Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Új intézményvezetők: Kiss Ágnest és Tóth András Lászlót javasolja a szakbizottság
Szegeden 2020. február 19. 17:53

Új intézményvezetők: Kiss Ágnest és Tóth András Lászlót javasolja a szakbizottság

A közgyűlés kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottsága szerda délutáni ülésén meghallgatta a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatói posztjára pályázó három, valamint a Kövér Béla Bábszínház igazgatói állására jelentkező egyetlen jelöltet.
Hirdetés

Kiss Ágnes bábművész régi szereplője a szegedi kulturális életnek, hiszen előadóművészként sok helyi művészeti produkció résztvevője volt. Teljesen új alapokra szeretné helyezni a Kövér Béla Bábszínház működését, ugyanakkor nyitni szeretne a középiskolások és felnőttek felé is. Meghallgatásán elhangzott, hogy alapítványt hozna létre, amely a Kövér-család bábszínházi hagyatékát kezelné, így többek között digitalizálnák a szövegkönyveket, a korábbi előadások fotóit és filmfelvételeit. Több saját bevételre tenne szert a bábszínház, mert a jelenlegi finanszírozás nagyon behatárolja a művészi lehetőségeket.

Kiss Ágnes lehet a Kövér Béla Bábszínház első embere, ha pénteken megszavazza őt igazgatónak a közgyűlés (fotók: Iványi Aurél)

Az is egy új elképzelés, hogy a Szegedi Nemzeti Színház vendégelőadásokat vinne a bábszínházba, persze csak olyanokat, amelyek a szűkös térben megvalósíthatók. Kiss Ágnes szerint a jövőben új helyszínt kell találni az intézménynek, mert a jelenlegi színházban a gyerekek alig látják a színpadot, az előadásokat pedig úgy kell megtervezni, hogy azok a kicsi térben megvalósíthatók legyenek. A bizottság számára nagyon meggyőző volt Kiss Ágnes impulzív előadásmódja, és mivel nem volt más pályázó a vezetői posztra, azonnal szavaztak is a jelölt támogatásáról. Végül kilenc igen szavazattal ellenszavazat nélkül javasolta a bizottság a közgyűlésnek, hogy bízza meg a Kövér Béla Bábszínház vezetésével Kiss Ágnest.

A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatói posztjára azonban hárman is aspiráltak. Fekete Rozália a cég jelenlegi gazdasági igazgatója pályázatában részletesen ecsetelte a cég feladatait, illetve kitért azokra a területekre, amelyeken javítani kéne. Mivel a cég a szegedi művelődési házak, valamint a negyvenöt óvoda karbantartását, étkeztetését, pénzügyi irányítását, valamint üzemeltetetését végzi, rendkívül fontos az intézményekkel szoros, korrekt kapcsolatot fenntartani. Ezen javítana Fekete Rozália, valamint a másik pályázó, Gárgyán Zoltán is. Ez utóbbi pályázó azonban szóban nem kívánt ennél többet elárulni terveiről.

Tóth András László vezetheti az NGSZ-t

Annál részletesebb tervet vázolt fel Tóth András László, aki 2013 óta a cég munkatársa. Számára is elsődleges cél a hozzájuk kötődő intézményekkel való jobb kapcsolattartás, de a költséghatékony gazdálkodást is alapcélnak nevezte. Jelezte, hogy tavaly több mint 1500 hibabejelentés érkezett hozzájuk az intézmények részéről, ami rengeteg, de jó szervezéssel, hatékony időbeosztással a hibaelhárítás gyorsasága javítható. A bizottság tagjainak Tóth András László pályázata, illetve szóbeli szereplése volt a legmeggyőzőbb, ezért nyolc igennel és egy tartózkodó szavazattal úgy döntöttek, az ő kinevezését javasolja a városi közgyűlésnek.

Kiss Ágnes és Tóth András László kinevezéséről tehát a végső szót a pénteki képviselő-testületi ülés mondja majd ki.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Kiss Ágnes Kövér Béla Bábszínház Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata NGSZ Tóth András László