Túl a városon 2019. november 18. 17:46 Forrás: MTI

Várhelyit átengedték az írásbeli pótvizsgán, biztos lehet belőle

Megkapta Várhelyi Olivér hétfőn az Európai Parlament illetékes szakbizottságának jóváhagyását, miután a frakciók koordinátorai kielégítőnek találták az írásbeli pótkérdésekre adott válaszait.

Jaume Duch, a képviselőtestület szóvivője arról számolt be a Twitteren, hogy a külügyi bizottság (AFET) délutáni brüsszeli ülésén meglett a szükséges kétharmados többség a magyar biztosjelölt kinevezésének jóváhagyásához.

Később Várhelyi a Twitteren közzétett üzenetében megtiszteltetésnek nevezte, hogy része lehet Ursula von der Leyen megválasztott elnök csapatának, s együtt dolgozhatnak egy erősebb Európa megteremtéséért.

 Az EP házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete csütörtökön áttekinti az értékeléseket, ajánlásokat, majd várhatóan hivatalosan is lezárja a meghallgatásokat.

A teljes biztosi testületről még az Európai Parlament plenáris ülésének is szavaznia kell. Ha minden a tervek szerint halad, akkor erre november 27-én kerül sor. Ehhez arra is szükség van, hogy megállapítsák, annak ellenére van mód jogilag az új összetételű Európai Bizottság hivatalba lépésére, hogy a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormánya nem jelölt tagot a testületbe.

Az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság november elsején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A jelenlegi cél december elseje, bár egyesek szerint ez sem tartható a hiányzó brit delegált miatt.

Ujhelyi: kiemelt figyelmet kap majd Várhelyi

„Nem vagyok a külügyi bizottság tagja, ezért nem szavaztam Várhelyi Olivér támogatásáról, a testület döntését ugyanakkor tudomásul veszem. Ha a közlekedési portfóliót kapta volna a magyar jelölt – ahogy felmerült korábban -, úgy az illetékes bizottság alelnökeként támogattam volna a kinevezését. Ideje, hogy az Európai Bizottság végre megkezdje a munkáját, jómagam – ahogy az előző öt évben is – együttműködésre és a magyar érdekek kérlelhetetlen képviseletére készülök az új Bizottság tagjaival való kapcsolatomban. Orbán és Várhelyi egy dolgot biztosan megtanulhatott az elmúlt hetek eseményeiből: azok után, hogy immár nemcsak szóban, de írásban is megtagadta az orbáni politikát, továbbra is kiemelt figyelem fogja kísérni a magyar biztos munkáját, akinek egyetlen lépésnyit sem szabad majd el- vagy letérnie arról az európai útról, amelyet az uniós szerződések és saját maga is megszabott a következő évekre.”

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bővítési és szomszédságpolitikai biztos Európai Bizottság Európai Unió Ujhelyi István Várhelyi Olivér