Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. február 13. 11:07

Lakner Zoltán: Fordított tiltakozás

Mellélőtt Schmidt Mária, amikor a kulturális kormányzathoz intézett szózatot, hogy akadályozzák meg Szabó István küszöbönálló életműdíját. Az Oscar-díjas filmrendezőt a Magyar Filmakadémia tervezi másik négy alkotóval együtt kitüntetni, vagyis egy autonóm szakmai szervezet döntéséről van szó.

Hirdetés
Hirdetés

A Terror Háza főigazgatója szerint Szabó István azért nem méltó a díjra, mert az állambiztonsági szolgálat az 1950-es évek végén beszervezte, és éveken át jelentéseket írt színművészeti főiskolás évfolyamtársairól. Schmidt szerint az életműdíj megsérti mindazokat, akik 1956 után „nem álltak a hóhérok szolgálatába”.

Kerestem, de nem találtam hasonló tiltakozást Schmidt Máriától Tasnádi László volt állambiztonsági tiszt tábornoki előléptetése alkalmából, amelyre ízlésesen az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján került sor.

A szóban forgó életműdíj egyébként nem állami hatáskörbe tartozik – ezt a kultúráért felelős minisztérium maga adta írásba –, úgyhogy itt Schmidt Mária félreértett valamit. Vagy talán úgy vélte, fellépésével olyan nyomásgyakorlást képes kieszközölni, amellyel megakadályozható Szabó díjazása. Habár, ami azt illeti, ezzel Schmidt Mária ötéves késésben van. Ugyanis a Filmakadémiánál sokkal-sokkal államibb, merthogy az alaptörvénybe is belefoglalt Magyar Művészeti Akadémia 2014-ben a Nemzet Művésze címet adományozta a filmrendezőnek.

Figyelemre méltó az is, amit Schmidt Mária nyílt levele nem tartalmaz. Hogy tudniillik Szabó István ügynökmúltja tizennégy évvel ezelőtt nem csak úgy egyszerűen kiderült, hanem a Fidesz-rokonszenvvel nehezen vádolható Élet és Irodalom közölte 2006 januárjában Gervai András filmkritikus-történész saját kutatási eredményein alapuló cikkét. Gervai a Kádár-kor kultúrpolitikájának állambiztonsági összefüggéseit vizsgálta, ennek során botlott bele Szabó jelentéseibe, amelyeket főiskolásként Képesi fedőnéven írt. Sajnos ezen a ponton nem tudjuk felidézni azokat a cikkeket – mert nem voltak ilyenek –, amelyekben Fidesz-közeli lapok, mondjuk, Szita Károly kaposvári polgármester ügynökmúltjának részleteit ecsetelik.

(fotók: Schmidt Mária Facebook-oldala)

Mindazonáltal, Szabó István múltbeli szerepe valóban felvet súlyos kérdéseket. Ezek a kérdések azonban csak a rövidlátó – vagy éppenséggel gyakran nagyon is érdekvezérelten szított – indulatok meghaladásán túl tehetők fel egyáltalán a közéletben.

Sajnálatosan emlékezetes, ahogyan 2006-ban Szabó ügyében úgy fogalmazott meg nyílt levelet egy tekintélyes értelmiségi kör, hogy abban fel sem vetődött azok sorsa, akikről a jelentések készültek. Az akkori miniszterelnök – aki szerint Nagy Imre és Kádár közül az előbbit kell választani – védelmébe vette Szabót, demonstratívan megölelte a filmszemle közönsége előtt. Ezzel a Szabó-ügyre rázárult az akkor éppen folyó választási kampány politikai bilincse.

Maga Szabó István a következőket nyilatkozta 2006-ban ügynökmúltja kapcsán: az erről szóló cikk az új filmje, a Rokonok bemutatója elé rossz szándékkal időzítve jelent meg; egy évfolyamtársának segített a jelentések írásával; életműve jelentős része a Kádár-rendszerhez való viszonya feldolgozásáról szólt és a művein keresztül erről mindent elmondott. Mindezzel a filmrendező nem segítette a történések tényleges megértését, viszont csalódást keltő módon a politikusi mellébeszélések sajnálatosan gazdag hagyományához zárkózott fel. Holott, végtelenül fontos lenne megérteni, hogyan viszonyul egymáshoz a személy és a mű, a lelkiismeret és az alkotás, a kor és a szellem.

Mikor ilyen, vagy másfajta erkölcsi folt esik egy nagy művészről bennünk élő képen, ki-ki indulata szerint eldöntheti, kíváncsi-e még a munkáira, amelyek a fontos életrajzi adalék ismeretében talán valóban mást jelenthetnek, mint addig, tulajdonképpen még rétegzettebbé is válik a mondandójuk.

Talán azt a kérdést is felteszik maguknak néhányan, amikor olvasnak minderről, hogy ők mit tettek volna hasonló élethelyzetben, be lehetett-e volna őket is szervezni vagy nem. Hiszen tudjuk, voltak, akik ellenálltak.

Azt is végiggondolhatja mindenki, adna-e díjat valakinek, akinek nagy művei és nagy vétkei vannak. Az akármilyen pártszínű kormány által irányított állam, azt hiszem, helyesen cselekszik, ha nem ad díjat Szabó Istvánnak, miután az ügynökmúltja kiderült. Egy autonóm szakmai testület tagjainak döntése viszont nem állami aktus, több jogukat érzem arra, hogy leszűkítsék a döntésük szempontjait a rendezésekre. Ilyen értelemben Schmidt Mária éppen fordítva cselekedett: a rendszernek kedves Művészeti Akadémia által adományozott Nemzet Művésze-elismerés ellen nem tiltakozott, a Filmakadémia életműdíja ellen igen. Az ilyen hervasztóan kiszámítható reakciók a politikai szembenállásba rántják vissza ezt a szomorú történetet, hadd forrjanak tovább az indulatok, anélkül, hogy a mostaninál többet érthetnénk meg abból, mi történt velünk, a hazánkkal az elmúlt évtizedekben.

Lakner Zoltán

Na, de mi ez a cikk itt Laknertől?

Két ismert szerző, politikai elemző csatlakozott a héten hozzánk: Lakner Zoltán és Ceglédi Zoltán kifejezetten a szeged.hu-ra írt publicisztikái mostantól minden héten csütörtökön és pénteken olvashatók az oldalon. Sőt, havonta egyszer a Szegedi Tükörben is megjelennek majd az írásaik.

Ez itt az első Laknertől, holnap jön Ceglédi, és ez így megy majd tovább hétről hétre.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Lakner Zoltán Szabó István életműdíj Magyar Filmakadémia Terror Háza vélemény