Szegeden 2019. november 20. 12:41

Szegedre is megérkezett a POKET zsebkönyvautomata

A legforgalmasabb budapesti helyszínek után végre a szegediek és a hódmezővásárhelyiek is hozzáférhetnek az országszerte nagy népszerűségnek örvendő színes zsebkönyvekhez. A Sztalker Csoport által létrehozott projekt célja az olvasásnépszerűsítésen túl egy egymásra odafigyelő közösség kialakítása.

Az okostelefonméretű könyvek pont elférnek a zsebünkben, így bárhová magunkkal vihetjük őket, és mindössze 990 forintba kerülnek. A Vecsei H. Miklós színművész és Grecsó Krisztián író nevével fémjelzett irodalmi válogatás kortárs és klasszikus műveket egyaránt tartalmaz, és a folyamatosan bővülő kínálatban az olyan örök kedvencek mellett, mint az Utas és holdvilág, vagy A Pál utcai fiúk, magyar és külföldi írók regényei is megtalálhatók.

Az ötletgazdák azt remélik, hogy az irodalom népszerűsítésén túl hozzájárulhatnak egy színes, közös értékeket valló, egymásra odafigyelő közösség megteremtéséhez, akik offline tudnak kapcsolódni egymáshoz. A kezdeményezés 2018 tavaszán indult a fontosabb fővárosi csomópontokon kihelyezett automatákkal, majd az elsöprő közönségsikert követően több vidéki várost is meghódított magának. Szegeden is kihelyeztek próbaként egy ilyen automatát, amely itt is óriási sikert aratott. Jelenleg 15 városban összesen 24 automata működik, és az irodalomkedvelők huszonhat különböző cím közül válogathatnak. Az alapítók tervei szerint a közeljövőben még több vidéki helyszínre juttatják el a színes könyvsorozatot. 

A Csongrád megyében már két helyen található ilyen automata, Szegeden a Somogyi könyvtárnál, Hódmezővásárhelyen pedig a Bessenyei Ferenc Művelődési Központnál.

A kötetek egy-egy nagykövet ajánlásával jelennek meg, akik személyesen kötődnek az adott műhöz. Közöttük két szegedi, Háy János és Szilasi László is megtalálható.

Eddigi megjelent címek és nagyköveteik: 
1. Szerb Antal - Utas és holdvilág - Rudolf Péter
2. Esterházy Péter - “És mesélni kezdtem...” - Dés László
3. Molnár Ferenc - A Pál utcai fiúk - Geszti Péter
4. Csáth Géza - Egy elmebeteg nő naplója - Zacher Gábor
5. Krúdy Gyula - Ady Endre éjszakái - Lábas Viki
6. Virginia Woolf – Orlando - Al Ghaoui Hesna
7. Karinthy Frigyes - Utazás a koponyám körül - Szilasi László
8. Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg - Rubik Ernő
9.  Bohumil Hrabal - Gyöngéd barbárok - Törőcsik Mari
10. Lewis Carroll - Alice Csodaországban - Gryllus Dorka
11. Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából - Till Attila
12. Kira Poutanen: A csodálatos tenger - Hosszú Katinka
13. Rejtő Jenő: Csontbrigád - Kemény István
14. Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó - Kemény István
15. Háy János: Sztreccs - Beck Zoli
16. Viktor Pelevin: Kristályvilág - Háy János
17. Szabó Magda: Az Őz - Juhász Anna
18. Piotr Szewc: Pusztulás - Kováts Adél
19. Darren Shan: Rémségek cirkusza - Ember Márk
20. Weöres Sándor: A teljesség felé - Szarvas József
21. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby - Wunderlich József
22. Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? - Baji Balázs
23. Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét - Cserhalmi György

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: könyv könyvautomata Poket