Művház 2019. december 6. 07:09

László Miklós békebeli szerelmes meséje igazi karácsonyi ajándék

Képriport
Nyolcvan éves elmúlt, de leporolni sem nagyon kell. A Révay utcából az egykori Pesti Színházból indult, és meg sem állt Hollywoodig, ahol három filmet is forgattak belőle. László Miklós szerelmes történetét, az Illatszertárt Zalaegerszeg után most Szegeden is színpadra állította Sztarenki Pál. Bemutató ma este a Kisszínházban.

László Miklóst egydarabos szerzőként szokás emlegetni, ami természetesen nem igaz, de tény, hogy legismertebb műve az Illatszertár, amit bárhol, bármikor, bárki elővesz, biztosan számíthat a sikerre.
Nincs olyan színházi évad, hogy valahol Magyarországon ne játszanák a békebeli romantikus komédiát.

A sikerdarab 82 éve, 1937-ben indult világhódító útjára a budapesti Révay utcai színházból, a mai Centrálból és meg sem állt Hollywoodig, ahol három filmet is forgattak belőle.

A főként kabarészerzőként ismert író a darab bemutatója után nem sokkal – a zsidótörvények életbe lépésekor – elhagyta az országot és Amerikába emigrált. New Yorkban telepedett le, és forgatókönyvíróként dolgozott, többek között Judy Garland-dal és James Stewart-tal.

Az Illatszertár egy finom humorú, békebeli szerelmes mese, az egyik legkedvesebb történet, amit valaha magyar színpadra írtak.

Miközben 1936-ban, a két világháború között már forrong a világ, idehaza, egy Váci utcai drogériában mindenki az illúziókba menekül.

A karácsony előtti nosztalgikus történetben egy drogéria agyonhajszolt alkalmazottai keresik a párjukat, és helyüket az életben.

László Miklós darabja a boldog békeidők hangulatát idézi, vígjátékában szerethető kisemberek küzdenek a magánnyal, és kergetik a boldogságot, ami pedig valójában ott van az orruk előtt, csak nem mindig veszik észre.

A darab szereplői a mindennapi élet apró-cseprő gondjaival vannak elfoglalva: a fiatalok szerelemre vágynak, a házastársak féltékenyek, és a műfajból adódóan számtalan félreértés bonyolítja a szálakat.

– Ez a darab a kisemberek története. Egy örökérvényű, klasszikus és remekül megírt vígjáték. Azt gondolom, a közönség remekül fog rajta szórakozni – mondta el a próbák kezdetén a vígjátékot színpadra állító Sztarenki Pál, aki hozzá tette, korhű, aktualizálásoktól mentes darabot álmodik a szegedi deszkákra.

A darab aprólékosan kimunkált díszletei Szlávik István, jelmezei Cselényi Nóra munkáját dicsérik.

A több mint kétórás vígjátékot három részben, két szünettel mutatják be pénteken este 7 órától a Kisszínházban. László Miklós vígjátékát január végéig még több mint húsz alkalommal láthatják a szegedi nézők.

Szereposztás

Hammerschmidt – Pálfi Zoltán
Asztalos úr – Poroszlay Kristóf
Sipos úr – Jakab Tamás
Kádár úr – Bánvölgyi Tamás
Balázs kisasszony – Menczel Andrea
Rátz kisasszony – Tánczos Adrienn
Molnár kisasszony – Borsos Beáta
Árpád – Krupp Bence
Jancsi – Rácz Tibor
Detektív, Vásárló – Szegezdi Róbert
Rendőr – Viczei Zsolt
Első hölgy, Vásárló – Molnár Erika

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bemutató Szegedi Nemzeti Színház Sztarenki Pál