Művház 2019. november 4. 18:41

Ellopott hegedűje ellenére sem marad el Lajkó Félix szegedi koncertje

Félmillió eurót, azaz mintegy 160 millió forintot ér az a Domenico Montano márkájú hegedű, amit Lajkó Félix autójából loptak el ismeretlenek a vajdasági Péterrévén. A művész az eset miatt egyelőre nem mondott le fellépést, így eljön a Szegedi Jazz Napokra is.

A hír kapcsán megkerestük Drienyovszki Andrást, a Szegedi Jazz Napok szervezőjét, aki elmondta: beszéltek a hegedű virtuózzal, nem marad el a szegedi fellépése péntek este. Drienyovszki András egyébként nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni a rablás tényét és az esettel kapcsolatos egyik információt sem. Azt is közölte: véleménye szerint a fellépés és a megjelent hírek között nem érdemes párhuzamot vonni.

Elsőként a vajdasági Magyar Szó írta meg, hogy Lajkó Félix családjával hozzátartozóik sírját látogatta meg Péterrévén, amikor ismeretlenek feltörték autóját, és elvitték az értékes hegedűritkaságot.

„A nyomozás érdekében a részletekről nem beszélhetek, de bízom a rendőrség munkájában, és hogy a hegedű előkerül majd”

– mondta a Magyar Szónak a hegedűművész.

Annyit még elmondott: a rablást jelentették a rendőröknek, és úgy tudja, többen hasonlóan jártak a temetők környékén az utóbbi időben, ezért fel kell hívni a figyelmet arra, hogy mindenki vigyázzon az értékeire.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: hegedű koncert Lajkó Félix lopás Szegedi Jazz Napok