Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Túl a városon
  • Pikó András: Már nemcsak szépségtapaszokat akarok adni, hanem valódi, jó, jobb politikát csinálni egy közösségért
Túl a városon 2019. november 23. 16:06

Pikó András: Már nemcsak szépségtapaszokat akarok adni, hanem valódi, jó, jobb politikát csinálni egy közösségért

Innen indult, és most hosszú idő után a munka miatt jött Szegedre. Ráadásul új a meló, hiszen Pikó András polgármesterként érkezett a városba, hogy egyeztessen Botka László polgármesterrel. Interjúnkban beszélt Szegedről, arról, mire irigy, és mit jelent neki a város, és volt szó arról is, tényleg lehet-e fürdő az egykori józsefvárosi pályaudvar helyén.

Hirdetés

– Szegeden végezte el az egyetemet, majd itt kezdődött a karrierje. Most józsefvárosi polgármesterként tért vissza, de magánemberként milyen gyakran jár a városban?

– Szerintem egy jó fél éve jártunk itt: feleségem édesanyja szegedi, rendszeresen jövünk hozzá látogatóba. Egyáltalán nem szakadtam el a várostól. Ráadásul az egyetemi baráti köröm nagy része is megmaradt, legalább a fele itt él Szegeden. Balog Józsival, Szilasi Lacival rendszeresen találkozom.

– Ők például mit szóltak, amikor értesültek róla, a C8 fölkérte polgármesterjelöltnek és utána – hogy is mondjam – eszkalálódtak a dolgok?

– Minden évben van egy hét, augusztus első hetében, amit 1988 vagy 1989 óta – nagy vita van belőle a csapaton belül, de szerintem 1988 óta folyamatosan együtt töltünk. Ez eredetileg egy egyetemi olvasótábornak indult. Tiszapüspökiben kezdtük el, aztán volt egy időszak, amikor Soltvadkertre jártunk, most a Szelidi-tó mellett jövünk össze. Amikor elkezdtük, akkor a csapat 10-12 fős, egy autó volt a társaságban, és egy gyermek született. Most már, ha csak a gyerekeket összeszámoljuk 50–60 biztosan van, a társaság is barátokkal, barátok barátaival bővült, 40–50-en biztosan összejövünk. Az idei találkozás előtt derült ki, hogy indulok polgármesterjelöltnek Józsefvárosban, a kampány már tartott, amikor ezen az egy héten együtt voltunk. Nagyon érdeklődőek és biztatók voltak.

– Az érdeklődés és a biztatás mit jelentett?

– Igazából azt éreztem, hogy van egyfajta büszkeség az iránt, hogy egy ilyenbe valaki belevág. Úgy tűnik, mintha Magyarországon bátorság kellene ahhoz, hogy beálljon valaki a politikába, mint rendszerbe. Ők ezt, mint teljesítményt értékelték és féltettek. Az derült ki, nagyon féltenek attól, hogy mi vár rám, közben meg rettenetesen büszkék arra, hogy van valaki a csapatból, aki a civil létből átlép a politikai létbe.

– Maradva a bátorságnál: bátor volt, amikor igent mondott a fölkérésre, vagy a kampány közben jött rá, bátornak kell lennie?

– Nem éreztem ezt bátorságnak, bármilyen furcsa is ez. Egy hosszú fejlődésnek, folyamatnak az eredménye, hogy polgármester vagyok.

Eredetileg még itt Szegeden 1989-ben, 1990-ben politikus voltam: az SZDSZ-nek voltam a Csongrád megyei kampányfőnöke. Végigcsináltuk az első választást, benne voltam abban, hogy Lippai Pál legyen Szeged rendszerváltás utáni első polgármestere a Fidesz–SZDSZ színeiben. Utána mentem el újságot írni.

Ahogy kiábrándult a magyar társadalom abból a konstrukcióból, abból a parlamentáris demokráciából, amit a rendszerváltás adott nekünk, úgy újságíróként én is távolodtam ettől az élménytől, amely huszonhat évesen nagyon meghatározott. Egyre nagyobb volt a hiányérzetem, hogy újságíróként eleget tudok-e tenni a magam elvárásainak is...

