Szegeden 2019. november 30. 12:36

Játékkal és tánccal ünnepelték a megfiatalodott Belső-Tarjánt

Képriport
Megfiatalodott Szeged második legrégebbi lakótelepe. Elkészültek Belső-Tarján új közterei, játszóterei, parkjai, kutyafuttatói, fogadóterei és piac létesült a Retek utcai boltnál.

– Harminc éve lakom itt a Tarján széle utcában, megéltünk már pár változást, de most igazán szép lett a környékünk – mesélte a Várszegi Ferencné Ági a megszépült Belső-Tarján szombati átadóünnepségén. Az asszony felidézte, hogy az ablakuk alatti betonjátszótér kúpalakú mászókán hogy kapaszkodott fel a lánya, mialatt ő a negyedik emelti ablakból aggódva figyelte. Később a vasjátékok eltűntek, az újabbakon már az unokájával játszott, de az is tíz éve volt.

Örülnek a szép széles térköveknek, amiken kényelmesen lehet sétálni. Főleg a kültéri fitneszeszközök tetszenek, amiket ő is használ, és ismerősei kerékpárral járnak oda messzebbről edzeni.

Egyet hiányol, a kutyásoknak egy táblát, ami figyelmezteti őket, hogy póráz nélkül ne sétáltassanak a háztömbbelsőben.

Az öt és féléves Balázs édesapjával érkezett a térre, minden mászókát kipróbált és el is magyarázta, melyikre hogyan érdemes felhúzni magunkat. Közben egy bátor leányzó az új sárkány belsejébe bújt be, majd a hintákra ült fel.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, és Tarján önkormányzati képviselői közül Mészáros Tamás köszöntötte az ünneplőket, majd a Suhancok táncegyüttes szórakoztatta a közönséget.

Nagy Sándor felidézte, Tarján épült fel a szegedi lakótelepek közül másodikként. 1965-ben kezdték meg, az első épületeket 1968-ban adták át. A Budapesti körúton túli felében zajlott az ország első városrész-rekonstrukciója, az utóbbi hónapokban ez folytatódott Belső-Tarjánban.

Számokban ez majdnem egymilliárd forint uniós támogatást és 41 millió forint önkormányzati önrészt jelent. A zöldterületek megújítására 227 fát ültettek, közel 37 ezer négyzetméter gyepet vetettek, és több mint 1100 négyzetméter cserjét és évelőt telepítettek.

Megszépült a Piroska tér, az Erős János utca, a Csongor és a Tünde tér, a József Attila sugárút–Tarján széle tömbbelső játszótere és parkja, az Építő, a Hajlat, a Róna és a Retek utca. A Pósz Jenő utcában sportpálya, a Hajlat utcai pálya helyén gyermek KRESZ-pálya létesült. Két kutyafuttatót alakítottak ki a Retek utcában és a Budapesti körút–József Attila sugárút csomópontjánál. A Dandár utcában, a Debreceni utcában, valamint a Táltos Iskola mellett közösségi kertek épültek. Megszépült a közösségi célokat szolgáló Máltai játszótér és sportcentrum épülete. Új kispiacon vásárolhatnak a tarjániak a Retek utcában. Fogadóteret alakítottak ki a József Attila sugárút és a Retek utca sarkán, valamint a József Attila sugárút és a Budapesti körút találkozásánál.

Mészáros Tamás önkormányzati képviselő hozzátette: más fejlesztések is megvalósultak Tarjánban az utóbbi években. Utakat és járdákat állítottak helyre. Felújították a Budapesti körúti rendelőt, az intézmények közül a az Építő utcai, a Kemes utcai és Tünde téri óvodát. Megújult a Tarjáni Kéttannyelvű és a Weöres Sándor Általános Iskola. Átadták a Tarján széle és Algyő közötti kerékpárutat.

D. T.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: fejlesztés Mészáros Tamás Nagy Sándor Tarján