Hirdetés
Kék hírek 2019. november 21. 10:01

Felszámolták Éva és Zoltán droglaborját Szatymazon – videó készült az akcióról

Főként szegedieknek adtak el dizájner drogokat. A drogügy négy gyanúsítottját a rendőrök kihallgatták, őrizetbe vettek, és javasolták letartóztatásukat.

Közleményükben a rendőrség azt írta: K. Éva és K. Lászlóné szervezetten értékesítettek dizájner drogokat szegedieknek.

Az új pszichoaktív anyagot V. Éva és J. Zoltán egy szatymazi hétvégi házban dolgozta fel, majd V. Éva juttatta el a kereskedelmet bonyolító társainak és más fogyasztóknak.

A nyomozók a szatymazi ingatlanban kábítószer készítésére alkalmas labort találtak, amely amfetamin előállítására, valamint új pszichoaktív anyag feldolgozására szolgált.

Az ingatlanban amfetamint, kábítószer gyártásához szükséges vegyszereket, valamint készpénzt, míg két szegedi ingatlanban összesen 44 kábító hatású anyaggal átitatott papírlapot foglaltak le.

A három nőt és férfi társukat előállították a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás. V. Évának és J. Zoltánnak bűnszövetségben elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt is felelnie kell.

Videónk is van! Nézze meg, hogy számolták fel a rendőrök a szegedieknek gyártó droglabort!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer