Hirdetés
Szegeden 2019. november 16. 16:40

Szilágyi Zsófia: Most úgy érzem, ide kellett kerülnöm

Nem szegedi, de mint kitetszik a vele folytatott beszélgetésből, egy kicsit (vagy nagyon) szegedi lett Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, az SZTE bölcsészkar, Magyar Irodalmi Tanszékének tanszékvezetője. A szellemtudományok területén ritka, hogy valaki fiatal korában elérje a professzori címet, ahogyan Szilágyi Zsófia, akit az egyik legjelentősebb hazai Móricz Zsigmond-kutatóként tartanak számon. Az egyszerre oktatói, kutatói, szerkesztői és kritikusi munkát végző Szilágyi Zsófia nemrég vehette át Szép Író-díjat irodalomkritikusi munkájáért. Vele beszélgettünk – elsősorban és mindenekelőtt Szegedről.

– Hogyan került Szegedre? Hol dolgozott korábban? Mennyire volt tudatos vagy véletlenszerű, hogy Szegedre került? Mit dolgozik itt, és mióta?

– A hatodik tanévemet töltöm a szegedi egyetem bölcsészkarán, a Magyar Irodalmi Tanszéken, most tanszékvezető egyetemi tanárként. Hívásra, nagyon megtisztelő hívásra jöttem, és azt kellett végiggondolnom, vállalom-e a kétlakiságot, amiben már tíz évig volt részem. Dolgoztam korábban Veszprémben, a Pannon Egyetemen, illetve Budapesten, az ELTE-n is, miközben Budapesten élek, már nyolcéves korom óta. Ha az ember ilyesmire vállalkozik, nemcsak azzal kell számolnia, hogy „lejár” majd órákat tartani. Megtanultam már, nem lehet úgy dolgozni egy egyetemen, különösen, ha valaki irodalmár, az élő irodalommal is foglalkozik, hogy csak az óráit tartja meg, és a hivatali teendőit látja el.

Tehát azt kellett eldöntenem, lesz-e erőm hozzá, hogy beépüljek egy újabb város kulturális életébe, megismerjem az itteni irodalmi hálózatot, az intézményrendszert, hogy tevékenyen segítsem a működését. Most úgy érzem, ide kellett kerülnöm, valahogy ez volt a feladatom, bár, bevallom, nem gondoltam soha, hogy egyszer Szegeden dolgozom majd. Nemrég tartottam előadást a Somogyi-könyvtárban, Móricz-kutatóként, Móricz Zsigmond és Szeged kapcsolatáról. 1923-ban nyilatkozta az író a következőt:

„Debrecenben otthon vagyok, Vásárhelyen nagyon jól éreztem magam, de azt nem értem, hogy miért nem lakom Szegeden?”

Valahogy így vagyok ezzel én is, nem értem, miért csak 2014-ben kerültem Szegedre, merre kóboroltam korábban?

– Mit tudott, gondolt előzetesen Szegedről? Milyen, a várost érintő élményei voltak azt megelőzően, hogy ideérkezett?

„Nagyon megszerettem a várost, furcsa volt megtapasztalni, de valamiféle otthonosságérzést adott szinte azonnal​​​”

– Mindössze két szegedi villámlátogatást tudok felmutatni a „szegedivé válásomat” megelőzően, ami nevetségesen kevés, mindenre rácsodálkoztam eleinte a városban. Emberekről viszont tudtam, meg arról, hogyan kötődnek ők Szegedhez, és egy város nemcsak kövekből épül, de belőlük is, kultúrából, irodalomból, hagyományból. Ismertem, messziről, Ilia Mihályt. Fiatal irodalomtörténészként, keresgélve, hogyan érdemes ebben a szakmában megszólalni, Szajbély Mihály lett az egyik példaképem. Édesapám legjobb barátja Bellon Tibor volt, a szegedi néprajzos műhely egykori fontos alakja: és még folytathatnám. A várost leginkább könyvekből ismertem, Grecsó Krisztián, Darvasi László, Szilasi László szövegei alapján. A harmadik híd című regényt már úgy olvastam el, hogy ide készültem, aztán megelevenedtek a könyvbeli helyszínek.

– Milyennek találja Szegedet? Mi a legvonzóbb benne? Mi az, ami egyedivé, más városoktól megkülönböztethetővé teszi Szegedet?

– Nagyon megszerettem a várost, furcsa volt megtapasztalni, de valamiféle otthonosságérzést adott szinte azonnal. Próbáltam ezt azzal magyarázni, hogy alföldi lány vagyok – Cegléden születtem, és a nagyszüleim révén Kisújszálláshoz és Tiszafüredhez is erősen kötődöm –, de nem tudom, ez megfelelő magyarázat-e. Az a szép, átlátható városszerkezet, amelyet ugyan egy nagy tragédia hozott létre, számomra nagyon vonzó, meg az is, ahogyan a szegediek szeretik a városukat: én azt tapasztaltam eddig, hogy úgy büszkék rá, hogy közben nem akarják kisajátítani maguknak, befogadnak, és nem kirekesztenek. Örülnek annak, ha kötődik Szegedhez olyan is, aki távolabbról érkezett.

– Mi teszi Szegedet Szegeddé?

– Nyilván sok mindent fel lehetne sorolni itt, a turistalátványosságoktól, legyenek azok épületek vagy események, egészen a hársfaillatig, amit nyaranta néhány napig lehet érezni, a vasútállomástól az egyetemre sétálva, vagy az alsóvárosi templom környékéig – utóbbi az egyik kedvenc helyem Szegeden. De hadd legyek önző, és fordítsam az irodalomra át a választ:

nem sok magyar várost írtak meg ilyen sokféleképpen és ennyire izgalmasan, mint Szegedet.

Persze, sok minden ott van ezekben a művekben, a nyári, néma forróság, a mindent belepő por, az elvágyódás és az örök visszavágyódás is, de mégis, úgy lehet végigsétálni ma már a városon, hogy közben az ember remek irodalmi művekben is sétál egyúttal.

– Mit gondol a város és benne az egyetem jövőjéről?

– A város és az egyetem kizárólag együtt fejlődhet tovább – Szeged egyik legfőbb előnye és erénye, hogy egyetemi város. Az egyetemnek pedig büszkének kell lennie arra, hogy mindenféle hallgatói vannak, és mindenféle kutatói – tehát a bölcsészekre, a leendő tanárokra ugyanúgy büszkeséggel kell gondolni, mint az orvostanhallgatókra vagy a természettudósnak készülőkre, az universitas-eszmény jegyében. A várost a térképre nemcsak a technikai fejlesztések teszik fel, de az irodalmi művek is, a hasznosságot pedig annyira jó lenne nagyobb távlatban szemlélni, legalább itt, Szegeden.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: irodalom Szegedi Tudományegyetem Szilágyi Zsófia SZTE