Művház 2019. december 25. 09:07

Megalakult Szegeden az ország első gyermekszínháza – telt ház előtt játszanak

Képriport
A Szegedi Gyermekszínháznak 34 gyerek és fiatal tagja és 11 mentora van. November 10-e óta telt házzal adják elő A padlás című zenés darabot, de már új kihívás elé néznek. Az alapítók azt mondják, nem színészképzésről van szó, de rengeteget tanulnak náluk a gyerekek.

Hirdetés
Hirdetés

A színház alapítóját, Csomor Ágnest korábban a Szegedi Nemzeti Színházból, manapság akár a Barátok közt televíziós sorozatból is ismerheti a közönség. A Szegedi Gyermekszínház gondolata 2012-ben merült fel benne először, társaival azóta foglalkoznak gyerekekkel szervezett keretek között. Azt mondja, külön kell választani a színházpedagógiai fejlesztést és a színészképzést, mert a kettő nem ugyanaz. Az előbbinek ugyanis nem az a célja, hogy a gyerekekből színész legyen, csupán az, hogy az életükhöz hasznos készségeket szerezzenek. Ez a Szegedi Gyermekszínház alapvető célja.

„2012-ben Farkas Andrea, Maláj György és én összeálltunk, hogy létrehozzuk a színházat Szegeden. Nagyon sok munkánk van benne. Idén május óta mutatjuk meg közönség előtt a gyerekeket, de színházi keretek között november 10-én volt a premierünk A padlás című darabbal” – mondta Csomor Ágnes az egyik elődadása után.

Az Alsóvárosi Kultúrház és a Kapca fogadta be a társulatot. A kultúrház nagytermébe akár 200 néző is befér, és rendre vannak is ennyien: telt házzal mennek az előadások.

Nem színészt képeznek, hanem embert nevelnek

A színház egy iskolán alapszik, ahol tantárgyi keretek között művésztanárok és kommunikációs szakemberek fejlesztik a gyerekeket: drámapedagógus, színész, énektanár, koreográfus, táncművész, angoltanár, de még műsorvezetésben is tapasztalt szerkesztő-riporter is foglalkozik a gyerekekkel. Csomor Ágnes mellett a tanárok között van mások mellett Farkas Andrea és Kárász Zénó színművészek, Maláj György drámapedagógus, Fehér Adrienn, Emerton-díjas énekes, Szakál Attila táncművész koreográfus és Tanács István koreográfus is.

Alapítók. Farkas Andrea, Maláj György és Csomor Ágnes (fotók: Szabó Luca)

A Szegedi Gyermekszínház tehát egy kreatív műhely. Mint a színház honlapján írják: társulatuk célja, hogy összefogják azokat a fiatalokat, akik szeretnék kihozni magukból a legtöbbet kreativitásban, tehetségben, sikerességben vagy akár színházi játékban. A készségfejlesztő képzések célja, hogy a Szegedi Gyermekszínház növendékei magabiztos, boldog, kiegyensúlyozott, nyitott és kreatív gyerekekké váljanak, akik már most és a későbbiekben is bárhol megállják a helyüket a nagyvilágban. Mindezt könnyed, játékos formában, vidám társaságban, barátok között.

A társulat 34 gyerekből és fiatalból áll, az egészen kicsiktől a 18. életévüket hamarosan betöltőkig.

„Amikor kiválasztunk egy darabot, akkor elolvassuk, megbeszéljük, Maláj György drámapedagógus felvezeti a darab minden fontos részletét. Ezután jön a szereposztás időszaka, ami a legizgalmasabb a gyerekek számára. A szereposztás után együtt készítjük el a díszletet és a jelmezeket is” – mesél a munkamódszerről Csomor Ágnes.

A színház vezetője a társulattal együtt hatalmas megtiszteltetésként élte meg, hogy megkapták a jogot A padlás színrevitelére. Amikor azt boncolgattuk, hogy miért éppen A padlást választották, Ágnes azt mondta, a gyerekek adták az ötletet, olyan módon, hogy az adottságaiknak ez a darab tökéletesen passzolt.

És valóban. A darab közben egyértelműen látszott, hogy minden gyerek azt a szerepet játssza, ami számára a legmegfelelőbb, amiben komfortosan mozog. Nem csak ez, de a felkészültség mellett ez is kell a sikerhez.

„Jók a visszajelzések, de ami a legfontosabb, hogy nagyon megtapsolják a gyerekeket. A gyerekek önbizalma és önértékelése helyre billen, egyensúlyba kerülnek. És ha egy ember egyensúlyban van, akkor az az ereje. Stabilak lesznek, jobbak az eredményeik az iskolában, és szépen el tudják indítani az életüket”

– tárta fel a gyermekszínház jelentőségét Csomor Ágnes.

Többet látnak a világból a tisztaszívűek

Ződi Laura Miléna Mamókát játszotta a darabban. Szerinte A padlás mondanivalója nem csak a gyerekek, a felnőttek számára is követendő: az ember mindent elérhet, és az a lényeg, hogy lássuk a célt, ami felé tartunk. „Azok, akik tisztaszívűek, olyan dolgokat is látnak, amiket mások nem” – tette hozzá az előadás utáni beszélgetéskor.

„Hat éve vagyok a társulat tagja. Úgy kerültem ide, hogy elmentem egy nyári táborba, aminek a végén Farkas Andrea megkért, hogy csatlakozzak hozzájuk. Nagyon jó így együtt dolgozni, igaz vannak nehézségek is. A lényeg, hogy összetartunk, jól kiegészítjük egymást, és jól kijövünk egymással” – mondta Laura. A Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulója a színházban azt szereti, hogy a színpadon el lehet rugaszkodni a valóságtól, és mindent megélhet, amit elképzel.

Kell egy hely, ahol minden gondolat megjelenhet

Maláj György drámapedagógus is a szereposztást találta a legnehezebbnek A padlás színrevitelében. Azt mondja, elsődlegesen meg kellett értetni a gyerekekkel, hogy egy színdarabban minden szerep egyformán fontos. „Mindegyik gyerek akar szerepelni. Meg kellett érezniük, hogy nincsenek fő és mellékszerepek, a kirakóban minden elem egyformán fontos” – tette hozzá.

A gyerekekkel való munkának az alapja a fegyelem, hiszen az előadásnak ez az alapja. Nyolc évestől 18 évesig vannak a társulatban a gyerekek, de mégis kollégaként tekintenek egymásra, egyenrangúak. „Hiszek a nagy családban, abban, hogy nemzedékeknek együtt kell élniük” - mondta.

Maláj György szerint mindenki vágyik egy olyanfajta padlásra, ahol minden szellem, minden gondolat megjelenik.

„Nagyon érdekes számomra, hogy a darab milyen mesés és játékos formában szól életről és halálról, amit mindannyian megélünk, ezért meg is rendíti az embert. A jelenkor egyszer csak elbúcsúzik, és az emlékezés bolygójára vonul” – magyarázta a drámapedagógus A padlás mélységét és magasságát.

Azt is kiemelte, hogy a gyerekek átélték A padlás legismertebb slágerének, a Szilvás gombócnak a mondanivalóját, ami jóval túlmutat magán az ételen, a teljesség fontos szimbóluma a darabban.

A Szegedi Gyermekszínház újabb nagy dobásra készül: már dolgoznak Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének musicalváltozatán, és várhatóan tavasz végén vagy nyár elején színpadra is állítják.

Cservenák Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Csomor Ágnes Farkas Andrea Maláj György Szegedi Gyermekszínház színház