• Kezdőlap
  • Hírek
  • Ziccer
  • Vereséggel zárult a kirándulás: Budafoki MTE-Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0 (0-0)
Ziccer 2019. december 8. 16:07

Vereséggel zárult a kirándulás: Budafoki MTE-Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0 (0-0)

A tabella második helyén álló Budafoki MTE otthonába látogatott a Szeged. A Tisza-parti gárda nem bírt a vendéglátókkal, és a 73. percben kapott góllal alul maradt.

A két csapat augusztusban, a bajnokság első fordulójában csapott össze. Akkor a budafoki gárda Szegeden 3 gólos győzelmet aratott.

A Budafok kezdet a mérkőzést és már a 3. percben helyzetet alakított ki, Kovács jobb oldali beadása után Szabó próbálta birtokba venni és kapura lőni, de a védő szorításában ez nem sikerült.

Néhány perccel később Germán adta el a labdát, amely a budafoki játékoshoz, Kovácshoz került, aki a félpályáról egyből a szegedi kapura emelt. Az ötlet nem volt rossz, mivel Takács kint állt a kapuból. Szerencsére a jó ötletet kevésbé jó kivitelezés követett, így elmaradt a gól.

A mérkőzés első sárgalapját Oláh kapta a 14. percben, amiért csúnyán mellbe rúgta a hazaiak játékosát, Kulcsárt.

Az első félidő közepén jegyezhettük fel az első vendég helyzetet, Oláh 25 méterről durrantott a kapu fölé.

A 30. percben Takács kapu és Deák nem értette meg egymást, így majdnem összehoztak egy gólt a Budafoknak. Szerencsére Horváth előtt elcsúszott a labda.

Ezt követően békésen csordogált tovább a mérkőzés, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A félidő végén kényszerű szegedi csere jött, a megsérült Kárász helyére Sóron állt be.

Az első félidő gól nélkül ért véget, 1 perc hosszabbítás után.

A második félidő elején egy-egy nagy helyzet maradt ki mind a két oldalon. A 47. percben Horváth fejelte 6 méterről kapura Kulcsár beívelt szabadrúgását, de Takács biztos kézzel fogta a labdát. 5 perc múlva pedig már a budafoki kapu forgott veszélyben, Tóth Máté szöglete után Tóth Gábor fejelt 8 méterről kapura, azonban Póser bravúrral hárított.

Ezt követően fokozta a nyomást a házigazda együttes, először Oláh fejes pattant ki a szegedi védőkről, majd az elöl maradt Khiesz csúsztatása ment egy kicsivel mellé.

A 61. percben cserélt a Budafok, Horváth helyére Vankó áll be.

Egy nagy szegedi helyzet maradt ki a második félidő közepén Kóródi kilépett a tizenhatos bal oldalánál, Kirják mellett laposan ellőtte a labdát, de nem volt elég erő a lövésben, így a kapu közepébe tartó lövést Póser magabiztosan megfogta.

Szinte azonnal válaszolt a Budafok, Kulcsár végezte el szabadrúgást, 22 méterről tekert a jobb felső sarok felé, de Takácsnak szögletre tudta ütni a hálóba tartó labdát.

Sárgalapok terén kiegyenlítetté vált a helyzet, Kulcsár reklamálásért kapott figyelmeztetést.

A 73. percben megszületett a mérkőzés egyetlen találata. Vankó szerzett labdát, középre adott és az érkező Kulcsár 6 méterről a jobb alsó sarokba fejelt. (1-0)

Joao Janeiro kettős csere mellett döntött, így próbálta meg felrázni csapatát. Tóth Máté helyett Andorka, Kóródi helyére Bitó lépett pályára.

Ezt követően egymás után két szegedi helyzet is kimaradt. Előbb Mohl jobb oldali szögletét követően Germánról pattant a labda a hazai kapu mellé. Utána ismét Mohl volt a főszereplő, egy szabadrúgást lágyan beívelt a tizenhatoson belülre, ahol Andorka elé pattant a labda, azonban a szegedi cserecsatár gyenge lövését Póser hárította.

A 85. percben újabb szegedi sárgalapot könyvelhettünk el, Tóth Gábor egy ütemet késett, így nem szerelte, hanem felrúgta Szabót. Ez a megmozdulás ért lapot.

A mérkőzés végén egyenlíthetett volna a Szeged, Gajdos a jobbösszekötő helyén kilépett, már csak a hazaiak kapusával állt szemben, de 10 méterről a jobb alsó sarok mellé tekert.

Ezt követően már csak egy hazai cserét és 3 perc hosszabbítást jegyezhettünk fel, más érdemleges dolgoz nem történt már a meccsen.

BMTE: Póser - Margitics, Oláh B., Khiesz, Kirják - Micsinai, Filkor - Kovács D., Kulcsár K., Szabó M. - Horváth R.
Cserék: Kovács Z. (k), Opavszky, Gohér, Vankó, Veszelinov, Vass M., Farkas B.
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Szeged: Takács J. - Kárász, Tóth G., Deák I., Mohl - Tóth M. - Oláh G., Germán, Cigan - Gajdos, Kóródi
Cserék: Aleksic (k), Bitó, Zvara, Sóron, Andorka, Moga, Dragóner F.
Vezetőedző: Joao Janeiro

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: férfi labdarúgás Merkantil Bank Liga Szeged-Csanád Grosics Akadémia