Hirdetés
Szegeden 2020. január 18. 12:39

Legvonzóbb szegedi munkahelyek: EPAM, SZTE, BP

Háromszáz, többségében 18-30 év közötti szegedi fiatalt kérdezett meg tavaly a Four Creation arról, milyen szempontok alapján választanak munkahelyet, melyek a legvonzóbb cégek, állami és önkormányzati szervezetek a számukra.
Hirdetés

Harmincegy nagy alkalmazotti létszámmal rendelkező Csongrád megyei szervezet, gazdasági társaságok, valamint állami és önkormányzati szervezetek esetében kérdezte meg a Four Creation (4C) a kutatásban résztvevőktől, hogy mennyire szívesen dolgoznának az adott helyen egy 1-től 5-ig terjedő skálán.

A 4C kutatásából kiderült: számos cégnek van még lehetősége a munkáltatói márkájának javításában, különösképpen igaz ez a megyében működő élelmiszeripari és az egészségügyi szervezetekre. Jól teljesítettek ezzel szemben a multinacionális hátterű vállalkozások, illetve a helyi kötődésű, helyi sikerként számon tartott szervezetek is.

A legismertebb foglalkoztatók listáján ugyanakkor előkelő helyezést értek el az élelmiszeripari vállalatok, amely feltételezhetően a tömegtermékeiknek köszönhető.

A válaszadók 1-től 5-ig terjedő skálán értékelték, hogy milyen szempontok alapján ítélik meg egy munkahely (munkáltató) vonzóságát.

A fiatalok számára a legfontosabb tényező a várható fizetés és juttatási viszonyok (4,66), ugyanakkor nem messze marad el tőle a munka-magánélet egyensúlya (4,57) és a kellemes munkakörnyezet (4,52) sem. A legkevésbé fontos szempontok a kutatás alapján a munkáltató társadalmi felelősségvállalása (3,48) és az általa forgalmazott termék/szolgáltatás mibenléte (3,37).

A 10 legvonzóbb munkahely

1. EPAM
2. Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
3. BP
4. Goodwill Pharma
5. Evosoft Hungary
6. Solvo
7. IT Services Hungary
8. ContiTech Rubber Industrial
9. Antavo
10. Naturtex

A 10 legismertebb foglalkoztató

1. Pick Szeged
2. Csongrád Megyei Kormányhivatal
3. SOLE-MIZO
4. Szegedi Tudományegyetem
5. COOP Szeged
6. Szeged MJV Önkormányzata
7. DÉMÁSZ*
8. Szegedi Közlekedési Társaság
9. Szegedi Vízmű
10. Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó

*így szerepelt a kutatásban az NKM Áramszolgáltató

Forrás: Four Creation

A kutatásból az is egyértelműen kiderült, hogy álláskereső portálok használata nélkül az esetek jelentős többségében nem érdemes álláshirdetést közzétenni. A válaszadók 88 százaléka használja ezeket a portálokat álláskeresés során, míg a többi eszközt legfeljebb a megkérdezettek fele.

A fiatalok, amikor azt a döntést hozzák meg, hogy mely városban, országban kívánnak hosszú távon élni, számos tényezőt vesznek figyelembe, melyek közül a válaszadók szerint a legfontosabbnak a foglalkoztatási körülmények tekinthetők. Ez magában foglalja a munkahelyek mennyiségét, minőségét (például az ott elérhető fizetések), így egy város vagy régió számára is kiemelt jelentőségű, hogy a foglalkoztatók munkáltatói márkája vonzó legyen a fiatalok számára.

Sz. C. Sz.
 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: BP kutatás munkahely Szegedi Tudományegyetem EPAM