Szegeden 2019. november 20. 11:06

Fiatalok részére fenntartott üres lakásokra lehet pályázni

A pénteki városi közgyűlés előtt a pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottság szerda délelőtt megtárgyalta a képviselő-testület elé kerülő előterjesztéseket. Ezekből kiderült, hogy jövőre is folytatódnak a legfontosabb rekonstrukciós beruházások.

A városi közgyűlés pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottsága az idei költségvetés második módosítása kapcsán foglalkozott a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nek nyújtott tagi kölcsönnel. Szécsényi Rózsa alpolgármester elmondta, hogy jelenleg 350 millió forint folyószámla hitele van a hulladékgazdálkodó cégnek, amit a stabilitási törvény szerint december 31-ig ki kell egyenlíteni, és mivel pénzügyi helyzete miatt ezt nem tudja megtenni, ennek kiegyenlítésére az önkormányzat saját forrásából tagi kölcsönt fog nyújtani, hogy működőképes maradjon a cég és továbbra is szolgáltatást tudjon nyújtani.

Mint ismert, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (ismertebb nevén kukaholding) szedi be a szemétszállítás díját, ám a szolgáltatást végző helyi cégnek csak késve utalja vissza a pénz egy részét. Az állami cég év végére akár egymilliárd forinttal is tartozhat a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nek. A bizottság elnöke, Tápai Péter meg is kérdezte Szécsényi Rózsát a napirendi pont tárgyalásakor, hogy nem lehet-e kilépni a kukaholdingból, mire az alpolgármester azt mondta, hogy sajnos ez nem ilyen egyszerű.

Pályázatok beadásáról, illetve módosításáról tájékoztatta a bizottságot Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester. Mint mondta, a legtöbb esetben azért kell a részben pályázati forrásból megvalósuló beruházások költségvetését kiegészíteni, mert a tervezési, illetve engedélyeztetési és ellenőrzési időszak alatt jelentősen növekedtek az építőipar árai, így az elfogadott keretösszeg később már nem elegendő a projekt befejezéséhez.

Külön szólt a Modern Városok Program keretében meghirdetett „Szeged Tömegközlekedésének Elektromos Alapokra Helyezése” című projekt egyik eleméről, a 4-es villamos vonalának felújításáról. Most ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a programra elkülönített 10 milliárd forint egy részét lehívják a 4-es villamos vonal rekonstrukciójára, és megtörténjen a felújítás azokban az elemekben, amelyek a Szeged Elektromos Közlekedése Nagyprojektből kimaradtak. Ha a pályázat sikeres lesz, jövőre elkezdődhetnek a rekonstrukciós munkálatok.

Három, fiatalok részére fenntartott üres lakás pályáztatását hirdette meg az IKV Zrt. Ezekből kettő a Cserzy Mihály utcában található, egy pedig a Tápai utcában van. Ezekre olyan 35. életévüket be nem töltött házasok, illetve élettársi kapcsolatban élők pályázhatnak, akik vállalják az előtakarékosságot, illetve állandó keresettel rendelkeznek.  

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság