Hirdetés
Szegeden 2020. január 16. 18:43

Botka László már az Orbán utáni korszakra készül – interjú az Indexen

Az Index Kibeszélő című videóinterjús műsorának volt a vendége Botka László. Szeged polgármesterét az olvasóktól érkező és saját kérdésekkel bombázta Bíró Marianna és Dull Szabolcs főszerkesztő. 
Hirdetés

Szeged polgármestere emlékeztetett: széleskörű összefogással, az eddigi legnagyobb támogatottsággal választották ötödik alkalommal a város polgármesterévé a szegediek.

A „lehet-e még az ellenzék vezére” kérdésre Botka László azt válaszolta: a támogatottsága kijelöli számára a feladatot a következő időszakra. „Megtanultam azt, hogy tisztességgel nemcsak elég megköszönni a bizalmat, hanem folyamatos napi munkával meg is kell szolgálni” – mondta, majd hozzátette:

a következő időszakban a legfontosabb feladata Szeged város kormányzása és irányítása.

Kilépéséről az MSZP-ből azt mondta: nagyon megérlelt, megszenvedett és nehéz döntés volt. „Szociáldemokrata voltam, szociáldemokrata vagyok és szociáldemokrata maradok. Egyszerűen nem tudok más lenni” – tette hozzá.

Azt azért még elmondta, 2017-ben határozott és egyértelmű stratégiát javasolt az MSZP-nek és az ellenzéknek, ebben a teljes összefogás mellett egy karakteres és új baloldali programmal is előállt, amire az MSZP nem volt vevő, így nem meglepő, hogy végül a kilépés mellett döntött.

Megfogadta, hogy mindig arról fog beszélni, szerinte milyennek kell lennie az ellenzéknek ahhoz, hogy 2022-ben esély legyen a kormányváltásra.

Az egyik olvasói kérdés azt firtatta, hogy kik a beépített, Fideszhez köthető emberek az MSZP-ben. Szeged polgármestere emlékeztetett, amikor lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, azzal távozott, hogy ha így halad tovább az MSZP és az ellenzék, akkor az újabb kétharmadot jelent majd a Fidesznek.

„Nem örülök, de igazam lett. Az is egyértelmű, hogy a választópolgárok megbüntették azokat a politikai pártokat és azokat a politikai vezetőket, akik nem értették meg a választói elvárást” – mondta Botka László, utalva a választóktól jövő ellenzéki összefogás igényére. „Annak viszont őszintén örülök, hogy két évvel később ezt megértették” – tette hozzá. Elmondta még, hogy szerinte elég sok változás történt az ellenzéki pártok vezetésében, tisztult a kép, így jöhetett szóba az együttműködés a Jobbikkal is Szegeden. 

„Mindig is arra törekedtünk, hogy minden egyes politikai erővel, akivel összehangolható a világképünk, és az, hogy milyen élhető közösséget szeretnénk Szegeden teremteni, minden egyes önkormányzati választáson a teljes, egységes, közös indulás útját választottuk. Ezért is nyertünk zsinórban öt választást”

– emlékeztetett a korábbi helyhatósági választásokra.

A tíz ellenzéki vezetésű megyei jogú város polgármestere már kétszer találkozott, néhány héten belül pedig harmadjára is összeülnek. Erre vonatkozólag is érkezett kérdés.

„A kormányváltás esélye és a teljes ellenzék is abban érdekelt, hogy az új, ellenzéki vezetésű önkormányzatok és a polgármesterek jól szerepeljenek, és képesek legyenek a valóságban bemutatni, hogy létezik egy orbáni világ melletti vagy utáni, élhető, európai, demokratikus kormányzásnak a lehetősége”

– hangsúlyozta Botka László.

A következő időszakban szeretné tanácsokkal, javaslatokkal segíteni a kollégáit, de nem csak a megyei jogú városok polgármestereinek a munkáját.

Leszögezte: a megyei jogú városok polgármesteri szövetsége nem alakul párttá.

Az ellenzéki pártokkal kapcsolatban megjegyezte: reméli, az ellenzék nem magával foglalkozik majd a jövőben, és senki nem elégszik meg az október 13-i eredménnyel, tovább dolgoznak.

Tavaly október 13-án óriási esélyt kapott az ellenzék, de ez óriási felelősség is – figyelmeztetett Szeged polgármestere, aki szerint ez a felelősség egy európai, nem kirekesztő, nem gyűlölködő és főként nem korrupt kormányzást kell megjelenítsen a településeken.

Botka László tippelt is: szerinte győzni fog az ellenzék Győrben, jó jelölt indult a Fidesz ellen.

Megkérdezték tőle, hogy indulna-e egy előválasztáson, amire ismét úgy reagált, hogy nincs napirenden ilyen kérdés, majd megint elmondta: Szeged kormányzásával kíván foglalkozni, emellett a polgármestertársak munkáját szeretné segíteni.

Érkezett egy esetleges Lázár Jánossal történő együttműködésről szóló kérdés is. Botka László úgy reagált: Lázár János minél távolabb van a kormányzástól, annál bölcsebbeket mond, de nem szabad elfelejteni azt, hogy Lázár kulcsszerepet játszott az Orbán-rezsim kiépítésében, amikor a középpontban volt. Hozzátette: Lázár János megbékélésről és új stílusról beszél, erről pedig Márki-Zay Pétert kellene megkérdezni, aki napi szinten érzékeli ezt a „békét” és „új stílust”. Azt is kijelentette: nincs munkakapcsolata a fideszes politikussal.

