• Kezdőlap
  • Hírek
  • Színes
  • Szegedi honvédek vére is vörössé változtatta Isonzónál a Piave folyó vizét
Színes 2019. november 2. 21:12

Szegedi honvédek vére is vörössé változtatta Isonzónál a Piave folyó vizét

Felfoghatatlanul nagy veszteségeket szenvedett az első világháborúban a Monarchia egyik legjobb magyar csapattestének tartott 46. gyalogezred, amely Szegeden állomásozott 1853 óta. „Főhadiszállásuk” a Mars téren található, nem mindennapi méterű laktanya volt. Igaz, ez az épület majd csak 1882-re készült el, és a csapategységhez tartozó honvédek ide költözése is erre az évre esett. Halottak napján az első világháborúban elhunyt szegedi honvédekre is emlékezünk.

A magyar hadtörténetbe sokszorosan beleírta magát az alakulat, amelynek egyik első fontos hadászati feladata 1878-ra esett. Részt vett Bosznia-Hercegovina 1878-as megszállásában. Az Osztrák-Magyar Monarchia ebben az évben csatolta területéhez – korbeli szóhasználattal élve: okkupálta – ezt a nyugtalan és folyton forrongó délszláv területet. Akkor nyilván senki nem sejthette, hogy az első világháború kitöréséhez, a casus bellit majd valamilyen módon Bosznia-Hercegovina fog szolgáltatni. Fővárosában, Szarajevóban lőtte le 1914 júniusának végén egy szerb terrorista, Gavrilo Princip a birodalom trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét.

Casus belli: Gavrilo Princip lelövi az uralkodót és feleségét (illusztráció: wikipédia)

A Monarchia erre válaszul üzent hadat egy hónappal később Szerbiának. Bécsben úgy gondolták, hogy az elkövetőt közvetlenül a belgrádi vezetés bízta meg a gyilkossággal. Nem sokkal később vérbe borult szinte egész Európa. A Szegeden szolgálatot teljesítő katonák a háború évei több frontot is megjártak.

A szegedi 46. gyalogezredbe helyből és a környékből sorozták be a fiatalembereket. Ez annyiban pontosításra szorul, hogy Csongrád vármegye, valamint Csanád és Torontál vármegyék Szegedhez közeli járásaiból utóbb nagy számban érkezett a sorállomány a gyalogezredbe. Bosznia-Hercegovina megszállása nem „múló kaland” volt az egyenruha hajtókájának zöld színe miatt papagájoknak (de levelibékának is) is becézett 46-osok számára. Tartósan részt kellett venniük a megszállási feladatok ellátásában. Az ezred harmadik zászlóalja Antovac városának helyőrségét adta éveken keresztül.

Lövészárok valahol Galíciában (illusztrációk, fotók: Fortepan)

Az első világháborúban elsőként a galíciai frontra (északi front) vezényelték a szegedieket, és a mai Ukrajna területén található kisvárosnál, Rohatinnál estek át a tűzkeresztségen. Az északi hadszíntereken dúló kolerajárvány (1914–1915) szedte az áldozatait a magyar ezred katonái között is. Az ő földi maradványaikat ott, a helyszínen hantolták el, a koleratemetők egyikében. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a fertőzőbetegséggel elhunytakkal szemben valamennyi katona holttestét visszaszállították a csapat állomáshelyére. A 46-osok esetében Szegedre. Őket a helyi temető, megkülönböztetett helyére temették. Így jött(ek) létre a külön hadi sírkert(ek).

Néha aludni is kellett

Tóth Edének és Gaál Endrének az ebben a témában írt közös tanulmányából (Szeged a világháborúban, 1914–1918) tudjuk, hogy az első nagy háború kezdetén 18 ezer Szeged és Szeged környéki fiatalember soroztak be a hadseregbe. A két történész szerint ez a mindennapok nyelvére lefordítva azt jelentette, hogy 1915 nyarára a város munkaképes férfi lakosságának döntő része már katona volt, többségük frontszolgálaton tartózkodott.

Szeged addig megszokott élete már 1914 nyarának végére felborult, mert a Szerbia elleni háború miatt a város egész területét hadműveleti területté nyilvánították. Szeged akkor a hátország egyik fontos állomása volt, nagy számba kerültek ide a szerbiai harcok sérültjei. Jól jellemzi a helyzetet, hogy 1914-ben és 1915-ben – a szám folyton változott – 10–15 katonai kórház működött a városban.

Operáció előkészítése több mint száz évvel ezelőtt az első nagy világégés kellős közepén. Az első nagy levélhulláson már javában túl voltunk ekkor

Az alapvető fordulatot a Szegeden szolgálatot teljesítő katonák életében Olaszország 1915-ös háborús belépése jelentette. A 46. gyalogezredet azonnali hatállyal az olasz frontra vezényelték, ahova Karintia érintésével jutottak el. A Monarchia számára életbe valóan fontos volt, hogy minél hamarabb jelentős katonai erőt gyűjtsön össze az olasz fronton. Karintiából meneteltek át szegedi katonák a Doberdói-fennsíkra. A szegedi 46. gyalogezred a Monarchia VII. hadtestének része volt, amelynek irányítási központja a Tisza-parti városnál akkor is, most is jóval népesebb Temesvár volt. A hadtest parancsnoka 1914 őszétől 1916 novemberéig József főherceg volt, aki kedvenc ezredeként emlegette a szegedieket.

Költöző tüzérség

Az olasz frontra nem kizárólag a 46-osok mentek, hanem az 1893 óta Szegeden szolgálatot teljesítő 14. utászzászlóalj is, amelynek a Hattyas soron volt megtalálható a laktanyája. „A háborúban a szegedi műszaki alakulatok is változatos, főleg erődítési-, hadihíd- és vasútépítési tevékenységet hajtottak végre, önfeláldozóan segítve a többi fegyvernemet. Különös jelentősége volt ennek az olasz fronton, a Doberdón és a Piavenál” – írta már idézett tanulmányában Tóth Ede és Gaál Endre.

Pihenőben

A szinte kizárólag alföldi fiúkból álló két szegedi katonai egységnek merőben szokatlan körülmények között kellett harcolniuk. A honvédek és az utászok közül megkockáztatható, hogy soha senki életében még hegyet sem látott – bár ez inkább a honvédekre érvényes. Akkor és ott azonban ilyen terepadottságok mellett kellett harcolniuk. A magyar hadtörténészek e harctérre vonatkozó megállapításai megegyeznek abban, hogy az előbb elmondottakon túl magyar oldalon a nagyon magas emberveszteséghez döntő módon hozzájárult az elégtelen hadifelszerelés. E mellett pedig a katonai vezetők kezdeti rossz stratégiája és taktikája.

A 46. gyalogezred részt vevője volt valamennyi – összesen tizenkettő – isonzói csatának, amelyekben az állományának döntő része odaveszett. Két érdekes mozzanat, amelyet éppen a két idézett történész ír le tanulmányában: az isonzói hadszíntéren megsebesült katonák hetvenöt százaléka később visszakerült ugyanerre a frontra, amelyről minden visszaemlékezés, mint a pokol tornácáról számolt be. A legembertelenebb had- és harcszínterek egyike volt ez az első világháborúban. A katonai fegyelmet csak a legszigorúbb intézkedésekkel tudták a parancsnokok fenntartani. Minél inkább elhúzódott a háború, minél reménytelenebbnek tűnt a hadi helyzet, annál inkább érvényesült a katonai vezetés „harcmodora” saját katonái ellen.

Hadtáp az olasz fronton

Akik részletesebben érdeklődnek a téma iránt elolvashatják Ajtay Endre valamint Hirn László 1933-ban megjelent munkáját szegedi cs. és kir. 46-os gyalogezred világháborús történetéről. (Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918. Szeged, valamint: Hirn László: Negyvenhatosok fegyverben, 1914–1918.)

A rideg számok a végére maradnak. A 46. (szegedi) gyalogezred katonái közül közel 2500 haltak meg az világháborúban. Bár a hősi halottak névsora az eltelt száz év múltán sem nevezhető véglegesnek. Jelentős számú katonát tartanak, tartottak nyilván eltűntként, akiket minden bizonnyal a halottak közé kell számolni. Ám minden kétséget kizáró biztonsággal ezt sem lehet kijelenteni. A sebesültek száma ennek a kétszeresére tehető, köztük jelentős számban voltak megtalálhatóak a súlyos – például amputált – sérültek. (Az első világháború alatt és után a hazai városok utcaképéhez hozzátartoztak a mankóval közlekedő hadirokkantak.)

Sosem lett vége...

Amikor halottak napján a temetőben az első világháborúban elesett szegedi katonákra emlékezünk, akkor rájuk emlékezünk. A többnyire paraszti származású alföldi fiúk, köztük nagyon sok szegedi és Szeged környéki vére változtatta vörössé a Piave folyó vizét. Az Alpokban eredő folyó mindössze 222 kilométer hosszú, észak–déli folyás, és nem messze Velencétől torkollik a Földközi-tengerbe. Amit kizárólag azért írok le, mert ezt a folyót általában minden összefüggés nélkül szoktuk emlegetni, mint az isonzói csaták egyik fontos földrajzi körülményét. Az ott meghalt katonák emléke is a pontosságra kötelez.

Bod Péter

Nyitóképünk is a Fortepanról való. IV. Károly magyar király a fronton próbált lelket önteni a kissé elcsigázott katonáiba

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Halottak Napja I. világháború honvédség Olaszország Osztrák-Magyar Monarchia