Szegeden 2019. november 29. 19:22

Felöltötte legfényesebb ünnepi ruháját a város: elstartolt a szegedi advent

Képriport
Az ötéves Sztojkó Zorka egyetlen gombnyomással öltöztette ünnepi fényruhába az egész várost. Szegedet mától januárig közel húsz kilométernyi fényfüzér világítja be, és ismét fénylik Rudolf, a csodaszarvas is. Szeged szeme, a tíz emelet magas, kivilágított óriáskerék pedig mától folyamatosan körbejár a Széchenyi téren.

Az első adventi gyertyát vasárnap 17 órakor gyújtja meg Szabó Sándor országgyűlési képviselő és Vincze Délia a Szegedi Evangélikus Egyházközség lelkésze.

Péntek délután megnyílt a karácsonyi vásár és bekapcsolták a város ünnepi díszkivilágítását is, ezzel hivatalosan is elkezdődtek a karácsonyi ünnepi hetek.

A Dugonics téren már délután négy óra előtt jókora tömeg várta, ki és mikor kapcsolja majd fel a város ünnepi fényeit.

Bemelegítésként Tabatabai Flóra elénekelte azt a három dalt, amelyik felkerült a képzeletbeli dobogóra a szegediek által a rádióba beküldött dalok közül.

Az idén a Rádió 88 játékát az ötéves Sztojkó Zorka nyerte, s ezzel belépőt arra, hogy nyilvánosan ő nyomhassa meg azt a piros gombot, amellyel ünnepi fényruhába öltöztethette a várost.

Zorka szüleivel és két idősebb testvérével – Ivettel és Evelinnel – érkezett és a fényeknek jelet adó gombot is közösen nyomták meg.

Nézze meg képgalériánkat ide, vagy a fenti nyitóképünkre kattintva! (fotók: Menyhárt Luca)

Az ötéves szegedi kislány meglepődött a hirtelen jött népszerűségen, de azt azért elárulta, karácsonyra egy Harry Potter babát szeretne kapni. Megegyeztünk, biztos, ami biztos, gyorsan meg is írja a Jézuskának.

Miután kigyúltak az ünnep fényei, a belváros túlsó feléről, a Széchenyi tér Takaréktár utca felőli végéről muzsikaszó kíséretében gólyalábas pásztorok indultak el a Dóm térre, ahol tűzzsonglőrök bemutatója zárta a mai programot.

A most kezdődött adventi rendezvénysorozat egy hónapig tart.

A Széchenyi téren felállított Szeged Eye mellett, a fősétányon kezdetét vette a klasszikus karácsonyi vásár, számtalan ajándékötlettel és gasztronómiai meglepetéssel.

A Dóm téren idén is egy közel félezer négyzetméteres jégpálya várja a szegedieket.

A Dóm téri karácsonyi hetek sátraiban pedig most is számtalan kézműves portékát kínálnak.

Idén is megépítették az évek óta közönségkedvenc szalmalabirintust, mellette pedig a Mesés Kastély várja a legkisebbeket. A dóm ikertornyai előtt egészen karácsonyig sokféle színes program várja majd az ünnepekre készülődőket.

A Dugonics téren pedig a hatméteres világító csodaszarvas szomszédságában ünnepi ételek, illatos forralt bor és tea mellett barátok és családok készülődhetnek a karácsonyra.

rag

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának beszámolóját is!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: advent gyertyagyújtás karácsonyi fények karácsonyi vásár ünnep