Hirdetés
Művház 2020. január 22. 16:48

Botka László: Megvédjük a szegedi kultúra szabadságát

Képriport
A szegedi kultúra és így a színházaink igazi gazdája a szegedi közönség, egyedül neki van joga véleményt formálni a városban működő kulturális intézményekről – mondta Botka László a kultúra napján rendezett díszünnepségen.
Hirdetés

A Szent-György Albert Agóra adott otthont idén a Magyar Kultúra Napja díszünnepségének, ahol a kultúra szegedi kiválóságait köszöntötték. Botka László polgármester kitüntetéseket adott át azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához.

A hagyományokhoz híven az idén is kiosztották a Szeged Kultúrájáért díjakat. A díszoklevelet és a város címerével ellátott aranygyűrűt azok a Szeged kulturális életében meghatározó személyiségek kapták, akik tevékenységükkel, alkotásaikkal országos és nemzetközi hírnevet szereztek a városnak.

Az ünnepségen a város kultúrájáért sokat dolgozó művészek, előadók, kultúraszervezők és mecénások Kölcsey-érmet vehettek át.

Botka László polgármester köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy

Szeged számára különösen fontos a kultúra. Ezt tükrözi a város most készülő 2020-as költségvetése is, amely minden eddiginél többet, összesen 7 milliárd forintot fog biztosítani kultúrára.

Ezzel az összeggel a kulturális és közművelődési intézmények költségvetésén túl negyven szabad kulturális műhelyt is támogatnak és évente több tucat szegedi alkotónak nyújtanak önkormányzati támogatást.

A város azt is fontos feladatának tartja, hogy a szegedi kultúra értékeit, intézményeit megőrizze és felújítsa.

Tavaly decemberben kapták vissza a szegediek a közel egymilliárd forintból kívül-belül teljesen megújult százéves Belvárosi Mozit. Idén nyárra pedig elkészül a Móra Ferenc Múzeum teljes felújítása, amelyre uniós forrásból és a város saját hozzájárulásából másfél milliárd fontot költ az önkormányzat.

– Szegeden hiszünk a kultúra erejében, és abban is, hogy a kultúra akkor tud valódi értéket teremteni, ha szabad.

– Az év végén meglehetősen jogos és nagy felháborodást keltett, hogy a kormány és a Parlament néhány nap leforgása alatt módosította az előadóművészeti törvényt, amelynek hatálya alá több szegedi kulturális intézményünk is tartozik. Beleszólást követel a kormány az önkormányzat által fenntartott kulturális intézmények működésébe. Azzal érvelnek, hogy kormányzati pénzt is kapunk hozzá, ami önmagában hazugság, mert egy kormánynak soha nincsen saját pénze. Szeged polgárai sok százmilliárd forintnyi adót fizetnek minden évben a központi költségvetésbe, és ennek alig néhány százaléka jut vissza az államtól a város működésére – mondta Botka László.

– Nem engedjük, hogy a politika beleszóljon abba, hogy milyen darabokat játszanak a Szegedi Nemzeti Színházban, vagy a szabadtéri játékokon. Megvédjük a kulturális intézményeinket, megvédjük a színházaink szabadságát.

– Polgármesterségem elmúlt tizenhét évben soha nem szóltunk bele abba, hogy a szegedi színházakban milyen darabokat lehet játszani, vagy ki rendezzen előadásokat. Abban hiszek, hogy fenntartóként az a dolgunk, hogy a feltételeket biztosítani tudjuk. De a szegedi kultúra és így a szegedi színházak igazi gazdája a szegedi közönség, akinek egyedül van joga véleményt formálni a Szegeden működő kulturális intézményekről. Szeged sok évszázados szabadsága és kultúrájának történelme arra tanít bennünket, hogy mindig győztünk, ha kitartottunk városunk értékei mellett. Ezt javaslom mindenkinek a következő időszakban is – fejezte ünnep köszöntőjét a polgármester, majd kitüntetéseket adott át.
Hárman Szeged Kultúrájáért díjat, nyolcan pedig Kölcsey-érmet vehettek át.

Ők az idei kultúraünnep kitüntetettjei

Szeged Kultúrájáért díjat vett át Jakab Tamás színművész, Klebniczki György zongoraművész, zeneszerző és Patyi Zoltán néptáncos, népzenész.

Kölcsey-érmet kapott Katona Judit énekművész, Tóth Ákos irodalomtörténész, Varsányi Anna író, műfordító, Dömötör Mihály fotóművész, Farkas Endréné Frecot Tünde közművelődési szakember, Kulcsár Marianna könyvtáros, Goda Katalin néptáncos, néptáncpedagógus, Martinkovics Katalin színházmenedzser.

rag

Videónk is van! Nézze meg Botka László teljes ünnepi beszédét!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László kitüntetés Kölcsey-érem magyar kultúra napja Szeged Kultúrájáért díj