Orbán hülyére veszi a szegedi választókat

Előkerült Orbán Viktor beszéde a Fidesz 28. kongresszusán, amikor azt mondta: Szeged migránsváros lesz, és kimarad a fejlődésből, ha ellenzéki marad. Botka László szerint a nagyarányú győzelmükhöz kellett, hogy a megkérdezett szegediek 70 százalék szerint fejlődik a város, és Szeged nyerte a legtöbb európai uniós támogatást az elmúlt években, de kellettek az Orbán Viktoréhoz hasonló megszólalások is.

A választók lenézésének vagy hülyére vételének tartja, hogy a Fideszben azt gondolják: ilyen „ócska riogatással” eredményt érhetnek el. „Pontosan az ellenkező hatást váltotta ki Orbán Viktor, mint szeretett volna” – tette hozzá.

Megkérdezték azt is, hogy miért támadják őt továbbra is a szegedi Fidesz, valamint a Pécsről és Budapestről ideküldött kampányfelelősök. Szeged polgármester szerint a fideszesek „túltolták” a választási kampányt, ami ellenérzéséket váltott ki a szegediekben. Ő Szegedről beszélt, a Fidesz pedig róla.

„Egységes, fegyelmezett kampányt folytattunk, és nagyon konkrétan megfogalmaztuk azt, hogy mit szeretnénk a következő években megépíteni ebben a városban ahhoz, hogy élhetőbb és jobb legyen. És miután, amit a korábbi választásokon ígértünk, azt megtettük, így ennek volt hitele és súlya. Meggyőződésem szerint ezt értékelték a választópolgárok"

– összegzett Botka László.

Szeged polgármestere olvasói kérdésre válaszolva elmondta: a fideszes kormányzás irányával nem ért egyet, de egyes intézkedéseket tud támogatni. Nem ért egyet például a mindent elsöprő központosítással, úgymint az iskolák államosításával, mert az láthatóan az oktatás minőségének romlásával jár.

Fejlesztéspolitikában ugyanakkor nem éreztek diszkriminációt.

Komoly aggodalomra ad viszont okot, hogy az új uniós fejlesztési-pénzügyi ciklusról olyan kormányzati anyagok jelentek meg, melyekben a kiemelten támogatottak között nem szerepel például Budapest és több ellenzéki vezetésű megyei jogú város sem.

„Bízom benne, hogy a kormány nem fogja a saját állampolgárait büntetni a tavaly októberi véleménye miatt”

– tette hozzá Botka László.

Ködbe vész a harmadik híd

Az interjú fontos része volt a harmadik szegedi híd kérdése. Botka László elmondta: a harmadik Tisza-híd a város több évtizedes álma. 2017-ben aláírták a megállapodást Orbán Viktorral a Modern Városok Program keretében, a kormány kötelezettséget vállalt, majd egymilliárd forintot biztosítottak a NIF-nek, tavaly viszont már azzal támadta őt a Fidesz, hogy miatta nem épül a híd. 2017 januárjában pezsgőt bontottak, de úgy látszik, előre ittak a medve bőrére.

Botka László leszögezte: Szeged önerőből nem tud megépíteni egy ilyen hidat. Uniós támogatást pedig csak olyan hídra adnak, ami vasutat is magába foglal, de vasutat csak az állam építhet.

Ugyanakkor a polgármester szerint nem szegedi sajátosság, hogy a Modern Városok Program elemeinek jelentős része nem valósult meg, országszerte jellemző a probléma.

Egyelőre az uszoda épül, és néhány projektnél kapott a város pár tízmillió forintot tervezésre.

Előkerült a menetrend átalakítása is. Szeged polgármestere elmondta: senkit, a szakmát, a városokat és az utasokat sem kérdezték meg az átalakítás előtt.

Botka a Szeviép-ügyről: nem befolyásoltam a bírót

Természetesen nem, de miért is tettem volna, hiszen sem én, sem az önkormányzat nem vagyunk érintettek a Szeviép-ügyben”  hangsúlyozta Botka László arra reagálva, hogy befolyásolta-e az ügy bíráit bármilyen módon.

A polgármester a Szeviép-ügy ezen szegmensét is az ellene folytatott, sok milliárd forintba kerülő lejáratókampány részének tekinti.

Botka László emlékeztetett: 3 milliárd forintot fizettek ki valakiknek a Szeviép csődje miatt, az eset után tíz évvel. Ezek a cégek azonban korántsem mentek csődbe, hiszen akkor nem jelentkezhettek volna a kárpótlásért.

„Abban az évben húszezer cég ment tönkre Magyarországon, ezek közül egy volt a Szeviép” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy a kártalanítás előtt „aprópénzért” elkezdték felvásárolni a követeléseket. Szerinte Szeviép-ügyben egy jogos kérdés van, hogy hová tűnt 3 milliárd forint közpénz.

Botka László kijelentette: a legsötétebb diktatúrákat idézi, hogy miután a Fidesznek nem tetsző ítélet született Szeviép-ügyben, a bírói függetlenség és az ítélkezés szabadsága elleni aljas támadássá silányították az ügyet.

A teljes beszélgetés itt megnézhető:

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László Index interjú