– Miért érzett ilyen hiányt?

– Ahogy kiüresedik egy demokrácia, a nyilvánosság is szükségszerűen kiüresedik vele együtt. Bent voltam az egyikben újságíróként, és azt éreztem, hiába beszélek reggelente több százezer emberhez a fővárosban, az valójában nem is karcolja a dolgokat. Ez volt az első ilyen élményem, amikor azt mondtam, jó, akkor most tíz év után kijövök a Klubrádió stúdiójából, és legalább hétvégente csinálok valami olyasmit, amit utoljára Szegeden csináltam, Igaz nem mikrofon lesz a kezemben, hanem merőkanál, de valami olyasmit fogok csinálni, ami konkrét haszonnal jár. Akkor kezdődött el a Heti Betevő Egyesületben a civil aktivista létem, amiben körülbelül 2-3 évig nagyon jól éreztem magam. Majd megint előjött ez a hiány: jó-jó 2-300 embert megetetni nagyon jó dolog, de a magyarországi szegénység szempontjából nem egy jelentős ügy. Ekkor kezdtem el egyre többet foglalkozni politikaközeli dolgokkal, és szépen lassan csúsztam át abból a folyamatos elégedetlenségből abba, hogy jó, ha van rá lehetőség – úgy éreztem, ez az utolsó alkalom – akkor megpróbálok bekerülni úgy a politikába, hogy cselekvési lehetőségem legyen. Hogy ne csak karcolgassam a felszínt, ne csak szépségtapaszokat adjak, hanem próbáljak meg egy adott, lokális közösségben, most Budapest Józsefvárosában olyan politikát csinálni, amelytől az emberek életminősége jobb lesz.

 „Egy hosszú fejlődésnek, folyamatnak az eredménye, hogy polgármester vagyok” (fotók: Szabó Luca)

– Hogyan lehet ennek nekikezdeni? Hiszen már a kampányban megpróbálták megtépni, és talán éppen egy hete, az Indexnek adott videóinterjújában azt mondta, háború van. Mekkora most a háború, és mekkora lehet még?

– Alapvetően jóhiszemű ember vagyok, de nem szeretek vesztes pozícióba kerülni, ezért fölkészülök minden lehetőségre, a józsefvárosiak bizalma erre kötelez is. Nem a pártoknak, nem Orbán Viktornak tartozom felelősséggel, hanem annak a 70 ezer embernek, akinek a mindennapi életét irányító dolgok intézését rám bízták.

Amikor azt látom, hogy egy választási eredmény után a kormányhatalom megpróbálja felülírni a választói felhatalmazásom alapját, azt a döntést, hogy egy kerületnek a bevételeivel az általam irányított testület tudjon gazdálkodni, abból nagyon sok minden következik. Az egyik az, hogy egy nem demokrata kormányzattal állunk szemben, a második az, hogy ez nem egy jó indulatú kormányzat, és a harmadik az, hogy ha az első lépés egy alapvetően barátkozós hangulatban az, hogy egyből megpróbálják a gazdálkodás területén megkötni a kezünket, akkor botorság lenne arra számítani, hogy a következő lépések nem ugyanilyen irányba mennek.

– Hogyan lehet akkor győztes helyzetben lenni ilyen körülmények között, feltételek mellett?

– Az ellenzéki politikusoknak mindig nagy dilemmája, hogy ha nyomás alá kerülsz, ha úgy ítéled meg, szűkítik a mozgásteredet, akkor mit kell csinálnod. Van, aki úgy ítéli meg, be kell állni, és ki kell harcolni, tárgyalni, könyörögni engedményekért. Én azt mondom, vissza kell menni ilyenkor azokhoz, akik a felhatalmazást adták. Olyan polgármester szeretnék lenni, olyan testületet szeretnék irányítani, amely folyamatosan kommunikál, és emiatt élvezi is a szavazóinak, a közösségének a bizalmát. Egy valamit nem szabad csinálni: föladni azt a programot, ami miatt megválasztottak minket. Pontosan tudjuk, Józsefvárosban az embereknek milyen szükségei vannak. Addig fogunk harcolni, megoldásokat keresni, amíg ezeket a céljainkat el nem érjük. Szerintem ebben egy kerületi önkormányzatnak, egy polgármesternek bátornak, leleményesnek, ütésállónak kell lennie. Nem gondolom, hogy bármilyen alkudozás, óvatosság segíthet ebben a helyzetben.

