Hirdetés
Művház 2019. november 21. 08:56

Szegedi léggömbművész a lufihajtogatás új világrekordere

Csatai Gergő léggömbművész hét másodpercet vert az eddigi Guinness-rekordra, így már a szegedi fiatalember tud a leggyorsabban csukott szemmel öt különböző lufi figurát hajtogat

Nem csak a Rubik-kockának van gyorsasági rekordja, hanem a léggömbhajtogatásnak is. Csatai Gergő augusztus 20-án pedig ráhajtott az aktuális Guinness-rekordra, ami 51 másodperc volt.

Öt előre megadott figurát – virág, hernyó, csiga, kard és kutya – kellett elkészíteni bekötött szemmel. A szegedi kísérlet jól sikerült, mert a rekord már 44,25 másodperc. Csatai Gergő a napokban kapta meg az oklevelét. 

Egyszerre vagyok meghatott, izgatott, boldog és mélyen büszke, rengeteg érzés van most bennem. Gyermekkori álmom volt ez a díj, amire talán évek óta készülök vagy lélekben vagy fizikailag.

Csatai Gergő egyébként évek óta foglalkozik léggömbhajtogatással, rendszeres segítője a Mosolykommandó Alapítványnak és a bohócdoktoroknak. 

Gergő nemcsak fűt, fát és virágot tud hajtogatni. Ebben a videóban például wc-n ülő Darth Vader nagyurat készített lézerkarddal és lufi halálcsillaggal, ahogy illik. Az is kiderül, hogy miért:

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Csatai Gergő Guinness világrekord Guinness-rekord léggömbhatogatás lufi figura lufihajtogatás