Túl a városon 2020. január 12. 15:35 Forrás: g7.hu

Január közepétől zászlózni kell a sertéshúst

A kormány döntése szerint január 15-től a húspultban lévő csomagolatlan sertéshúsokra ki kell írni a termék származását, sőt a nagyobb boltoknak még nemzeti színű zászlókat is ki kell tűzniük a szöveg mellé.

A kormány döntése csak a sertéshúsra vonatkozik, más húst, sem a baromfit, sem a marhát, nem kell hasonló módon megjelölni. Zászlókat csak a 200 négyzetméternél nagyobb húspulttal rendelkező boltokban, elsősorban tehát a Tesco, a Spar, az Auchan és az Interspar hipermarketekben, illetve a szupermarketekben kell kitűzni a sertéshúsra.

A diszkontláncok, az Aldi, a Lidl és a PennyMarket, csak előrecsomagolt húsokat árusítanak, így őket ez a kormánydöntés nem érinti, ugyanis a csomagolt árukon eleve fel kell tüntetni azok származási helyét.

A szakértők szerint ezzel a döntéssel a kormány a magyar sertés fogyasztást akarja ösztönözni, de sokak szerint ez még vissza is üthet.

Vannak olyan vásárlók, akik tudatosan előnyben részesítik a hazai termékeket, de olyanok is vannak szép számmal, akik éppen elfordulnak tőle. Sokak döntését pedig inkább az ár befolyásolja és nem az honnan is jön a hús.

Hiába azonban az igyekezet a helyzet tisztázására, előfordulhat majd olyan, hogy egy sertéskarajon két zászló is lengedezik majd. A g7.hu megkérdezte a szabályok betartását ellenőrző Nébih-et, hogy egy Szlovákiában nevelt, osztrák vágóhídon levágott, de Magyarországon kiszerelt/forgalmazott sertéskarajra milyen zászlót kell kitűzni. A válasz szerint a tartás helye és a vágás helye dönti el a zászló kérdését, ha ez a kettő megegyezik, akkor egyértelmű származási helyként ezt az országot kell megjelölni. Ha azonban más országban vágták le, mint ahol tartották, akkor mindkét zászlót ki kell rakni. A példánkban szereplő karaj tehát szlovák és osztrák zászlót kap, hiába magyar a forgalmazója, arról nem kap értesítést a vevő.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jelölés sertés