Hirdetés
Művház 2019. december 22. 17:49

A Báró hazatér a Szeged TV-ben

A Sátántangó az első regénye, Tarr Béla 1985 óta kizárólag az ő művei, forgatókönyvei alapján készít filmet, megkapta a Kossuth-díjat, 2015-ben pedig a Nemzetközi Man Booker-díjat. Krasznahorkai László vitathatatlanul a kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja.

Hirdetés

A Szeged TV Dokusávjában látható Breier Ádám rendezte filmben az író, egyik regényhőséhez hasonlóan, hazatér szülővárosába, Gyulára, hogy a film alkotóival együtt körbejárja gyermekkora helyszíneit és közben meséljen önmagáról, életről, halálról.

Breier Ádám filmje különleges hangulatú dokumentumfilm, amelyben egymásra íródik a Báró egykori városa, Krasznahorkai otthona és a mostani Gyula. Nem véletlen, hiszen a film nem sokkal a Báró Weinckheim hazatér című mű megjelenése után készült.  Az író rég nem látott helyszíneket keres fel, és közben az is kiderül, hogy miképpen kapcsolódik össze, rakódik egymásra művészete és valós élete.

A Báró hazatér Krasznahorkai László
dokumentumfilm 2018.
Rendező: Breier Ádám, operatőr: Vízkelety Márton vágó: Gotthárdi Balázs zene: Sperling Andor.

A Báró hazatér portré Krasznahorkai Lászlóról vasárnap 20 óra 25 perctől a Szeged TV-ben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: dokumentumfilm Szeged Televízió Breier Ádám Krasznahorkai László