Hirdetés
Túl a városon 2020. január 27. 17:42 Forrás: MTI

Rabosították, majd elengedték a DK alelnökét

Több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Magyar Liberális Párt is tiltakozott az ellen, hogy Varju Lászlót hétfőn rabosították a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Az ügyészség korábban Varju Lászlót azzal gyanúsította meg, hogy súlyos testi sértést és garázdaságot követett el 2018 decemberében, amikor több ellenzéki képviselővel együtt bement az MTVA-székházba. A politikus a rabosítás után megmutatta az újságíróknak és a helyszínen várakozó 100–150 főnyi szimpatizánsnak a tintával bekent tenyereit, és azt mondta, „nem nekem, hanem előbb utóbb nekik kell kezet mosni”. Hozzátette véleménye szerint ugyanazok „rendelték meg” a rabosítását, akik „elrendelték”, hogy az MTVA-székház előtt képviselőket „vegzáljanak” és akik törvénnyel próbálják csökkenteni a képviselők ellenőrzési jogát.

Az ártatlanságát hangoztató politikus kijelentette, hogy az ügyészség is a „Fidesz NER-rendszeréhez” tartozik és „ők piszkolták össze a kezemet, ami egyébként tiszta”. Egyúttal hangsúlyozta, a jövőben is kiáll a szólásszabadságért.

  • A szocialista Bangóné Borbély Ildikó a rabosításra utalva azt mondta, hogy a többi ellenzéki képviselő keze még nem tintás, de bármikor az lehet. A Fidesz–KDNP törvényekkel szűkíti az ellenzéki politikusok jogait, de a magyar jog mindenkire vonatkozik, a kormánypártiakra is.
  • Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke leszögezte, bármilyen eljárások is induljanak az ellenzéki képviselők ellen, akkor is ki fognak állni egymásért, mert nem lehet őket megfélemlíteni.
  • Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője arról beszélt, hogy az eljárással nem csak Varju László ellen „intéztek támadást”, hanem mindazok ellen is, akiket a politikus képvisel.
  • Kanász-Nagy Máté, Újpest LMP-s alpolgármestere is szolidaritásáról biztosította Varju Lászlót. A politikus elképesztőnek nevezte, hogy az ügyben „a Nemzeti Együttműködés Rendszere nem a felelősöket, nem a bántalmazókat állítja pellengérre, hanem Varju Lászlót szeretné megfélemlíteni”.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Demokratikus Koalíció Központi Nyomozó Ügyészség MTVA MTVA-székház Varju László