Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2020. február 2. 09:04

Egy újabb nagy kihívás, egy újabb nagy kaland, ezúttal Nepálban

Képgaléria
A négy szegedi fiatal – Wera, Benji, Gergő és Levente – indiai kalandjait folyamatosan nyomon követjük. A fiatalok az új év első napjait egy vipassana meditáció táborban töltötték, ahonnan életre szóló élményekkel jöttek el.

Hirdetés

Benji elmesélte, a vipassanaról egy barátjuktól, Danától hallottak még itthon. Ő már volt ilyenen és ezért is ajánlotta a fiataloknak, hogy próbálják ki. Mivel Indiát három hónap után egy rövid időre el kellett hagyniuk, úgy szervezték az utazásukat, hogy Nepálban részt tudjanak venni egy ilyen táborban. „Arról igazán nem tudtunk semmit, hogy mi is pontosan a vipassana. Más meditációs technikákról hallottunk már. Úgy gondoltuk, egy olyan helyen, ahol 10 napig nem beszélhetünk senkivel, biztos életre szóló élményekkel gazdagodunk majd.” – tette hozzá Benji, aki azt is elmondta, már itthon megtalálták ezt a tábor, ahol január 2. és 13. között töltöttek el 10 napot. Ráadásul volt idejük másra is, például Katmandu felfedezésére.

A táborban nagyon szigorú volt a napirend. Minden nap hajnal 4 órakor, harangszóra keltek és fél 5-kor már bent kellett ülniük a meditációs teremben. Az első meditáció 2 óra hosszúságú volt, utána fél 7-től 8 óráig egy szünet következett. Ebbe a másfél órába belefért a reggeli, tusolás és egy kis pihenés is.

8 órától 11 óráig újra meditáltak. Eközben volt egy rövid, 5 perces szünet, ami többek között arra volt jó, hogy elmenjenek wc-re. A leghosszabb szünet 11 órától 1 óráig volt, ilyenkor a szabadidejét mindenki a kertben sétálással, vagy pihenéssel töltötte. Ezt egy hosszabb, 4 órás meditációs időszak követte, 1 órától 5 óráig. Ezt követően volt egy rövid szünet, amikor teát és gyümölcsöt kaptak.

„6 és 7 óra között még volt egy óra meditáció, de az már gyerekjáték volt a nap végén, főleg, hogy tudtuk, utána egy órás filmezés következik, ahol a vipassana legnagyobb tanítójának, S. N. Goenka előadásait néztük meg” – mesélte Gergő.

„Ez mindenki számára a nap egyik fénypontja volt, nem csak azért, mert végre csinálhattunk mást is a meditáción és a sétáláson kívül, hanem azért, mert Goenka minden este olyan dolgokat mondott el, amiket hallanunk kellett, ahhoz hogy újult erővel tudjuk folytatni a meditálást” – tette hozzá Wera.

Az előadás után még egy újabb, rövid meditációra került sor est 9-ig. Utána lehetőségük volt a tanáruktól személyesen kérdezni. Ez volt az egyetlen alkalom a nap során, amikor megszólalhattak. Azért fontos, hogy egymással ne beszélgessenek a résztvevők, hogy ne befolyásolják egymás meditációját, ne vonják el figyelmét.

Ezt követően mindenki visszavonult a saját szobájába és lámpaoltás volt. Majd pedig másnap hajnalban kezdődött minden elöröl a leírtak szerint.

Levente elmesélte, hogy a meditációhoz minden nap kaptak utasítást, hogy mire koncentráljanak. Minden nap újabb és újabb gyakorlatokat kellett elvégezniük. „Szerencsére, amennyiben nem a legújabb technikát, akkor az előzőt tudtuk csinálni, de ez nem befolyásolta a fejlődésünket” – elevenítette fel a történteket Levente.

A vipassana meditáció célja, hogy megváltoztassa az alapvető tudatalatti reakciókat. Ezért kellett minél tovább mozdulatlanul ülniük.

„Mivel 30 perc után már fáj mindened, de ha nem reagálsz rá, azaz mozdulatlan maradsz, ezzel edzed a tudatalattidat, hogy mindennapi szituációkban is képes legyen előbb objektíven elemezni a helyzetet, mielőtt reagálna.” – mondta el a lényeget Gergő.

A táborban napi háromszor kaptak enni a résztvevők. Minden alkalommal vega ételek voltak az asztalon. Reggel tradicionális indiai reggeli volt, zabkása és csicseriborsós, babos szósz. Ebédre rizs, chapati (ez tortilla szerű indiai kenyér), lencse, mindenféle indiai zöldség és krumpli volt. Néha édesség is került az asztalra, mégpedig sűrített tejes, cukros rizspuding. Vacsorára pedig teát kaptak tejjel, müzlit és gyümölcsöt.

