Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2019. december 19. 08:14

A Fidesz már megint bosszút áll a vereségéért

Megpróbálják megtörni a bírókat, akik a kormánynak nem tetsző ítéleteket mernek hozni.

Hirdetés

Az történt, hogy kifulladt a Fidesz háborúja Botka László ellen. Nemcsak elveszítették az önkormányzati választást, és Botka megőrizte a polgármesteri posztot, valamint a közgyűlési többséget, ráadásul közben a Szeviép-perben a Fidesz udvari beszállítóit felmentették.

Másodfokon a bírói tanács úgy ítélte meg, az ügyészség nem tudta bizonyítani, hogy a cég szándékosan nem fizette ki az alvállalkozóit, így el kell fogadni az állításukat, hogy nem tudták kifizetni őket. Ártatlanok, haza is mehettek.

A Fidesz és a NER azonban nem fogadta el a vereséget, hanem elengedte láncaikról a kutyáit: a kormánypropaganda az elmúlt héten egymással versengve próbálta besározni a felmentő ítéletet hozó bírákat.

Azt állították róluk, hogy összeférhetetlenek, mert

Azonban az összeférhetetlenség se jogilag, se fogalmilag nem áll meg. A szegedi önkormányzat ugyanis semmilyen módon nem volt érintett az ügyben. Meg sem vádoltak, sőt, meg sem gyanúsítottak egyetlen önkormányzati vezetőt vagy tisztviselőt sem.

Az eljárás, majd a per kizárólag gazdasági szereplők ellen folyt, akikkel a bírónők semmilyen viszonyban nem voltak.

Pusztán az róható a terhükre, hogy egy városban (tudniillik Szegeden) éltek a vádlottakkal. Ami amúgy a dolguk, hiszen éppen ezért ítélkezhettek egyáltalán az ügyben.

Az nem érv az önkormányzat érintettsége mellett, hogy a Szeviép dolgozott Szeged városának megrendelésére is. Mert dolgozott más önkormányzatoknak, például – az akkor még fideszes vezetésű – Hódmezővásárhelynek, valamint a magyar államnak is. Ilyen alapon bíróság Magyarországon nem is tárgyalhatta volna az ügyet, mert minden bíró kap pénzt az államtól (lásd még fizetés).

A kormánysajtó hadjárata azonban két dologra mutat rá.

  • Egyfelől ezzel közvetve elismerik, hogy a hadjárat valóban a szegedi polgármester ellen folyt. Őt akarták leváltani, besározni az – elvileg – független hatóságok útján. Ezért ment az eljárás hat éven keresztül, ezért tapsoltak el több mint 3 milliárd forintot a kártalanításra.
    Mert a sok ezer közül melyik másik, 2008 után bedőlő cég ügyfeleit, alvállalkozóit és hitelezőit kártalanították még az adófizetők pénzéből?
  • Másfelől pedig bosszút állnak azon, akik miatt nem a terv szerint történtek a dolgok. A függetlenségük maradékait még mindig őrizni próbáló bíróságokon.

A Fidesz régóta érvel azzal, hogy nincs Magyarországon semmi baj a független igazságszolgáltatással, hiszen születnek a kormánynak, a kormánypártok és a pártállamnak nem megfelelő ítéletek is. Viszont mindent megtesznek azért, hogy ezután ne születhessenek ilyenek.

Utasítani nem tudják a bírókat, ezért próbálják megvásárolni őket (előléptetéssel, fizetésemeléssel, plusz juttatásokkal). Akit pedig nem sikerül, azt megfélemlíteni.

Névvel, arccal a lakájmédiában szerepeltetve vonják kétségbe az elfogulatlanságát annak a bírónak, aki a szakmai ítélőképességére, a jogi érzékére és a józan eszére merészel hallgatni a kormány kimondott vagy érzékeltetett elvárásai helyett.

Ki mer majd ezután a Fidesznek nem tetsző ítéletet hozni, ha tudja, hogy azzal nemcsak a szakmai előmenetelének árt, hanem emiatt a kormánypropaganda hamis vádakkal, nyilvánosan próbálja majd lejáratni?

Ami most történik, az a Szeviép-per ürügyén a bírói függetlenség maradékának elpusztítására tett kísérlet. A NER nem tudja elfogadni a vereséget, és azt, hogy még nem tudott mindent az uralma alá hajtani.

Gáti Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bíróság Botka László Fidesz fideszmédia ítélet NER per Szeviép

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés