Ziccer 2019. november 12. 21:19

Tizenkilenc közte: MOL-Pick Szeged–Dabasi KC VSE 35–16 (16–8)

Sostaric, Kasparek és Radivojevic vezetésével edzőmeccs-jellegű mérkőzésen aratott könnyed győzelmet a Pick idehaza.

Ahogy lassan megszokjuk, ezúttal is nehezen lendült bele a Pick, a Dabas vezetett a mérkőzés elején. A találkozót jól kezdő Sostaric góljaival 8-5-nél és 10-5-nél nyugodhattunk meg. A félidőben 16-8-cal vonultak pihenni a csapatok.

A második játékrészben Stepancic indította a gólok sorát. A találkozón Rosta Miklós is lehetőséget kapott és élt is vele. Sőt, Mikler helyett a kapuba állhatott Nagy Martin, aki gólt is lőtt! A második félidőt 19-8-ra nyerte meg a csapat, így lett 35-16 a vége.

Tomori Győző a meccs után azt mondta, bennük volt a hétfői kupameccs, öt nap alatt három mérkőzést játszottak, így kellett pályára lépniük. „A fiatalok nagyon harcosan és nagyon jó megoldásokkal mutatták meg magukat ezen a mérkőzésen, ennek nagyon örülök” – mondta Tomori Győző, aki elégedett volt az első félidővel, és tudomásul vette, hogy kijött a két csapat közötti különbség.

Juan Carlos Pastor szerint nem reális a 19 gólos különbség, mert ennél sokkal jobb csapat a Dabas. Örült annak, hogy többen pihenni tudtak, és játéklehetőséget adhatott a fiataloknak.

(nyitókép: Mol-Pick Szeged honlapja)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Dabas férfi kézilabda MOL-Pick Szeged NB I