Hirdetés
Hirdetés
Színes 2019. november 23. 15:19 Forrás: Szegedi Tükör

Útra kelni

A vasárnap reggel a kecskeméti vasútállomáson talált. Szakadó esőben tettem meg a belvárostól az odáig tartó utat. Esernyőm alig védett meg az elázástól. Percekbe telt, míg olyan állapotba hoztam magam, hogy a pénztár elé állhassak. Nem tudtam, mikor indul vonat Szegedre. Annyit igen, hogy óránként, ám azt nem, hogy időben érkeztem-e. A pénztárostól tudtam meg, hogy háromnegyed órát kell várakoznom.

Hirdetés

Szétnéztem az állomáscsarnokban. A szokatlan időponthoz képest sokan voltak, ám hamar kiderült, hogy ők valamennyien Budapestre igyekezhettek. Így amikor befutott Szeged felől a vonat, üres lett a pályaudvar. Éhes voltam, és ittam volna egy kávét. Álmosan ásítozott széles bejáratával a resti, ahol egy teremtett lelket sem láttam, amikor beléptem. Varázsütésre a pultnál feltűnt a kiszolgáló, aki egy hátsó helyiségből lépett elő. Rendeltem.

Pontosan negyven percem volt. Gyakorlott utazóként mindig van nálam olvasnivaló, de ahelyett hogy táskámból előhalásztam volna a szombaton vásárolt újságokat, telefonomat vettem kezembe. Ott néztem körül, mi hír a nagyvilágban, itthon és persze Szegeden. Cikkeim várták, hogy megjelenhessenek, így kíváncsisággal vegyes hiúsággal a szeged.hu nyitóoldalát kerestem. Enyhe csalódottsággal vettem tudomásul, hogy írásaim még nem kerültek ki az oldalra. Ha ezt gondnak is véltem néhány pillanatra, rögtön eszembe jutott, mindez mennyire eltörpül életem más nehézségei mellett.

Ezeken merengtem kávémat szürcsölve, telefonomat már a piros-fehér kockás abroszos asztalra téve, használaton kívül helyezve. Pocsék hangulatban igyekeztem végiggondolni életem vargabetűit, a magam megtette utak céltalanságát. Volt valami szelíden valószerűtlen abban, hogy a vasárnap reggel a kecskeméti állomás restijében talált, ahol továbbra is fejedelmi magányban kergethettem egyre lassuló gondolataimat.

Szedelőzködni kezdtem. Kávéscsészémet a pultra helyeztem, és ekkor tűnt fel, hogy a katonás rendben sorakozó asztalok mellett, félreeső helyen egy fotel áll, előtte egy aprócska asztal, rajta egy nyitott könyv. Visszafordultam a felszolgálóhoz. „Szabad megkérdeznem, mit olvas?” – kérdeztem tőle, mert tényleg érdekelt. Hirtelen azt hittem, egy „irodalmi” pincérrel állok szembe, aki kihasználva minden arra alkalmas percét, a könyvekhez menekül.

Az utóbbiban talán nem tévedtem, ám kiderült: másként áll a helyzet. Egy visszatérő vendég olvassa napi rendszerességgel a könyvet. A személyzet annyira tiszteletben tartja szertartását, hogy nem nyúlnak sem a fotelhez, sem a könyvhöz. Mindezzel jelezve, hogy visszavárják.

Meghallgatva mindezt, még jobban izgatott, mit olvashat az ismeretlen törzsvendég. A nyitott könyv első ránézésre terjedelmesebb regénynek tetszett, és azonnal látszott, hogy viszonylag régi kiadású. Az elejére lapoztam, gondosan ügyelve, hogy közben ne csukjam be. Vologya útra kel – ez annak a szovjet-orosz írónak az 1950-es évek első felében idehaza kiadott könyve, amelyet az ismeretlen férfi olvas.

Meglepett és csalódott voltam. Jobbat vártam. Kisétáltam a peronra, s azzal a könnyedséggel lóbáltam a táskámat, mint akinek nincs vesztenivalója. Még mindig az ismeretlen regényolvasón töprengtem.

  • Milyen valóság elől menekülhet, aki naponta a restibe jár regényt olvasni?
  • Milyen elvágyódás dolgozhat abban, akinek szabadulólevél lehet egy alighanem gyöngécske regény?
  • Milyen érzés lehet mindig az állomáson ülni?
  • Nem mozdulni onnan, ahonnan elrobognak, és ahová érkeznek a vonatok?

Tele van az élet megválaszolatlan kérdésekkel.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Kecskemét Szegedi Tükör vasútállomás
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés