Hirdetés
Szegeden 2020. január 28. 22:40

Elkezdődött a Vörösmarty Mihály Általános Iskola felújítása Újszegeden

Mihálik Edvin, a körzet önkormányzati képviselője a Facebookon posztolt a részletekről.
Hirdetés

„A város 309 millió 999 ezer 370 forint támogatást nyert energetikai korszerűsítésre az EU-tól, a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt a kivitelezési szerződés aláírására csak most 2020. január 14-én kerülhetett sor. Így ma január 28-án tud megindulni a projekt” – írja Mihálik Edvin, újszegedi önkormányzati képviselő a Facebook-oldalán.

A posztból kiderül, hogy

a korszerűsítés során szigetelik az iskola homlokzatát, a tető hő- és vízszigetelése is megtörténik, kicserélnek 234 nyílászárót, 181 radiátort, felújítják a fűtési rendszert, újrafestik az osztálytermeket és a folyosókat, és napelemeket is szerelnek az épületre.

„Szegeden mi tudjuk azt, hogy a tudás hatalom! Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a szegedi gyermekek megfelelő körülmények között szerezhessék meg azt a tudást, amire később majd az életüket alapozhatják” – írja a tanáncsnok, aki a posztját azzal zárja, hogy emlékeztet, nem a semmiből jön ez a felújítás, hiszen

2018-ban és 2019-ben a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola, a Weöres Sándor Általános Iskola, a Tabán Általános Iskola és a Bonifert Domonkos Általános Iskola energetikai korszerűsítése már megtörtént, így jön most a sorban a Vörösmarty.

A momentumos Mihálik poszját itt nézheti meg:

(Nyitókép: facebook.com/vorosmartyszeged)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: felújítás iskola iskolafelújítás Mihálik Edvin Momentum Újszeged rekonstrukció energetika Vörösmarty Mihály Általános Iskola