Amikor nem meditáltak, akkor vagy sétáltak a kertben vagy pihentek a szobájukban. Nem beszélhettek, nem írhattak, nem olvashattak, nem hallgathattak zenét, de még futni sem volt szabad.

Elmondták, néhány indiai ismerősük már több vipassana táborban is részt vett, így lehet, hogy ők is elmennek még egyszer.

Mind a négyen teljesen másként élték meg ezt a 10 napot, de egyben megegyezett a véleményük, életük egyik legfelemelőbb élménye volt a tábor.

Gergő

„Nekem a legnehezebb a hatodik nap volt, amikor úgy keltem fel, milyen jó hogy már megcsináltuk a felét. Aztán egy pillanat múlva eszembe jutott, hogy ez azt is jelenti, meg ugyanennyi hátra van. Ez megijesztett egy pár órára, de aztán pár meditációval később már újra motivált voltam. Egy pillanatig se éreztem, hogy ne bírnám tovább, de azért néha nehéz volt végig ülni egy-két meditációt. Vagy azért, mert egyfolytában elaludtam, vagy azért mert megpróbáltam kitartani egy pózt egy óráig, és a végére már mindenem fájt. De aztán elindult a meditáció végét jelző mantra.”

Benji

„A legnehezebb számomra talán az volt, hogy nagyon nehezen tudtam rávenni magam a meditálásra. Folyamatosan elkalandoztak a gondolataim, így sokszor unatkoztam és csak számoltam vissza a napokat, órákat. Nagyon rossz érzés volt úgy elsétálni a többiek mellett, hogy rá sem néztünk egymásra, nemhogy beszélhettünk volna. Az első 5 napban minden délután eljutattam magam arra a pontra, hogy én ezt nem bírom tovább, ez értelmetlen amúgy is, úgyhogy fel akarom adni. Az 5. nap után meg már úgy voltam vele, hogy innen már csak kevesebb van hátra, mint amennyit kibírtam, szóval csak kibírom valahogy. A kaja is nagyon sokat segített abban, hogy ne adjam fel, mert nagyon finom volt és annyit ehettünk, amennyi belénk fért. Illetve úgy éreztem, ha feladnám, azzal a többieknek is megnehezíteném a dolgát, mert akkor biztos azon agyaltak volna, hogy hol vagyok és minden rendben van-e velem. A tábor óta úgy érzem, sokkal jobban tudom kezelni a nehéz helyzeteket és úgy érzem, jobban ura vagyok a saját érzéseimnek. Újra beszélni nagyon jó érzés volt, de a legjobb az volt amikor újra megölelhettem Weronkát.”

Weronka

„A legnehezebb számomra a törökülés volt. Sose volt kényelmes számomra ez a pozíció, ezért sose ültem így, és most hirtelen napi 10 és fél órát kellett így ülnöm, vagy legalábbis próbálkoznom. Egyszer éreztem azt, hogy abba kell hagynom, amikor a második napon elmozdult valami a csípőmben és alig bírtam elaludni a fájdalomtól. Utána úgy döntöttem, hogy kíméletesebb leszek a testemmel és gyakrabban váltok pozíciót Ez a taktika be is jött, napról napra egyre kevésbé volt fájdalmas a törökülés. A tábor óta úgy érzem, hogy kevesebbet stresszelek, és jobban jelen tudok lenni a pillanatban. Jobb a megfigyelő képességem, több mindent veszek észre a körülöttem lévő dolgokból. Amint feloldották a beszédtilalmat, elkezdtünk egymásnak mesélni és alig bírtuk abbahagyni a beszédet. Nagyon jó érzés volt megbeszélni mindazt, amit megéltünk. Sok hasonlóságot vettünk észre, meg persze tanultunk is egymás élményeiből.”

Levi

„Nekem is eleinte az egész napos törökülés volt a legnehezebb.  A tábor végére viszont már teljesen megszoktam, és azóta bármeddig tudok így ülni. Az első három nap volt igazan nehéz számomra, de a vége fele is akadtak nehéz pillanatok. Azonban a meditációnak köszönhetően mindig meg tudtam beszélni magammal a dolgokat, és így átlendültem a nehézségeken. A táborban megtanultam, hogyan kezeljem a lehető leghiggadtabban a mindennapi nehézségeket és ráébresztett mi is a legfontosabb az életemben. Tulajdonképpen nem esett nehezemre szótlannak lenni a 10 nap alatt, de mikor kimondhattam az első szavamat, olyan boldogság töltött el, mint még soha, mert tudtam, hogy végigcsináltuk."

Amennyiben kíváncsiak a fiatalok kalandjaira, iratkozzanak fel Youtube-csatornájukra, vagy kövessék őket Instagramon. De a szeged.hu is folyamatosan beszámol arról, merre is jár a kis csapat.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ázsia utazás Worldwide W4nderers
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés