakozott  hozzánk: Lakner Zoltán és Ceglédi Zoltán kifejezetten a szeged.hu-ra írt publicisztikái mostantól minden héten csütörtökön és pénteken olvashatók az oldalon. Sőt, havonta egyszer a Szegedi Tükörben is megjelennek majd az írásaik.

Ez itt az első Cegléditől, a múlt héten jelent meg Laknertől az első, és ez így megy majd tovább hétről hétre.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: könyv Lakner Zoltán irodalom Petőfi Irodalmi Múzeum Demeter Szilárd