– Honnan jöhetnek a nagyobb ütések? A kormányoldal felől, vagy a 70 ezer ember felől adott esetben, pont a megfelelni vágyás miatt.

– Ez a 70 ezer ember Józsefvárosban tisztább utcákat, nagyobb rendet szeretne. Szeretne igazságos bérlakáspályázatokat, szeretné, ha az önkormányzata pénzéből felújítaná ezeket, és szeretné azt, ha a kerületi újságban nem hazugságokat olvasna, hanem saját magáról, szeretné, ha a képviselői elérhetőek lennének, azok meghallgatnák a problémáit, javaslatait, igényeit, szeretné, ha beleszólhatna abba, hogyan ünneplünk, hogyan döntünk a költségvetésről, vagy szeretné, ha a közterület-felügyelők mosolygósabbak lennének. Ezek mind olyan ügyek, amelyek csak részben szólnak pénzről. Sokkal inkább arról, hogy egy politikusi garnitúra minek képzelni az ő feladatát. Ha hatalomnak, hatalomgyakorlásnak, akkor ezeknek a közösségi igényeknek jelentős részét ki lehet dobni, mert a hatalom megteheti, hogy nem figyel az emberekre. Ha a politika szolgálat, akkor ezekre figyelnünk kell. Ha ragaszkodunk ezekhez, ha őszinték vagyunk, ha az emberekkel megbeszéljük döntéseink következményeit, akkor az igazi háború nem a politikus és a választói között lesz. A politikus mögé odaáll a közösség és megerősíti az illetőt. Nem lehet belenyugodni abba, hogy egy választás után az ország vezetői sokadszor újraírják a szabályokat. Ilyen nincsen. A szabályok azért szabályok, mert nem írjuk újra fél évente a politikai helyzet változásainak a függvényében. Ezt elfogadhatatlannak tartom.

– A fönti fölsorolás kezdésnek isteni. De ha egy kicsit távolabbra tekintünk: mikor fürödhetek a józsefvárosi pályaudvar harmadik vágányának helyén?

–Annyit tudunk, szemben a Fidesz ígéretével ez a fürdőépítés nem egy eldöntött beruházás. Sára Botond, korábbi fideszes polgármester és társai korábban azt mondták, ha van víz, akkor van fürdő. De ez nem így van. Az átadás átvételnél elmondta, ha van víz, akkor az új testület eldöntheti, akar-e itt fürdőt, és akkor erre el kell kezdenie pénzt szereznie. Ekkor egy kicsit elkerekedett a szemem, hiszen a választási kampányában egyáltalán nem ezt hallottuk. De ez csak egy a sorban, amikor kiderül a Fideszről, nem mondott igazat. Egy dolgot biztosan nem tudunk: kinek fontos valójában ez a beruházás. Épp ezért meg fogjuk kérdezni erről a józsefvárosiakat. Az viszont már most biztos, a kerületi költségvetésben ennek a fürdőnek a felépítésére nincsen pénz. Ez egy több milliárdos beruházás.

Azon is el kell gondolkodni, hogy a Sorsok Háza mögött egy wellness-termálfürdő, az egykori nagy kínai piac, a Ganz-telep, az Orczy-negyed nagyon vegyes lakosságával, a Magdolna-negyed kifejezetten szegény lakosságával által határolt területen valóban jó helyen lenne-e. Ha népfürdőt akarunk belőle csinálni, hogy a legszegényebbek is hozzájussanak magas színvonalú fürdőszolgáltatáshoz, akkor nosza, de akkor mondjunk le arról, hogy ez a fürdő fenntartható lesz. Önmagában ez a hely, ahol ez a fürdő megépülhetne nem determinálja arra, hogy ide a főváros más részéről eljöjjenek az emberek: nem vonzó a környezet, nehezen lehet megközelíteni. A Fővárosi Fürdőigazgatóság vezetője azt mondta, a fenntarthatósággal ne foglalkozzak, ha megépül, akkor ők fogják üzemeltetni. Azaz pénzt kell rá szerezni, kell egy üzemeltető, de nem utolsósorban, tudni kell azt, hogy a józsefvárosiak szeretnék-e.

