Túl a városon 2019. december 9. 08:07 Forrás: ATV

Az MSZP pártigazgatója szerint megzsarolták

Molnár Zsolt, az ATV-ben „ráutaló magatartással azt mondta”, tudja, ki szerkeszti az Angyal ügyvédje blogot, feljelentést tesz ellene. Megszólalt Őrsi Gergely polgármester is.

Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere az, akit Molnár Zsolt az ATV Startban nem nevezett meg. A polgármester a Facebook-oldalán megjelentett videóban mondja el, ő az, akit Molnárhoz hasonlóan szintén megzsarolt az Angyalügyvédje blog mögött álló illető.

 

Korábban írtuk:

A televízió ATV Start című műsorának volt a vendége a szocialisták pártigazgatója, aki arról beszélt, a nemrég indult Angyal ügyvédje blog őt is zsarolni próbálja, ezért feljelentést tesz a rendőrségen.

„Nem Borkai-ügyről van szó, hanem mocskos zsarolásról. Nincs eltitkolt vagyonom, nem fogyasztottam kábítószert, nem vettem részt drogos orgiákon”

– közölte Molnár Zsolt, aki azt is elmondta, egy frissen megválasztott, fiatal, MSZP-s polgármestert is megzsaroltak, ám Vujity Tvrtko többszöri kérdésre sem mondta meg, ki az.

„A zsarolás körülményeiről Molnár elmondta: az elmúlt időszakban egy, egykor az MSZP közelében dolgozó, »magát újságírónak nevező személy« milliós nagyságrendű pénzt kért tőle. Molnár Zsolt leírása alapján a műsorvezető rákérdezett, hogy az MSZP-közeli Egyenlítő bloghoz van-e köze az ügynek, amire Molnár azt válaszolta, hogy Tvrtko jó helyen keresgél. Nem cáfolta Molnár azt sem, hogy Németh Gábort, az Egyenlítő blog egykori főszerkesztőjét sejti az ügy hátterében” – olvasható az ATV honlapján.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: ATV Borkai Zsolt feljelentés Molnár Zsolt MSZP rendőrség zsarolás