Túl a városon 2019. november 6. 14:59 Forrás: MTI

Az év végéig tovább bővülhet az újlakáspiac

A negyedik negyedévben körülbelül 8 ezer újlakás átadása várható, ugyanis a társasházépítők a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa év végi kivezetése miatt a következő hónapokra időzítették az átadásokat.

Az év végégre várhatóan 20 ezer lakás épül az országban, ez a szám azonban elmarad a lakásállomány megújításához szükséges mértéktől – kommentálták az elemzők a KSH szerdai adatait.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közlése szerint az idei első három negyedévben 10302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 27388 volt, 2,7 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint, míg az első félévben 0,7 százalékkal csökkent az átadott újlakások száma, a harmadik negyedéves adatok már azt mutatják, hogy elkezdték átadni az elmúlt években elindított társasház-fejlesztések részeként épült lakásokat.

A negyedik negyedévben a szakértő szerint dömping és körülbelül 8 ezer lakás átadása várható, mert a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa első körben a 2019 végéig átadott lakásokra vonatkozott.

Ugyanakkor megjegyezte, marad muníció a lakásépítési piacon, hiszen ez a kedvezményes áfa 2023 végéig érvényben marad azoknál a lakásoknál, amelyeknek 2018. november 1-je előtt már volt építési engedélyük.

Az ingatlan.com szerint az új lakások iránti kereslet az év első tíz hónapjában 30 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) szerint idén várhatóan 20 ezer lakás épül fel, ez a szám azonban messze elmarad a magyarországi lakásállomány (4,3 millió lakás) megújításához szükséges évi legalább 43 ezres számtól. Ezen felül az egyesület úgy véli, hogy Magyarországon évente mintegy 120 ezer lakás átfogó felújítására is szükség lenne.

A TLE pozitívumként értékelte a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös elindítását és idei kibővítését is, azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a használt lakások korszerűsítése és energia hatékony felújítása is nagy mértékben befolyásolja a családok életminőségét.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: ingatlan ingatlanpiac Központi Statisztikai Hivatal KSH lakás lakáspiac