– Mi mással lehetne még fölpezsdíteni a kerületet?

–Van egy tizenöt éves elképzelésem a kerületről, amelynek a vége az, hogy három dologról ismerszik meg majd Józsefváros: az egyik az, hogy lenne egy olyan része, amelyet művésznegyednek is nevezhetünk, a társadalmi, kulturális hagyományokban benne rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználjuk, amely túlmutat az egyszerű, jelenlegi buliturizmuson, minőségi, kulturális szolgáltatást jelent. Lenne egy, a szegényebb rétegeket megcélzó szociális városrehabilitáció és harmadikként lenne egy, a régi Ganz-telepre koncentráló program, amely ennek a telepnek az újraélesztését, rendezését jelentené. Tizenöt év nagyon hosszú idő, kétszer még meg is kell nyerni közben a választást, de ha az embernek nincsen hosszú távú elképzelése, merre felé haladjon, akkor el tudja téveszteni a célt. Én ilyennek képzelem el Józsefváros középtávú jövőjét. Ha ezt a józsefvárosiak visszaigazolják, akkor neki fogunk vágni ennek.

„Nem lehet belenyugodni abba, hogy egy választás után az ország vezetői sokadszor újraírják a szabályokat. Ilyen nincsen”

– Egyeztetett Botka Lászlóval, többek között a bérlakásokról...

– Nagyon irigy is vagyok rá emiatt is.

– Ezt az irigységet át lehet fordítani józsefvárosi büszkeségre?

–Józsefvárosban nincsenek panelek, nekünk régi, nagyon elhanyagolt, nagyon rossz műszaki állapotban lévő nagy társasházakban vannak a lakásaink. De az ettől függetlenül nagyon impozáns, ha egy város néhány év alatt több száz lakást újít fel és azokat szociális bérlakássá tudja tenni. Nekünk sokkal több ponton kell majd beavatkoznunk: a szociális támogatási rendszerünket is át kell alakítanunk, a hátralékkezelési rendszerünket is módosítanunk kell. Létre szeretnék hozni egy önkormányzati lakásügynökséget. Azt is tervezzük, ha telket adunk el, akkor a beruházótól nem pénzt, hanem lakást kérünk majd. Nagyon nagy a lakhatási válság nálunk. Nagyon sok helyen be kell avatkozunk, hogy érdemi változás legyen. A szegedi példa megmutatta, meg lehet csinálni, ez nagyon inspiráló.

– Mit lehet még ellesni Szegedtől?

– A nyugit, a Tiszát...

– Sem a kocsmát, sem a folyót nem tudjuk odaadni...

– Nagyon elfogult vagyok Szegeddel, életem legintenzívebb részét éltem itt: tizennyolc éves koromig gyulai voltam. Harminc éves koromig voltam szegedi. Soha nem tudom elfeledni azokat az éveket. Ide mindig hazajövök. Botka László is úgy köszöntött, „szervusz, köszöntelek itthon!” De visszatérve az eredeti kérdésre: beszélgettünk városvezetési gyakorlatokról, hogyan kell hatékonyan csinálni a közbeszereztetést, hogyan lehet a hajléktalankérdést kezelni. Számos olyan téma merült föl, amelyekkel kapcsolatban arra döbbentem rá, ugyanazokkal szembesülünk, vagy pedig arra jöttem rá, valójában mennyire egyszerűen vagy jól lehet bizonyos kérdéseket megoldani. Úgy megyek el, hogy egy csomó mindent viszek haza Józsefvárosba, itthonról, Szegedről.

Garai Szakács László

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Budapest Józsefváros Pikó András polgármester
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés