Hirdetés
Szegeden 2019. november 28. 11:57

Megduplázódott a szegénységben élő nyugdíjasok száma Magyarországon

A nyugdíjasok a legnagyobb vesztesei az elmúlt tíz évnek, mert a gazdasági fellendülést, és az ennek nyomán jelentősen emelkedő jövedelmeket egyáltalán nem követte a nyugdíjak emelkedése – jelentette ki Szabó Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője Korózs Lajos szocialista politikussal közös sajtóértekezletén az Idősügyi Parlament regionális ülésén Szegeden.
Hirdetés

Megduplázódott a szegénységben élő nyugdíjasok száma

– mondta el egy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatására hivatkozva Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő, a parlament népjóléti bizottságának elnöke. Nézete szerint az igazságos nyugdíjrendszerben senki nem engednek a mélybe zuhanni, és ezzel egyidejűleg a Mount Everest magasságában járni sem. A képes beszéd a számok nyelvére fordítva azt jelenti: ma százsoros különbség áll fenn a legalacsonyabb és a legmagasabb magyarországi nyugdíjak között – hangzott el.

Arról teljesen értelmetlen vitát folytatni, hogy a minimál-nyugdíj 28 800 forintja kevés-e, mert nyilvánvalóan az – fejtette ki Korózs, hozzátéve, hogy elfogadhatatlan, hogy a nyugdíjak kizárólag az infláció mértékében nőnek évente. Vissza kell térni ahhoz a nyugdíjemelési számítási módszerhez, amelyet felerészben az előző évi nettó béremelés, és felerészben az egy évvel korábbi infláció alapján kalkulálnak ki. Ezt nevezik svájci indexelásának. Az idei nyugdíjemelés 2,7 százalékos volt, miközben a hazai keresetnövekedés ezt többszörösen meghaladta.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy december 4-én ülésezik a négy éve alakult Idősügyi Parlament az Országgyűlés felsőházi termében, amelyben húsz delegált képviseli Csongrád megyét. A nyugdíjasokat érintő problémák feltárását az elmúlt négy évben elvégezte a Nyugdíjas Parlament, a lényeg most a kormánynak benyújtott megoldási javaslatok megfogalmazása és kidolgozása – érvelt Korózs Lajos. Ezzel függ össze, hogy eddig tizenegy, a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatos népszavazási kezdeményezést nyújtottak be – hangzott el.

Az elmúlt tíz év legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok voltak, mert a nyugdíj és a nyugdíjszerű juttatások csak az infláció mértékében emelkedtek, miközben a munkavilágában a bérek ezt sokszorosan meghaladóan növekedtek – jelentette ki Szabó Sándor.

Magyarországon minden ötödik ember betöltötte a 60. életévét, ennek a korosztálynak a 61 százaléka nő – hangzott el a sajtótájékoztatón. 

Szegeden tizenöt éve működik az Idősügyi Tanács, a helyi nyugdíjasok 66 szervezetben és 9 klubban szerveződtek, működésüket az önkormányzat évi 22 millió forinttal támogatja. Fontosnak tartotta megemlíteni Szabó Sándor, hogy a szociális ellátást magára hagyó állam helyett a szegedi önkormányzat 600 millió forintot költ ilyen célokra. Szegeden természetes, hogy az önkormányzat folyamatosan egyeztet a nyugdíjasokat érintő kérdésekben a helyi Időügyi Tanáccsal. Hasonló szervezet a fővárosban a közeljövőben fog megalakulni – tudtuk meg.

B. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Korózs Lajos nyugdíj nyugdíjas Nyugdíjas Parlament Szabó Sándor