• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Egy 50 éves matematikai sejtés igazolásában ért el jelentős sikereket az egykori radnótis gimnazista, Regős Krisztina
Szegeden 2019. december 2. 08:58 Forrás: Szegedi Tükör

Egy 50 éves matematikai sejtés igazolásában ért el jelentős sikereket az egykori radnótis gimnazista, Regős Krisztina

Már általános iskolásként reálbeállítottságú volt, sorra nyerte a matematikaversenyeket. Még csak negyedikes volt a Fő fasori iskolában, amikor Szeged ifjú tehetsége díjjal tüntette ki a város. A Radnóti-gimnáziumban érettségizett, a műegyetemre vették fel. A 22 éves építészmérnök-hallgató különdíjas lett a közelmúltban az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, továbbá megkapta a műszaki tudományi szekció legjobb előadója díjat. Ezzel elnyerte a jogot, hogy munkáját a Magyar Tudományos Akadémián is bemutathassa, ahol az ország négy OTDK-prezentációs díjának egyikével jutalmazták.

– Már az általános iskola második osztályától kezdve számos matematikaversenyen vettem részt. Harmadikos koromban első helyezést értem el az országos Curie Matematika Emlékversenyen, az Országos Logikaversenyen, városi és megyei matematikaversenyeken és az Abacus pontversenyében. Ezeken kívül több kisebb versenyen is részt vettem, például Teki-Totón, a Bendegúz versenyein – mondta lapunknak Regős Krisztina, aki a Fő Fasori Általános Iskolába járt, amely 2008-ban vette fel Gregor József nevét.

Az anyukája és Biharváriné Prolok Ágota adta az alapokat

– Biharváriné Prolok Ágota tanító néni nagy gonddal, szeretettel és odaadással tanított az első osztálytól kezdve. Nagy hatással volt rám édesanyám is, aki matematikatanárként rengeteget foglalkozott velem a versenyekre való felkészülés során. Minden versenyre elkísért, és nagyon sokat tanultam tőle az évek alatt – mesélte. Szabadidejében, már ami még maradt, sportolt és zongorázott. Ritmikus sportgimnasztikában csapatversenyeken sok dobogós helyet szerzett társaival. Zongorázni a Király-König Péter Zeneiskolában tanult. 2007-ben, negyedikes általános iskolásként Szeged ifjú tehetsége díjjal tüntette ki a város.

Regős Krisztinát a matematika mellett kiskora óta érdekelték a kreatív dolgok és a rajzolás. Egyenes út vezetett a műegyetemre, ahol a műszaki irány mellett művészettel is foglalkozhat (fotó: BME/Philip János)

Ábrahám Gábor, Tigyi István, Mike János, Róth Márton

Regős Krisztina a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban érettségizett a hatosztályos speciális matematika tagozaton, ahol Ábrahám Gábor és Tigyi István, később pedig Mike János volt a matematikatanára.

Egy matematikai sejtés inspirálta

Regős Krisztina a pentaéderek (piramisok) geometriai és mechanikai tulajdonságait vizsgálta tudományos diákköri dolgozatában. A BME honlapjának úgy nyilatkozott, a hagyományos módszerek híve, amíg bírja kapacitással, papíralapon számolja ki a matematikai feladványokat, és csak a végső esetben hívja segítségül saját fejlesztésű számítógépes programját.

A műegyetemi építészmérnök-hallgató kutatását egy 50 éves matematikai sejtés inspirálta, amelyet John Horton Conway, a Princetoni Egyetem matematikusa, a számítógépes életjáték megalkotója fogalmazott meg. A brit kutató megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem léteznek úgynevezett monostatikus, azaz egy lapjukon vagy egy csúcson egyensúlyi helyzetbe hozható pentaéderek. Elgondolását fél évszázada nem igazolták, egészen mostanáig, ugyanis Regős Krisztina jelentős részeredményt ért el a bizonyításban.

