Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Túl a városon
  • A kormány szerint elfogadhatatlan, hogy a bűncselekmények áldozatai nem kapnak kártérítést, az elkövetők viszont igen
Túl a városon 2020. január 19. 16:10 Forrás: MTI

A kormány szerint elfogadhatatlan, hogy a bűncselekmények áldozatai nem kapnak kártérítést, az elkövetők viszont igen

A strasbourgi bíróságnak nem a „deviáns kisebbsége”" igényeit kellene a többséggel szemben érvényesítenie – mondta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Völner Pál szerint azt kellene belátnia a strasbourgi bíróságnak is, hogy ők vannak az emberekért, a nemzetállamokért, a választópolgárokért.

Szerinte a szabályozásban, a bírósági gyakorlatban kellene visszatérni a valóság talajára, megállítani a „Soros-szervezetek által generált örökös jogkiterjesztési folyamatot”, és „visszatérni a józan ész diktálta keretek közé”.

A fogva tartási körülményekről szólva megjegyezte: a börtönépítések miatt négyzetméterekben már jobban áll Magyarország, és a komfortkörülmények is javultak az elmúlt években. Így tehát a jogalapja is szűkül a körülményekre hivatkozó igényeknek - emelte ki. Hozzátette: a probléma az, hogy a beadott igényeknek „hólabda hatása van”, egyre több esetről, egyre több igényről és egyre nagyobb összegekről van szó.

Szerinte „kívülről, felülről” a nyugat-európai viszonyok szerint akarják nemcsak a magyarországi, hanem akár az oroszországi, az olaszországi és a romániai börtönkörülményeket is egységesen szabályozni. Azonban Magyarországon sem mindenki lakik apartman körülmények között, tehát egy olyan elvont szintet kívánnak meg, ami a való élettől teljesen elszakadt – mondta.

Mint mondta, a kormány egyrészt erre kívánja felhívni a figyelmet, másrészt arra, hogy ennek az anyagi vonzatai ne a magyar adófizetőket sújtsák.

A kormány álláspontja szerint elfogadhatatlan az, hogy miközben az áldozatok nem kapnak kártérítést, az elkövetők viszont igen – mondta.

Közölte: ha tudnak egy áldozati igényről, azt le tudják vonni ebből az összegből. Abba az irányba kellene elmenni, hogy az elkövető ebből rendezze a közüzemi tartozásoktól kezdve az összes megítélt bírósági, hatósági, vagy adótartozást, követelést, illetve a bűnügyi költségeket.

Szerinte problémát jelent, hogy az áldozatok nem ennyire rafináltak. Nincs olyan ügyvédjük, mint a bűnözőknek, gyakran nincsenek bejelentve igényeik az eljárásokban, vagy nem érnek a végére azok megállapításának, mire már az elkövetők megkapják a kártérítéseket.

Ezzel szemben a bűnözők évente többször különböző okokra hivatkozva is benyújtják ezeket a kérelmeket. Ezért lehet azt mondani, hogy a folyamat börtönbiznisszé szélesedett, és ennek a joggal való visszaélésnek, ahogy Orbán Viktor is mondta, teljes egészében véget kell vetni – hangsúlyozta Völner Pál.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!