Szegeden 2019. december 4. 13:07

Két szegedi is megkapta a Rátz Tanár Úr Életműdíjat

Győri István, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola fizikatanára és Horváthné Fazekas Erika, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola ugyancsak fizikaszakos tanára is átvehette a pedagógusoknak járó rangos elismerést Budapesten.

Idén 19. alkalommal adták át a híres pedagógus, több világhírű magyar tudós tudományos karrierjét is elindító Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjakat.

Horváthné Fazekas Erika, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanára a díjátadón elmondta, nagy megtiszteltetésnek és boldogságnak éli meg a díjat, amit a hazai természettudományos oktatás legrangosabb elismerésének nevezett.

„Végignézve a korábbi díjazottak névsorát, felemelő, hogy szinte valamennyi korábbi fizika díjazottat személyesen is ismerem vagy ismertem, és sokat tanultam tőlük. Szívet melengető, hogy látom kollégáim őszinte örömét – ebben a díjban az ő munkájuk is benne van, hiszen 28 éve ugyanabban az iskolában dolgozom. A tanítás számomra nemcsak a munkám, hanem a hobbim is, a családom után a legfontosabb. Választhattam volna más pályát is, de most már tudom, hogy a tanítás nélkül nem éltem volna teljes életet. A gyerekeknek azt mondanám, hogy ne legyenek előítéleteik a természettudományos tárgyakkal kapcsolatban, ne úgy álljanak hozzá, hogy már a szüleiknek sem ment a fizika, biztos nekik sem megy majd. Higgyék el, hogy képesek megbirkózni vele! Nincs királyi út a természettudományos tárgyakhoz, amelyek elsősorban sokrétűségük miatt nehezek, de tekintsék ezt kihívásnak, az önmaguk megismeréséhez vezető útnak. Vegyék észre, hogy ők maguk is a természet részei, és mi lehet fontosabb és izgalmasabb, mint önmagunk és a körülöttünk lévő világ megismerése” – mondta.

Győri István, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola fizikatanára ajándéknak nevezte azt az élményt, amit a tanítványok fejlődése jelent neki.

„A természettudományos megismerés lépései közül kiemelkedő fontosságú a kísérletek, megfigyelések, mérések elvégzésével történő tapasztalatgyűjtés. Minden lehetőséget meg kell ragadni a tanári demonstrációkra, és tanulói kísérletek, mérések megszervezésére. Nagyon vigyázni kell a helyes arányokra: a fizikatanítás legyen jelenség-központú, de ne maradjon jelenségszintű! Egy kísérlet megfigyeléseinek alapos elemzése, a tanulságok levonása, a magyarázatok keresése többet érhet, mint száz látványos, de kiértékelés nélkül hagyott produkció. Ugyanakkor a szimulációkkal, számítógépes animációkkal, táblai krétafizikával nem válthatók ki a tanár által bemutatott, vagy tanulók által kivitelezett, kézzelfogható, élményszerző próbálkozások” – fogalmazott a pedagógus.

Az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által alapított elismerés célja, hogy elismerje a természettudományos oktatás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok munkáját, és egyben felhívja a figyelmet a természettudományos oktatás fontosságára.

Az elmúlt közel két évtizedben összesen 144 olyan, az 5-12. évfolyamos diákoknak matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanár kapta meg az életműdíjat, akik maradandót alkottak tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetséggondozás területén. A fejenként 1,5 millió forinttal járó elismerésre – amelyet minden évben valamennyi fenti szakterületről két-két pedagógus kap meg – kollégáik jelölhetik a tanárokat, a nyertesek személyéről pedig a három alapító vállalat által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma dönt.

Rátz László nagy tudásának és kifinomult érzékeinek köszönhetően korán felismerte a tehetségeket, és úgy bánt velük, mintha kollegái, munkatársai lettek volna, ezzel számos világhírű tudós, köztük Neumann János, Wigner Jenő és Harsányi János tudományos karrierjét határozva meg.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Rátz Tanár Úr Életműdíj Győri István Horváthné Fazekas Erika SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola diákok díj elismerés kitüntetés oktatás pedagógus tanár