– Hiszek abban, hogy Conway sejtése igaz, és néhány gyakorlati példa megtalálása után ezt sikerül egyértelműen bebizonyítanom. Egy nagyszerű oktatói gárda áll mellettem, amely eddig is mindenben segítette elképzeléseim megvalósítását, és bízom benne, hogy támogatásukkal további eredményeket érhetek el a pentaéderek vizsgálatában – mondta Krisztina. Oktatói szerint Regős Krisztina nemcsak kivételes és sokoldalú tehetség, de rendkívüli munkabírású és szorgalmú, s a választott témában kiemelkedően ötvöződik vizuális és matematikai tehetsége, építészeti érdeklődése.

– Róth Márton osztályfőnököm is volt, és szintén sokat tett azért, hogy jó légkörben és közösségben töltsük el a hat évet a gimnáziumban. Szerencsésnek érzem magam, mert részt vehettem Budapesten Pósa Lajos matematikus hétvégi tehetséggondozó táboraiban, az egy évfolyammal alattam járó zseniosztály több tagjával együtt. (2017-ben a Radnóti-gimnázium 12. M zseniosztálya 4,98-os átlagot ért el az érettségin, mivel az összesen kapott 146 osztályzatuk közül csak három volt négyes – a szerk.) A táborokban más megközelítésből tanulhattuk a matematikát, ami, úgy gondolom, az életben is más gondolkodásmódot adott nekünk. A tanulmányaimat segítette a mindennapi sport és a Szeged Táncegyüttesben töltött négy év is – hangsúlyozta Krisztina, aki tíz-tizenegyedikes korában döntötte el, hogy építészmérnök lesz. Nemcsak azért, mert a matematika és a fizika állt hozzá a legközelebb, hanem mert kiskora óta érdekelték a kreatív dolgok és a rajzolás. Elmondása szerint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán a műszaki irány mellett művészettel is foglalkozhat.

Gimis közösség a műegyetemen

– Nem gondoltam külföldi tanulmányokra, mivel nagyon kötődöm a családomhoz, és nem szerettem volna messzire költözni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy még mind a négy nagyszülőm aktív életet él, és velük is szívesen töltöm az időmet. Szoros kapcsolatom van a két testvéremmel, akik szintén a Radnóti-gimnáziumba járnak. Az osztálytársaim közül még kilencen a BME-re jöttek, így a jól kialakult közösség meg tudott maradni a gimnázium után is. A külföldi tanulás vágya bennem is megvan, ezért egy év múlva szeretnék egy Erasmus-félévet tölteni Olaszországban – fogalmazott Krisztina.

Szeged ideális és biztonságos

Hogy milyen távoli célja van Regős Krisztinának?

Regős Krisztinát már a Fő fasori iskola negyedikeseként Szeged ifjú tehetsége díjjal tüntette ki a város

– Jelenleg az MTA–BME Morfodinamikai Kutatócsoport tagjaként tanárom, Domokos Gábor mellett érdekes kutatásokba láthatok bele. Szeretném az egyetem mellett folytatni azt a kutatómunkát, amelyet eddig végeztem, és doktori címet szerezni a diploma után. Tavaly nyáron egy szegedi irodánál, idén pedig Budapesten voltam szakmai gyakorlaton, ahová szívesen várnak vissza a későbbiekben. Jól érzem magam Budapesten egyetemistaként. Még nem döntöttem el, hol szeretnék majd élni és családot alapítani. Kedvelem a nagyvárosokat, amelyekben minden téren sok a lehetőség, és Budapestet éppen ezért szeretem egyetemistaként, viszont egy család, a gyerekek számára biztonságosabbnak és ideálisnak gondolom Szegedet. Nem túl nagy ahhoz, hogy a mindennapokban sok időt kelljen tölteni az utazással, a belváros nagyon szép és nyüzsgő, Újszegeden pedig meg lehet találni a nyugodt, csendes lakókörnyezetet – mondta Regős Krisztina.

Szabó C. Szilárd

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: matematika Szegedi Tükör Regős Krisztina