Hirdetés
Túl a városon 2019. december 12. 16:11 Forrás: Szegedi Tükör

Oktatási vébé

Játsszunk el a gondolattal, hogy egészségügyi és oktatási világbajnokságot rendeznek Magyarországon!

Hirdetés

Épül öt-hat világszínvonalú iskola, ugyanennyi hipermodern kórház, hoznak bele tanárokat, orvosokat, és vásárolnak beléjük minden eszközt, amire szükség van. Az egyik iskola átadójára meghívnak tizenegy Nobel-díjast, akik tartanak egy-egy előadást a diákoknak a megnyitó napján, reggel nyolctól este hatig.

A miniszterelnök ellátogat ide, és pihegve, szuszogva belemondja a kamerába, miközben erdélyi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai tanítókkal smúzol, hogy évtizedekig mondták a károgók, nem lehet ilyen iskolákat építeni, de ez egy komoly ország. Ha tízmillió ember nem képes ezt megcsinálni, akkor zárjuk be a boltot. A tanárok pedig mosolyogva helyeselnek a pezsgőspoharukat szorongatva, és bíznak abban, hogy majd lesz ilyen náluk is, mert nemzetmegtartó erő a jó iskola. És mert nem akarjuk bezárni a boltot.

Sajnos ez nem történhet meg, merthogy nincs oktatási és egészségügyi világbajnokság, de még Európa-bajnokság sem. Szuszogás közben pedig nem oktatásról kell beszélgetni, hanem – az oktatás fontosságához képest – csupa kulturálatlan sületlenségről.

Az oktatás műfajában a „világbajnokságok” nem néhány hétre korlátozódnak, nem cirkuszi rendezvények, ahol szurkolni lehet, és ha nem nyerünk, nem történik semmi. Ez a „világbajnokság” meghatározza a jövőnket, ezen múlik a bruttó hazai össztermék, a nemzeti vagyon. Az oktatás sikerességét, az itt elért eredményeket napi szinten megmérik, megversenyeztetik, ha mások nem, azok a nemzetközi vállalatok, amelyek a jól képzett munkaerő miatt keresnek fel régiókat, vagy éppenséggel mennek el onnan. És akár tetszik, akár nem, ez az ország nem működik nélkülük.

Nem véletlenül mondják, hogy minden oktatásra költött egy forint hármat fial. Az oktatás a legjobb nemzeti befektetés, csak jól felépített rendszerben kell elkölteni a pénzt. A jól felépített rendszernek pedig része a jól képzett pedagógus, valamint a szabad tankönyvválasztás. És még valami. Minden országban, ahol komolyan elszánták magukat arra, hogy nemzetstratégiai ágazatnak tekintenek az oktatásra, azzal kezdték, hogy igyekeztek a legjobbjaikból tanárt faragni. Ezt viszont meg kell fizetni, ezen nem lehet spórolni.

A gyerekeink jövőjéért felelős pedagógusok átlagosan nem keresnek kétszázezer forintot, ha ezt a pályát választják. A jelenleg regnáló hatalom mindenben nemzetiként próbál tetszelegni, amiben csak lehet, de abban nem elég nemzeties, hogy tisztességes bért adjon azoknak, akik az életünket megmenthetik és azoknak, akik a gyerekeinket tanítják. Szánalmas paradoxon.

De maradjunk most a tanítóknál. A pedagógusok tüntettek november 30-án, ők fenyegetnek sztrájkkal, ha nem teljesülnek a követeléseik januárig. A követeléseik egyértelműek: béremelés, a munkaterhek csökkentése, a pályakezdő pedagógusok támogatása, a hatéves gyermekek kötelező beiskolázásáról szóló szabályozás és a szakképzési törvény visszavonása.

Tüntetnek, de nem hallják meg őket. Ha a tanárainkat nem vesszük komolyan, akkor kit akarunk komolyan venni? Meddig használja még ki a hatalom, hogy a pedagógusok nem csak piaci alapon pedagógusok? Meddig élnek vissza azzal, hogy a tanárok sztrájkja a gyerekek, a jövő rovására megy, ezért csak a legvégső esetben, fájdalmas szívvel nyúlnak ehhez az eszközhöz? Mikor értik már meg végre, hogy a tanári hivatás lelkiismereti szakma, és a pedagógustársadalom nem szabad préda? Itt tessék nemzetinek lenni!

Cservenák Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Szegedi Tükör vélemény