Hirdetés
Művház 2019. december 10. 19:05

Alföldi szerint félnek felszólalni a nemzet színészei a kultúrtörvény ellen

A színész-rendező a Gulyás Márton-féle Partizán című webes műsorban azt mondta, hogy a nemzet színészei is ellenzik a kultúrtörvény módosítását, de nem mernek szólni, mert félnek.

Hirdetés

Alföldi azt is elmondta, hogy bár sokan értenek egyet vele azzal kapcsolatban, hogy a törvény káros lesz, a színésztársadalom egyik fele beletörődött abba, ami van.

„Nagyon-nagyon rossz beidegződések működtek szerintem az elmúlt években. Olyan mondatokat lehet hallani, amiket lehet olvasni a rendszerváltás előtti időszakról, hogy úgyis ez lesz, ebben a környezetben, ezekkel a szabályokkal kell működnünk, meg kell találnunk ezeket a kiskapukat, egyezségre kell jutni.”

Valójában arról van szó, hogy némi beszerás árán mindenki megpróbálja úgy ahogy sütögetni a pecsenyéjét.

A színész-rendező azt is elmondta, hogy sokszor megkapta: a saját karrierjét építi ezekkel a megszólalásokkal.

Szerinte eddig csak „kussolás” volt, de most a másik oldalon is „beszarás” van, magyarán most mintha azok is félnének, akik eddig hallgattak a rendszer működését látva.

Visszajött a színházba az összekacsintás, ami az előző rendszernek volt a jellemzője.

Lehet-e beszélni fideszes kultúrdzsihádról 2010 óta? – kérdezte Gulyás Alföldit, aki úgy válaszolt: Természetesen.

A kultúrtörvényről először megírtuk, hogy a vidéki színházigazgatók személyébe is beleszólna a kormány, majd írtunk arról is, hogy totális államosítáról szól a törvénytervezet, amit szerdán fogadhatnak el. Arról is tájékoztattunk, hogy demonstrációt tartottak Budapesten, amivel közös szelfivel szolidáltak Szegeden.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Alföldi Róbert kultúra kultúrtörvény színház