Túl a városon 2019. november 6. 20:44 Forrás: MTI

Borkai korrupciós ügyeit is kivizsgáltatnák az ellenzéki pártok

Az ellenzéki pártok üdvözlik Borkai Zsolt győri polgármester lemondását, ugyanakkor fontosnak tartják a hozzá kötött korrupciógyanús ügyek kivizsgálását.

A Jobbik parlamenti frakciójának szerdai közleménye szerint Borkai Zsolt lemondása megkésett, botránya nyilvánosságra kerülése után azonnal távoznia kellett volna a közéletből, polgármesterjelölt sem lehetett volna. Álláspontjuk szerint Győrnek tiszta lappal kell indulnia, az új városvezetőnek és

a remélhetőleg megújuló képviselőtestületnek a hatóságokkal együttműködve ki kell vizsgálniuk minden, Borkai Zsolthoz és ügyvéd barátjához köthető korrupciógyanús ügyletet.

A párt közleményében felszólította a győri közgyűlést, hogy a törvényi lehetőségeken belül legkorábban oszlassa fel magát, mert csak egy megújult közgyűlés lehet képes a városban kialakult megosztottságot feloldani és a korrupciós ügyeket feltárni.

Az MSZP egyetértett a Jobbikkal abban: ki kell vizsgálni a Borkai Zsolt ellen felhozott vádakat, hogy kiderüljön, a regnálása alatt valóban milliárdokat lopott-e el városától. Ha Borkai bűnös, akkor nem úszhatja meg a felelősségre vonást azzal, hogy egyszerűen lemondott a polgármesterségről – olvasható a párt közleményében. Közölték továbbá: a város lakóinak lehetőséget kell adni arra, hogy véglegesen lezárják a Borkai nevével fémjelzett időszakot. Tiszta helyzetet kell teremteni a városban, ezért a képviselő-testületnek is le kell mondania és új önkormányzati választást kell tartani Győrben.

A Párbeszéd szintén megkésettnek tartja Borkai Zsolt lemondását, mivel – mint azt Facebook-bejegyzésükben írták – már október 4-én világossá vált, hogy Borkai Zsolt méltatlan a győriek képviseletére, ehhez képest 33 nap késéssel lépte meg az elkerülhetetlent. Mint írták, több mint egy hónapra volt szüksége az „álszent, korrupt fideszes világnak” arra, hogy felfogja, nem maradhat minden következmények nélkül. Hangsúlyozták: Borkai Zsolt lemondásával ügye nem zárult le, a hatóságoknak folytatniuk kell a Párbeszéd által korábban már szorgalmazott nyomozást, ki kell deríteni, milyen bűncselekmények történtek, a felelősségre vonás nem maradhat el. Hozzátették: az ellenzéki együttműködés mindent meg fog tenni azért, hogy Győr következő polgármestere egy átlátható, zöld, szolidáris várost építsen.

A Momentum Mozgalom szerdai Facebook-bejegyzésében

ellenzéki előválasztást javasolt Győrben, mivel bebizonyosodott, hogy Budapest és Ferencváros esetében működik a rendszer, mert az erősíti a részvételiséget és a demokráciát.

A Demokratikus Koalíció szóvivője, Barkóczi Balázs korábban sajtótájékoztatón arra szólította fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) és a rendőrséget, hogy vizsgálja ki a győri önkormányzat „korrupciógyanús ügyeit”. Jelezte ugyanakkor, hogy az ÁSZ „semmitmondó válaszban” utasította el a DK erre vonatkozó kérését.

Az LMP szerdai közleményében azt írta: „ez nem elég: Borkai után egész fideszes csapatának távoznia kell!”. A Kendernay János, társelnök és Jenei Ferenc, győri elnök által jegyzett közleményben kiemelték: az LMP elkötelezett az ellenzéki összefogás mellett továbbra is, és ahogy a többi párt, támogatják az előválasztást.

Borkai Zsolt a győriekhez szerdán írt nyílt levelében jelentette be, hogy a győri közgyűlés csütörtöki alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel megválik tisztségétől. Borkai lemondása után az előtte nem sokkal megválasztott alpolgármesterek valamelyike ügyvezető polgármesterként vezeti majd a várost, később pedig előrehozott választásokat tartanak Győrben.

Glázer Tíme, a győri ellenzék polgrámesterjelöltje úgy reagált Borkai Zsolt kijelentésrére, hogy a pénteki lemondással

„Borkai ezzel megint bebizonyította, hogy nem a várost, hanem a Fideszt szolgálja. Kilépése a pártból is csak színjáték volt, mert most is a Fidesz érdekében cselekedett.”

Glázer azért krizilálja Győr polgármesterét, mert csak azután mond le, hogy előbb az alakuló közgyűlésen megválasztatja a fideszes alpolgármestereket.

Borkai Zsolt, győri fideszes polgármester botrányával több cikkben is foglalkoztunk, íme: 

Borkai Zsoltnak most már két tíz pontos gyakorlata van
Mindent tagad Borkai, ami nem látszik az eddig közzétett fotókon és videón
Fideszes nagyvárosokban termel a mutyigyanús kaszinóüzlet
Borkai Zsolték orgiája előtt 250 millió forintot vettek ki a győri polgármester barátainak cégéből
Így ment a fideszes gazdaságfejlesztés Győrben: jött egy nagy gyár, de előtte elmutyizták a földeket
Csapjon le most Borkai Zsolt hajójára! A választások után egészen az év végéig szabad!
Horvátországban is feljelentést tesz a Borkai-ügy miatt a Jobbik
Borkai-ügy: a Párbeszéd is feljelentést tesz a horvát és a magyar hatóságoknál is
Lemondjak, vagy ne mondjak? – nagy napja volt Borkai Zsoltnak és a fideszes kommunikációnak pénteken
Orbán Viktor hétfőn elmondja, mit gondol a Borkai-ügyről
Újraszámlálást kezdeményez Győrben az ellenzék
Borkai Zsolt kedden kilép a Fideszből
Borkait kábítószer birtoklása miatt is feljelentették
Borkai Zsolt már nem tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak
Borkai Zsolt lemondott a polgármesteri posztjáról is
Borkai lemondása jó hír, de megint nem a várost, hanem a Fideszt szolgálja a győri ellenzék szerint

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Audi Borkai szexvideó Borkai Zsolt Fidesz Győr KDNP korrupció lemondás Rákosfalvy Zoltán