Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2019. október 28. 16:59 Forrás: MTI

Az Alkotmánybíróságba buktathatják Handó Tündét

Handó Tünde jelölésével egyrészt egy bizonyítottan hűséges ember kerül az Alkotmánybíróságba, másrészt így könnyen elmozdíthatják az Országos Bírósági Hivatal éléről a sokat kritizált elnököt.

Hirdetés

A Fidesz-KDNP frakciószövetség Stumpf István korábbi alkotmánybírósági tag helyére Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét jelöli

– közölték a kormánypártok hétfőn. A frakciószövetség a jelölésről tájékoztatta az Országgyűlés Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottságának elnökét.

Stumpf Istvánt 2010-ben még 9 évre választották meg, az ő mandátuma idén lejár. Handó Tündét – az utóbbi években megválasztott bírákhoz hasonlóan – már 12 évre választanák meg.

Handó Tünde működése az Országos Bírósági Hivatal (OBH) élén finoman szólva is megosztó volt, több botrány is kötődik a nevéhez. Júniusban a felfüggesztéséről szóló indítványt nyújtott a Parlament elé az ellenzék.

A jobbikos Lukács László György akkor úgy fogalmazott: Handó tevékenysége gyengíti a bírósági rendszerbe vetett bizalmat, számos szervezet fogalmazott meg bírálatot működésével szemben. Példaként említette a bírói kinevezések – szerinte alaptörvénybe ütköző – gyakorlatát, akárcsak azt, hogy „nem tartja be Handó Tünde a kétharmados jogszabályokat”, nem működik együtt az ellenőrzésére hivatott szervekkel.

A 444.hu azt írta: Handó Tünde OBH elnökként több szempontból is kellemetlenné vált a kormánynak. Szerintük Handó működése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jogállamisági eljárás zajlik a magyar kormánnyal szemben az Európai Unióban.

„Az igazságszolgáltatás függetlensége fontos pont a Magyarországgal szemben indított hetes cikkely szerinti uniós eljárásban is, ebben az ügyben szeptemberben kezdődtek a meghallgatások, és egészen biztosan nem hiányzik a magyar politikának, hogy új botrányok robbanjanak a bíróságok környékén. Sőt egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint a kormány kénytelen lehet beáldozni Handót. Az igazságszolgáltatással összefüggő nemzetközi kritikák jelentős része az ő személyével van szoros összefüggésben, ha lecserélnék Handót, akkor egy csomó ügyről hirtelen nem is kellene beszélni.” 

– olvasható a 444.hu cikkében.

(Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Alkotmánybíróság Fidesz Handó Tünde jelölés Országos Bírósági Hivatal
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés