• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Magyarkák, kadarkák, kövidinkák: valaha messze földön híres volt a szegedi borvidék
Szegeden 2019. november 7. 10:22

Magyarkák, kadarkák, kövidinkák: valaha messze földön híres volt a szegedi borvidék

Magyarkák, kadarkák, kövidinkák című előadásban Mód László néprajzkutató mutatta be az Idősek Akadémiáján, milyen nagy hagyománya volt a borászatnak Szeged környékén egészen az 1950-es évekig.

Igazi csemegét ígért az Idősek Akadémiája programsorozat hatodik része a Senior Centerben. Mód László néprajzkutató azt mutatta be, hogy minek köszönhette a felemelkedését és virágkorát a szegedi borvidék. A címben felsorolt három szőlőfajta igazi szegedi specialitásnak számított. Mód László azt is elmondta, hogy

a magyarkát más néven szlankának is hívják, a héja pirosas, jó ízű bogyói ma már inkább a hobbikertekben teremnek.

A kadarkát nem kell bemutatni a bort kedvelő közönségnek, hiszen egy igazi magyar fajta. Valaha a vörös bor lényegében egyenlő volt a kadarkából készült nedűvel. A kövidinka 20-30 éve szintén egy nagyon ismert szőlőfajta volt, ám a terméséből készült bort nem tartották igazán jó minőségűnek. Ez tehát a jelen, ám a múlt meglepően gazdag szegedi bortörténelmet tartogat számunkra – magyarázta az előadó.

Már a török hódoltság előtt igen fejlett borkultúra létezett Szeged környékén, ahol a zsíros fekete fölt és a homokvidék találkozott. A talaj összetételétől függően telepítették a szőlőt, többnyire a már említett három speciálisan helyi fajtát. A török időben is virágzott a borkultúra annak ellenére, hogy a hódítók vallási okokból nem ihattak szeszes italt.

Az igazi virágkor azonban 1880 és 1914 között érkezett el. Ennek közvetlen előzménye az volt, hogy a világméretű filoxéra járvány miatt a szőlő úgymond „kimenekült a homokra”, ugyanis ebben a talajban a betegség nem támadta meg a növény gyökerét.

Az 1875-os filoxéravész tehát nagy lehetőséget nyitott a szatymazi, ásotthalmi, és szegedi gazdák számára, hiszen a fekete földön gazdálkodó borászok szinte teljesen tönkrementek. Ebben az időben Szegeden és környékén mintegy 12 ezer kataszteri holdon termesztették a szőlőt. Ez egy mai nagy borvidék méretének megfelelő művelt terület. A ma már inkább a barackjáról híres Szatymazon virágzott leginkább a szőlészet, borászat, hiszen ez a terület akkor a szegedi elit nyaralóhelyének számított, és amikor a villatulajdonosok hétvégére kikocsiztak ide, elég jelentős mennyiséget fogyasztottak az igen jó minőségű homoki nedűből.

Az első világháború persze sok mindent megváltoztatott, hiszen átalakultak a birtokviszonyok, de a bortermelés továbbra is fontos jellemzője maradt a vidékünknek. Az elcsatolt területek felvevő piaca azonban hiányzott, így némileg visszaesett a termelés. A 30-as években azonban újra magához tért az ágazat. A Délmagyarország 1937. június 8-ai száma arról tudósított, hogy Szegedre is megérkezett a miniszteri leirat, melyben az illetékeseket értesítették a borpincék felépítésének tervéről. A cél ezzel kettős volt: a mustárak letörésére irányuló spekulációk megakadályozása, illetve a hordóhiány megoldása.   

Aztán sikerült még egy újabb történelmi traumát kihevernie a szegedi borászatnak, hiszen a második világégést követően a Dél-alföldi Pincegazdaság még működött egy darabig, de a téeszesítés és a korábban Szegedhez tartozó településrészek önállósodása megpecsételte a helyi borászatok sorsát. Szegeden pedig egy ismert borászat működik, az Ujvári Pincészet, ők cserszegi fűszeres, rajnai rizling, kékfrankos és zweigelt szőlőkből készítenek borokat.

Sz. Gy.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: borászat hegyközség szegedi borvidék kadarka kövidinka magyarka