Hirdetés
Szegeden 2020. január 26. 11:39 Forrás: Szegedi Tükör

Nagy Károly 90 éves lett

Tanár volt, előbb Makón, majd Szegeden. Amióta nyugdíjas, barkácsol, kertészkedik, és rendszeresen jár Gyulára és Hajdúszoboszlóra fürdőbe.

Nagy Károly 1930. január 13-án született. Főiskolai tanulmányait Szegeden, a tanárképző főiskolán végezte matematika–fizika szakon. A városban töltött idő meghatározó volt, nagyon megszerette Szegedet. Makón kezdett tanítani, és négy év után sikerült Szegeden tanári állást találnia a Béke Utcai Általános Iskolában. Nyugdíjazását megelőzően közel huszonöt évig a mai Gregor József Általános Iskolában (csikós iskola) volt igazgató. Mindig nagyon szerette a gyerekeket, télen síelni vitte, nyáron táboroztatta őket.

A Szeged és a miniszterelnök nevében Farkas Katalin, a humán közszolgáltatási iroda munkatársa köszöntötte az ünnepeltet (fotók: Szabó Luca)

Nyugdíjas éveiben szívesen barkácsolgat és kertészkedik hobbikertjében, továbbá sokat utazik bel- és külföldön is. Nagy Károly minden évben egy-egy hetet Gyulán vagy Hajdúszoboszlón tölt a fürdőben. Szereti a könyveket, szívesen fejt rejtvényt, újságot naponta olvas, figyelemmel kíséri a világban zajló eseményeket, és nagyon érdeklik a Szeged fejlődésével, szépülésével kapcsolatos tervek, intézkedések. Amikor kellemes az idő, szívesen sétál a belvárosban. Nagy Károly apa, nagyapa, dédapa.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: nyugdíjas Szegedi Tükör szépkorú